Reggeli Sajtófigyelő, 2008. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-08-15
3 Toró még reménykedik – Az Erdélyi Mag yar Nemzeti Tanács (EMNT) képviselői még egy kísérletet tesznek arra, hogy egy asztalhoz ültessék Markó Béla RMDSZ- és Tőkés László EMNTelnököt, nyilatkozta a bánsági Nyugati Jelen című napilapnak Toró T. Tibor , az EMNT alelnöke. ( www.nepszava.hu ) S ZERBIA , H ORVÁTORSZÁG , S ZLOVÉNI A „Dől” a tőke Szerbiába – Szerbia az idén akár ötmilliárd dollárnyi befektetésre is számíthat külföldi vállalatok részéről a Nyugattal megerősödött kapcsolata inak köszönhetően. Ezt a szerb befektetési és exportügynökség szóvivője jelentette ki. (VG) Agráriumát félti az EUtagságtól Zágráb – Az összesen 150 ezer horvát gazdaság közel harmada szűnhet meg az ország uniós csatlakozása után , ha addig nem sikerül javítani az agrártermelés színvonalán – állítják szakemberek. A megoldást sokan a speciális, nagy értékű áruk, így például a bor, az olívaolaj vagy a biotermények előállításnak növelésében látják. (VG) Inflác iórekordot mértek júliusban Horvátországban – A horvát fogyasztói árindexben mintegy 30 százalékot képviselő élelmiszerek drágulása éves szinten 14,7 százalékos volt. Ezen belül legnagyobb mértékben, 33,2 százalékkal az olajak és zsírok ára növekedett, a gyümölcsöké 21,6, a kenyér és gabonafélék ára pedig 19,8 százalékkal emelkedett egy év alatt. ( www.transindex.ro ) S ZLOVÁKIA Komáromi csata dúl a rockopera ürügyén – Két frontot is nyi tott a szlovákiai magyar közéletben a Társulat által szeptemberben Komáromban bemutatandó István, a király című rockopera. Egy névtelen levélíró panasszal fordult a frekvenciatanácshoz (ez az ORTT szlovákiai megfelelője), mert a Pátria rádióban az előadás kapcsán július 27én elhangzott beszélgetést burkolt politikai reklámnak tartja. (MH) Gašparovič ma még nem intézkedik – A köztársasági elnök ma valószínűleg nem váltja le a régi és nem nevezi ki az új minisztereket. Ivan Gašparov ič Pekingből való hazaérkezése után inkább azt valószínűsítette, hogy erre talán hétfőn kerül sor. ( www.felvidek.ma ) Hrubík Béla: A legnagyobb erőnk a folytonosság biztosítása – Olvasóink a múlt héten Hrubík Bélának , a Csemadok országos elnökének, a Szlovák Kormány Kisebbségi Tanácsa tagjának, a Kürtös regionális havilap főszerkesztőjének, az Itthon nemzeti kulturális havilap alapítójának, szerkesztőjének tehettek fel kérdéseket. A kérdező k leginkább a Csemadok múltját és jövőjét firtatják, de az Itthon havilap sorsáról is többen érdeklődtek – interjú. ( www.felvidek.ma ) Az új miniszter cége nem fizetett az államnak – Fico ko rmányfő tegnap nem közölt érdemleges információt azzal kapcsolatban, hogy az adósság ténye akadálya lesze Chrbet kinevezésének. „ Az SNS javasolja őt, tehát ez a párt kell, hogy nyilatkozzon a felmerült információkkal kapcsolatban ” – üzente Fico szóvivőjén , Silvia Glendován keresztül. ( www.felvidek.ma )