Reggeli Sajtófigyelő, 2008. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-07-30
17 A résztvevők megállapodtak abban, hogy rövid időn belül kidolgozzák a terület rendezésére vonatkozó elképzelést. Demeter János, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke megígérte: a megyei önk ormányzat segít a tenderfüzet összeállításában, így versenytárgyaláson választanák ki a tervezőt. Párhuzamosan pedig a kivitelezési munkálatok finanszírozására keresnének uniós pályázási lehetőségeket — mondta Demeter. A megyei tanács alelnöke hozzátette: jövőre ismét tervezik a Háromszéki Magyarok Világtalálkozójának megrendezését, a Perkő pedig ezúttal is kiemelt helyszíne lesz a rendezvénynek, ezért fontos, hogy mielőbb elkezdjék a munkát. Farcádi Botond vissza Tőkés meg enyhítette Markót? Krónika.ro 20080730 Tőkés László püspök kezdeményezésére holnap folytatódnak a tárgyalások az erdélyi magyar politikai szervezetek között, ám Markó Béla továbbra sem tárgyal szívesen Szász Jenővel. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke tegnapi levelében arra kérte az RMDSZ elnökét, tegye lehetővé, hogy a két szervezet képviselői még a mai nap folyamán tárgyalóasztalhoz üljenek. Az európai parlamenti képviselő azután fordult Markóhoz, hogy a politikus egy nappal korábban elkésettn ek nevezte az MPP döntését, amely szerint a Szász Jenő vezette alakulat beleegyezik a belső koalíció létrehozásába, vagyis abba, hogy a polgári jelöltek az RMDSZ színeiben induljanak a novemberi parlamenti megmérettetésen. „Gyors visszalépésük arra vall, h ogy az RMDSZ nemigen kíván megegyezni az MPPvel, holott nagy türelemmel sikerült elérnünk, hogy az MPP elfogadja az önök belső koalícióra vonatkozó ajánlatát. Kérem, gondoljanak azokra – erdélyi népünkre – , akik várják és elvárják az összefogást” – szerep el Tőkés levelében, amelyben a püspök hozzáteszi: az EMNT kész harmadik félként közvetíteni a tárgyalásokon. Tegnapi válaszlevelében Markó közölte: azt tartaná kívánatosnak, ha Tőkéssel tárgyalhatna és köthetne megegyezést a belső koalícióról, ez esetben h olnap Marosvásárhelyen jöhetne létre találkozó az RMDSZ és az EMNT képviselői között. „Ebben az esetben nyilván az esetleges megállapodást mi ketten írnánk alá. Ha viszont ön ezt valamilyen okból nem tudja vállalni, megpróbálhatunk – sejtésem szerint jóval kisebb eséllyel – ugyancsak csütörtökön csakis a Magyar Polgári Párttal még egy utolsó utáni tárgyalást lefolytatni” – szögezi le Markó. Kelemen Hunor ügyvezető elnök a Krónikának elmondta, azért tárgyalnának szívesebben Tőkéssel, mert szerintük ő képvise li a leghitelesebben az RMDSZen kívüli csoportosulásokat, miközben változó álláspontja miatt az MPPt „nem lehet komolyan venni”. „Ha viszont Tőkés László ragaszkodik hozzá, akkor az erdélyi magyarság parlamenti képviseletének maximális esélyei érdekében hajlandóak vagyunk Szász Jenővel is tárgyalni. Csütörtökön azonban muszáj véglegesíteni az esetleges megállapodást, pénteken ugyanis a Területi Elnökök Konzultatív Tanácsa és a Szövetségi Állandó Tanács végleges döntéseket hoz a jelöltállítás kapcsán. Másr észt egyéni választókerületeket kell ajánlani az MPPnek, ahol az illető RMDSZszervezetnek már nem kell jelöltet állítania” – nyilatkozta lapunknak Kelemen Hunor. Kérdésünkre hozzátette: a belső koalíció aránya akkor sem változna, ha az RMDSZ az EMNTvel kötne megállapodást. Markó Béla ugyanis az Új Magyar Szó napilapnak adott nyilatkozatában nem zárta ki, hogy az RMDSZ az MPP helyett az EMNTnek ajánlja fel parlamenti jelöltlistájának 15 százalékát. Mint ismeretes, Tőkés László a tavalyi európai parlament i választásokon az erdélyi magyar szavazatok 38 százalékát gyűjtötte be. Tegnap egyébként az RMDSZ és az MPP együttműködése mellett tette le a garast Sepsiszentgyörgy és Csíkszereda polgármestere. Szentgyörgyi sajtótájékoztatóján Antal Árpád és Ráduly Róbe rt úgy vélte: a két alakulatnak meg kell egyeznie a parlamenti választásokat illetően. „Már csak azért megérné, hogy a megegyezés létrejöjjön, mert akkor Szász Jenő az RMDSZ listájára való szavazásra buzdítaná a székelyföldi választópolgárokat” – jelentett e ki Ráduly. Szerzo: Krónika vissza A jövőért dolgoznak Krónika.ro 20080730 Bihar megye – Szalárdon pályázatokból fejlesztenek