Reggeli Sajtófigyelő, 2008. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-07-21
31 Négy év múlva külön? A szövetség hat pontban foglalta össze az MPP és az RMDSZ közötti választási együttműködés alapelveit, melyek értelmében a szövetség az őszi parlamenti választások előtt szenátusi és képviselőházi jelöltlistáin bejutó helyeket biztosítana az MPPnek, a legutóbbi helyhatósági választásokon elért eredmé nyek 85:15ös arányában. Az RMDSZ listáin ily módon bejutó MPPpolitikusok megtarthatják önállóságukat, pártjuk álláspontját képviselhetik a majdani frakcióban, a román parlament mindkét házában saját kezdeményezéssel is élhetnek. Kivételt képeznének azo nban azok a döntések, amelyek a romániai magyar közösség egységes parlamenti fellépését teszik szükségessé. A választási együttműködés kiterjeszthető az európai parlamenti választásokra és az államelnökválasztásra is – hangsúlyozta Markó Béla, jelezve, hogy a következő, 2012ben esedékes önkormányzati választásokon a két szervezet indulhat majd külön listákon, és utána már az akkor létrejövő arányoknak megfelelően alakítják együttműködésüket. Ketyeg az óra Noha a megegyezési készség mindkét fél részér ől adott, az záros határidőhöz kötött. Az RMDSZ ugyanis július 26ig vár választ az MPPtől a „belső koalícióra” vonatkozó ajánlatára. Csakhogy az MPP kitart a választási koalíció mellett – mint Szász Jenő MPPelnök lapunknak tegnap kifejtette, saját kezde ményezésüket tartja az egyedüli megoldásnak, „és ez a jó az erdélyi magyar nemzeti közösségnek is”. A pártvezető ugyanakkor optimista: „borítékolja” az RMDSZ és az MPP közötti megegyezést. Markó Béla szerint az RMDSZ ugyan a helyhatósági választások eredm ényei alapján egyedül is képes lenne bejutni a parlamentbe, az erősebb magyar képviselet érdekében azonban kész az együttműködésre. A közvetítőként fellépő Tőkés László ugyanakkor nem tud olyasmit elképzelni, hogy ne jöjjön létre megegyezés, melynek fontos ságát többször is „categoricus imperativus”ként jellemezte. vissza Hatpontos RMDSZajánlat Nyugati Jelen 2008. július 21., 07.00 Az RMDSZ egy hatpontos együttműködési egyezséget ajánlott az MPPnek. Az első pontban az á ll, hogy Erdély korszerűsítése és az autonómia és a magyar közösség célkitűzései érdekében az RMDSZ és az MPP fontosnak tartja, hogy továbbra is biztosítsa a romániai magyar közösség képviseletét a parlamentben. A második pont kimondja, hogy ennek érdekébe n az RMDSZ bejutó helyeket kínál az MPPnek a szenátor- és képviselőjelölt listáján, a helyhatósági választásokon a megyei tanácsosi listákra kapott szavazatok arányában. A harmadik pont