Reggeli Sajtófigyelő, 2008. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-07-18
47 hogy még a televízióban közölt meteorológiai előrejelzések során sem ejtették ki a régiók nevét: mind ig nyugaton esett, sohasem Erdélyben vagy a Bánságban. Az 1989es rendszerváltás után a régiók látványosan előretörtek, különösen a Bánságban és Erdélyben, ahol a regionális identitás többek között a regionalizmus eszméjének hirdetése révén nyilvánult meg nyomatékosan. A legismertebb regionalista mozgalmak közül említést érdemel a kolozsvári Sabin Gherman alapította Erdély – Bánság Liga, valamint a Molnár Gusztáv kezdeményezte Provincia egyesület és folyóirat. A Provincia egyedi mozgalomnak bizonyult, hiszen az erdélyi értelmiség és civil társadalom kiválóságait egyesítette, románokat és magyarokat egyaránt. Ez a csoport 2000ben memorandumot juttatott el Románia parlamentjéhez, amelyben a hagyományos régiók alapján szorgalmazták közigazgatási és politikai rég iók – Moldva, Munténia, Dobrudzsa, Olténia, Bánság és Erdély – létrehozását. A regionalista kezdeményezést vehemensen elutasították, a mögötte felsorakozó személyeket pedig hazaárulónak kiáltották ki. Ennek ellenére a régiókról folytatott közvita nem marad t annyiban. Az Emil Constantinescu volt államfő vezette, nemrég a kormányzó román Nemzeti Liberális Párttal egyesült Népi Akció Pártja ugyancsak a történelmi régiók alapján kezdeményezte a decentralizációt. Az elképzelés a Romániai Magyar Demokrata Szövets ég dokumentumaiban is szerepel, sőt néhány liberális és szociáldemokrata politikus támogatását is élvezi, de csakis egyéni opció formájában. Románia jelenlegi nyolc statisztikai régiójának struktúráját gyakran éri bírálat amiatt, hogy nem hatékonyak, és ne m felelnek meg az európai régiók méretének. Az uniós csatlakozási tárgyalások során Románia vállalta, hogy 2013ig megreformálja területiközigazgatási felépítését. Noha számos modellről folyik vita, előrelépés nem történt, és Románia gyakorlatilag ma is e gy szuperközpontosított, a Ceauşescurezsim által az 1968as megyésítés alapján felosztott állam. Véleményem szerint a történelmi régiók alapján megvalósított regionalizáció volna a legtermészetesebb és leghatékonyabb módszer. Ezek a régiók léteznek, nem k ell feltalálni őket. Az erdélyi autonómia tekintetében nem létezik ehhez hasonló, a nyilvánosság előtt is megjelent mozgalom. Etnikai, nyelvi és vallási szolidaritás – Melyek az erdélyi társadalom legfontosabb sajátosságai, amelyek megkülönböztetik Románi a többi (például Olténia, Moldva) vagy Európa más régióitól? Meg lehete különböztetni – és ha igen, milyen mentalitásbeli jegyek alapján – az erdélyi embert más régiók polgáraitól? – Erdély sajátossága, hogy történelme során szinte végig KözépEurópa rész ét képezte, miközben Románia többi régiója – kivéve a Bánságot és részben Bukovinát – török vagy a cári Oroszország fennhatósága alá tartozott. Ugyancsak erdélyi sajátosság az etnikai, nyelvi, vallási pluralizmus, valamint az, hogy noha a történelem során hol az egyik, hol a másik etnikai csoport uralkodott, egyetlen közösség sem asszimilálódott, nem tűnt el. Minderre Erdély hagyományos, a különböző autonómia- és önkormányzati formákon alapuló belső struktúrája a magyarázat. A kommunizmus felborította ezt a z egyensúlyt, a masszív kivándorlás révén például a szász és a zsidó közösség drámaian megfogyatkozott. Másrészt az etnikainyelvi és felekezeti pluralizmus azoktól az európai régióktól is különbözik, amelyek különleges státust vagy önrendelkezést vívtak k i a nyugateurópai nemzetállamokon belül. Miközben a katalán, baszk, skót vagy walesi mozgalom esetében egy etnikai csoportosulás volt a regionális nacionalizmus hangadója, Erdélyben nincs nemzeti jellege a regionális identitásnak és a regionalizmusnak, ez valamennyi közösség sajátja. Erdély sajátossága emiatt kizárólag valamennyi etnikai, nyelvi és vallási közösség szolidaritása révén védelmezhető, ami bonyolult konszenzus. A nagy közösségek – főként a románok és a magyarok – az elmúlt két évszázadban hajl amosak voltak elsősorban nemzeti alapon meghatározni magukat, és csak másodsorban regionális alapon. Mindez a nemzetállami eszméknek a kollektív öntudatra gyakorolt hatásának eredménye. – Romániában vitathatatlanul történtek előrelépések az elmúlt években a decentralizáció lebontása irányába, ám az autonómia kérdése továbbra is cél maradt, ahelyett, hogy eszközzé vált volna. Mikor fejlődik ki Ön szerint az a közös román – magyar regionális lokálpatriotizmus, amelynek eredményeként megvalósíthatóak lesznek az autonómia különböző formái? – Ez a lokálpatriotizmus létezik, csak még nem nyilvánult meg politikai formában. Az erdélyi románok és magyarok etnikai alapon hoztak létre politikai szervezeteket. A jelenség a magyarok esetében az erőszakos aszszimilációval s zembeni reakcióként magyarázható, ugyanakkor a románok körében a Jugoszlávia széthullása által kiváltott pánik kifejeződése. Elsősorban azokról a románokról van szó, akik nem rendelkeznek erdélyi gyökerekkel, nem beszélnek magyarul, nem rendelkeznek a magy arokkal való együttélés több száz éves történelmével, és maximális gyanakvással tekintenek Erdély bármiféle speciális státusára. Ugyanakkor közösségi érdekeik védelméért az erdélyi magyarok hajlamosak voltak Budapesten és Bukarestben szövetségeseket keresn i, Erdélyben azonban kevésbé. Lehetséges, hogy ez az etnicista korszak a végéhez közeledik. Magyarországhoz hasonlóan Románia a NATO és az EU tagja, ennek megfelelően lassan megszűnik az állam széthullásától való félelem. A regionalizmust már nem veszélyes , hanem az európai integrációt kiegészítő folyamatnak tekintik.
