Reggeli Sajtófigyelő, 2008. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-07-18
35 nincsenek tisztában nemzeti felelősségükkel, kötelességükkel és azzal, hogy mekkora is a nemzet, amire ez a felelősség kiterjed. Az, hogy a végeredményt nagyban negatívan befolyásolta a polit ika, egyértelmű, de a felelősség kollektív és nem lehet a kormány nyakába varrni az egészet. Az pedig külön szégyenfoltja Magyarországnak, hogy olyan politikai vezére van, aki nem érez felelősséget a határon túl élő nemzetért, ezt nyíltan vállalja is és m ásokat is erre buzdít. Sokan nem tudják, vagy nem foglalkoznak vele, hogy Magyarország határain kívül nemcsak szlovákok, románok, szerbek... élnek, hanem magyarok is. Ezek a „sokak” a szomszédos népek és magyarok viszonyát kifogástalannak látják – így a m agyarszlovák viszonyt is – és tudomást se vesznek róla, ha a szlovákosítás felmerül Szlovákiában. A sikertelenséget elsősorban a közöny váltotta ki és nem a nemek magasabb száma, de kétségtelenül sokan voltak, akik nemmel szavaztak. Volt „szerencsém” ol yan nemmel szavazóhoz, aki azért döntött a NEM mellett – gondolkodás nélkül – mert fél, hogy a „románok” (a romániai magyarokra gondolt) majd elözönlik az országot. Aztán felvetettem neki: „Románia két év múlva tagja lesz az uniónak, attól nem félsz, vagy majd azt is megakadályozod?” – erre nem reagált. De arra sem gondoltak sokan, hogy a schengeni határok megnyitása a szerbiai magyarok számára majd bezárja Magyarország határait, akik magyar állampolgárság hiányában csak vízummal léphetnek az anyaországba . Mivel Szerbia EUcsatlakozása kilátástalan és meglehetősen távoli időpont, ezért jó ideig marad is ez az állapot. A gond, hogy az anyagi értékek mindennél előbbre kerültek és még a nemzet egysége sem tudott felülkerekedni rajta. Mert nyilván van anyagi j ellegű összetevője a kettős állampolgárságnak a magyar állam részére, mely kiadást jelentett volna számára, de talán megérte volna ez a csekély áldozat. Az eredmény kihirdetésekor sokak megdöbbentek és kiábrándultak saját nemzetükből, még magyarországiak is. Talán volt olyan is, aki elveszett magyarnak lenni és nemzeti identitását feladva, ahhoz a néphez asszimilálódott, amely nép államában él. Az, hogy egyes emberekben egészen szélsőséges indulatokat váltott ki az eredmény, jól szemlélteti Dobszay Károl y, külföldön élő magyar író verse, melyet az eredmény hatására felindultságában és dühében fogalmazott meg. A „Ne féljetek, nem megyünk haza” című verset a nemmel szavazók és a távolmaradók táborához címezte, melyben a kapzsiságot, az emberi gyarlóságot és butaságot okolva jelzi a külföldi magyarok sérelmét. A „nemmel szavazók” azonban még így sem értik az okozott sérelmeket és a verset tartják túlságosan sértőnek, mint a témával kapcsolatos internetes fórumokból kiderül. „NE FÉLJETEK NEM MEGYÜNK HAZA HOL TESTVÉR TESTVÉRNEK FARKASA! KI HAJNALIG HÁROMSZOR MEGTAGAD, LÉGY ÁTKOZOTT, LÉGY GAZDAGABB! NE FÉLJETEK! TÖBBÉ NEM MEGYÜNK HAZA“ Bár az eredmény hatására a csalódottság nagy volt, mégsem volt jellemző a külföldi magyarok egészére. Sokan az eredménnye l nem is foglalkoztak és meg sem fordult a fejükben, hogy megkettőzzék állampolgárságukat. Az okok széles skáláját tudták vázolni, hogy miért ne. Van, aki félt a következményektől, van, aki csupán fölösleges gondnak tekintette volna és már csak kényelmi ok okból sem váltotta volna ki, de akadtak olyan külföldi magyarok is, akik nem éreznek olyan erős kapcsolatot Magyarországgal, hogy dokumentummal megpecsételt frigyre lépjenek vele. A kettős állampolgárság egyfajta kárpótlás lehetett volna Trianonért. Ugyani s, ha a határon túli magyarság - így a felvidékiek is- magyar állampolgárságot kap, akkor a helyzet maga után vonhatta volna Magyarország növekedését, amiben nagy szerepe lett volna a schengeni övezetbe való csatlakozásnak is, mely a határok szabad átlépé sét biztosítja. Persze közigazgatásilag minden maradt volna a régiben, mint ahogy maradt is, de egyfajta szellemi területnövekedést eredményezhetett volna. Az értelmiségi szlovákok számára ezért nyugtalanító volt a lehetőség és annál nagyobb elégedettségge l vették tudomásul, hogy mi felvidéki magyarok „VAGYUNK ÉS MARADUNK, MINT KIVERT KUTYA.” *
