Reggeli Sajtófigyelő, 2008. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-07-18
7 tanácselnöki pozícióba. Ez pénzben kifejezve nagyjából havi 900 ezer forint feletti fizetést jelent az esetleges egyéb juttatásokat leszámítva” – Cserni János cikke (ÉS) Cikkek: Kormányváltás – rezsimváltás – rendszerváltás Mozgó Világ 2008/7. Debreczeni József Szimpla kormányváltás következik, vagy rendszerváltozással egybekötött hatalomátvétel fenyeget? A normál parlamenti váltógazdaság újab b fordulója vagy a parlamentarizmus fölszámolása előtt álle Magyarország? Megmarad az 198990es rendszerváltozással született - valójában: újjászületett, hisz a kényszerszüneteket leszámítva (184967, 191920, 194889) úgyahogy 1848 óta működő , mára i smét recsegőropogó magyar közjogi berendezkedés, vagy a harmadik Magyar Köztársasággal együtt (beláthatatlan időre, netán végleg) felszámolják? Az első szabad választásokat követő ötödik kormányzati ciklus dereká ra ezek a kérdések, pontosabban: ez a kérdé s vált a magyar politika alapkérdésévé; még akkor is, ha a politikai közbeszéd résztvevőinek többsége nem tud, nem akar, vagy nem mer nyíltan szembenézni vele. A Fideszhez kötődő jobboldal eleve nem vesz részt ebben a diskurzusban: ők más kategóriákban gon dolkodnak (helyesebben éreznek, de erről később). A többiek durván két csoportba sorolhatók. Az egyik tagjai (ők tűnnek számosabbnak) nem ismerik föl, illetve tagadják az új rendszer- és korszakváltás lehetőségét. Vagy ha számolnak is vele, nem tartják ves zélyesnek. De ha mégis, akkor igyekeznek elbagatellizálni a veszélyt, és jó előre alkalmazkodni, idomulni hozzá (hogy finom legyek). A másik csoport tagjai katasztrofálisnak látják a küszöbönálló politikai változásokat, megpróbálnak tiltakozni, küzdeni ell enük - talán nem kell mondanom: e sorok írója közéjük tartozik. Mielőtt a magam érveit kifejteném, szeretnék egy- pillantást vetni az első csoporton belül tipikusnak mondható érvelés, illetve szemléletmódra - nem lesz tanulság nélküli. Olyan magukat karak teresen liberálisnak valló, tekintélyes véleményformálók képviselik ezt, mint például Papp László Tamás vagy Seres László, akik - az internetes újságírásban divatozó stílnek hódolva - persze a bölcsek kövét is a kezükben tartják, s eszerint osztják az ész t. Jobbra is, balra is - egyformán porciózva, hisz ez a független publicista ismérve , továbbá roppant magabiztosan, lesajnálva mindenkit, aki másként gondolja a dolgot. (Aki eleve csak elfogult, zsoldos vagy fóbiás lehet, esetleg simán hülye). Papp Fides zes kétharmad: vágyak és rémképek címmel publikált cikket a Hírszerzőn, május 5én. Beszédes és jellemző már maga a cím is, nemkülönben a felütés: „»Narancsszínbe bújt fasizmus szennyes árja hömpölyögne végig a pesti utcákon« - álmából ébresztve ilyesmit vizionálna a balliberális drukkerek oroszlánrésze, ha arról faggatnánk: mi volna itt, amennyiben Orbánék kétharmados többséget produkálnának.” Ilyesmit szerintem senki se vizionál, de hát tudjuk: egy kreált vitapartnerrel, aki nek eleve mi adunk a szájába túlzó, karikaturisztikus állításokat, hálás dolog „vitatkozni”. Papp szerint aki attól fél, hogy „a Fideszkétharmad jóvátehetetlenül romosítaná a demokráciát”, az figyelmen kívül hagyja, hogy „volt már eset 198990 után a fent írt szituációra”. Érre csak azt mondhatjuk, hogy nem volt: Orbánnak nem volt még kétharmados többsége a törvényhozásban. (Mellesleg, ha 1998 és 2002 között lett volna neki, és nem élt volna vele, az azóta eltelt időszak ismeretében ezt is amellett szóló érvként kellene számba venni , hogy másodszor aligha követne el ilyen „hibát".) Papp szerint a Fidesznek „a kétharmados diadalhoz olyan fokon lenne muszáj gyűjtőpárttá alakulnia, hogy a látszólagos pártegység belső koalíciók sejthalmazává oszlana". Aki ilyesmit ír, az nem a valóságbó l indul ki. Az egyszerűen rávetíti a demokratikus pártok működésének törvényszerűségeit a Fideszre, és egyszerűen eltekint az Orbán vezette pártalakulat valódi karakterétől, hatalmi viszonyaitól, azoktól az írott és íratlan szabályoktól, illetve erőviszony októl, amelyek szerint az működik (ezekre később visszatérünk). „Nem eszik oly forrón a kását” — szól a szerző következő súlyos érve, majd így latolgatja tovább a Fideszes alkotmányozás esélyeit: „Nyilván másfelé tolná a hangsúlyokat a szimpla egyéni képvi selő. Fordított útra terelne a listás politikai emblémanév viselője.” Ezt értelmezni se tudom, de sebaj, jön a végső, minden aggodalmat megértő, ám legott el is oszlató közjogi argumentáció: „Igen, kétharmaddal tengersok dolog átverhető. Csakhogy Orbánék.. . maguk gondoskodtak esetleges jövőbeni túlhatalmuk ellensúlyáról. Ami nem egyéb, mint a jogilag felértékelt népszavazási intézmény... Újabb populista csodafegyver, amit ellenzékben Orbán kovácsolt, de hatalomra jutva őellene fordítható. Kicsorbítva vele az országházi majoritás hegyét.” Bár az utóbbi metafora különösen szép, nekem azért eszembe jut a kérdés: és tessék mondani, a népszavazási törvény nem módosítható kétharmaddal? Hacsak úgy nem... Nézzük Serest. Őrajta Orbán zárt ajtó mögül kiszivárgott g azdaságpolitikai mondatfoszlányai és egy Horthyra hivatkozó autokratikus gesztusa hallatán lesz úrrá a liberális lelkesedés (Nem kell félni, fájni fog. Hírszerző, május 30.): „Két évig megszorítana, reálértéken fagyasztaná be a nyugdíjakat, felülvizsgálna pár állami nagyberuházást, bónuszként felképelné és hazazavarná a Magyar Gárdát. Nem ezt akartuk? Nem ezt várja tőle a fél média... De.” És most tényleg azt hiszik, hogy megkapták, amire vártak? Hisz Orbán reformokról egy árva szót se szólt, sőt a félreér tések elkerülése végett leszögezte: „a piacosítást el kell felejteni”. Kizárólag megszorításokról beszélt — egy nem létező heveny válságra hivatkozva — , amiből világos, hogy nem akar mást a gazdasággal — pontosabban a társadalommal — , mint (elődei rablásai ra hivatkozva) újból alaposan megsarcolni. A pénzt aztán, amire így rátenné a kezét, szétosztaná az övéinek, például azoknak a vállalkozóknak,
