Reggeli Sajtófigyelő, 2008. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-07-15
15 A szinódus leszögezte: ha a jövőben az egyházi szem élyek közül bárki hasonló vétséget követ el a kánon ellen, azt könyörtelenül kizárják a papok közösségéből, az "eretnekség bűnébe" esett hívektől pedig a szentségek kiszolgáltatását megtagadják. Az ortodox egyház modernizációjának szükségességét hangozta tó román értelmiség egy része határozottan elítélte "az inkvizíció korára emlékeztető" szinódusi döntést. Az ortodox fundamentalizmus alapján álló értelmiség azonban - és ez a nagy többség - rendkívül elégedetlen a két főpap megbocsátása miatt. vissza Ágoston Fodornak: az Ön kijelentése újra felébreszti bennünk a reményt Vajdaságma.info 2008. július 15. [8:59] Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) elnöke levélben fordult Fodor Gáborhoz, a Szabad Demokra ták Szövetségének (SZDSZ) új elnökéhez, annak erdélyi kijelentései kapcsán: "Tisztelt Elnök Úr! Erdélyi megnyilatkozását és örömmel nyugtázzuk. Ha Ön is úgy gondolja, hogy mind az egyén, mind a közösség számára az autonómia jelenti a legjobb megoldást, ez jó hír. Én személyesen is emlékezem rá, hogy Kis János még meg akarta adni nekünk a magyar állampolgárságot, a történelmi VMDK autonómiakoncepciójáról pedig a francia nyelvterületen SzentIványi István beszélt elsőnek a Le Mondnak adott interjúban. Pár évv el később, 1995ben Pető Iván kérésünkre fogadta a történelmi VMDK küldöttségét, s bemutathattuk neki a felújított autonómiakoncepciónkat, amelyben már a magyar (perszonális) autonómiára helyeztük a hangsúlyt, de Ő egyenes választ adott: az SZDSZ nem fogl alkozik az autonómiával. Ilyen előzményekhez képest, az Ön kijelentése újra felébreszti bennünk a reményt. Úgy gondoljuk, eljött az ideje annak, hogy a magyarországi parlamenti pártok, az állam és a nemzet egybeeső érdekeit szem előtt tartva, a vajdasági m agyarok közös autonómiakoncepcióját ne csak támogassák, de képviseljék is. Mind a magyarországi és a nemzetközi politikai színtéren, mind a bilaterális kapcsolatokban. Tisztelt Elnök Úr! Voltaképpen ez az oka annak, hogy most írok Önnek. Az öröm, hogy az a utonómiát most már minden magyarországi parlamenti párt támogatja, s a remény, hogy a támogatás mielőbb konkrét politikai formát ölt. Ma, a Kárpátmedencében zajló magyarmagyar és a magyar kisantant viszonylatokban zajló korszakváltás, a kisebbségi közöss égeink belső demokratizálódásának előrehaladott folyamatai közepette nem elég az, ha a vezető magyar politikusok csak a sima támogatásukról biztosítják az autonómiakövetelő kisebbségi magyar pártokat. Mert az autonómia megvalósítására irányuló csaknem két évtizedes törekvés akkor járhat sikerrel, ha velünk együtt, a magyarországi politikai elit egységesen vállalja annak nemzetközi képviseletét. Szerencsénkre, Magyarországon és a kisebbségi közösségekben is közös érdeknek tartjuk, hogy a nemzet egysége legal ább a legfontosabb frontokon, mint amilyen az autonómia is – látványosan megmutatkozzon. Szerintünk az autonómia kérdése az a határ, ameddig Magyarország a „szerbiai demokratikus folyamatok támogatásában”, vagy a szomszédsági jó kapcsolatok ápolása címén m ég elmehet. Abban a reményben, hogy ezt Ön is így, vagy megközelítően így gondolja, mellékelem a vajdasági magyar pártok közös autonómiakoncepcióját és kívánok Önnek eredményes munkát. vissza Tisztelettel: Temerin, 2008. július 14. Ágosto n András" Tadić és Pásztor együttműködési megállapodást írt alá Vajdaságma.info 2008. július 15. [8:49]