Reggeli Sajtófigyelő, 2008. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-07-15
2 képviselői és 3 szenátori kerületben. A törvény viszont nem fogalmaz egyértelműen arról, hogy az alternatív küszöb koalíciókra vonatkozike vagy sem (Transinde x) EUtábor után Bálványos – Rolekoncerttel veszi kezdetét kedden a székelyföldi Tusnádfürdőn a Bálványosi Nyári Szabadegyetem. Az idei rendezvény fő témái közé tartozik az önkormányzatiság, valamint az európai emberi és kisebb ségi jogok kérdése, de szó esik majd munkaerőpiacról, fejvadászatról és karrierépítésről is (Nsz 7.o.) Román ortodox főpapok "eretneksége" – Saját elöljárói és kollégái hurcoltak meg megalázó módon az elmúlt hetekben két román o rtodox főpapot Romániában. Nicolae Corneanu bánsági metropolitát és Sofronie Drincec nagyváradi (volt gyulai) püspököt saját egyháza "eretnekséggel" vádolta (Nsz 7.o.) Türelmetlen RMDSZkérő – Július végéig kívánja nyélbe ütni a közös választási lista kialakítását Markó Béla a Magyar Polgári Párttal, amelynek átadná a befutó helyek 15 százalékát. Szász Jenő továbbra is elutasítja a belső koalíciót – „Ha kapós a menyasszony, sokat kell kérlelgetni, de most nem ez a helyzet. Az RMD SZ nem egy sóhajtozó, óhajtozó kérő, aki megvárja, amíg a menyasszony megtárgyalja a szüleivel, a barátnőjével, hogy elfogadjae az ajánlatot” – fogalmazott a Területi Elnökök Konzultatív Tanácsának pénteki ülését követ ő en Markó Béla (Krónika) Több hely, új szakok – Több mint ezer költségtérítéses hely várja a felvételiz ő ket a Babes – Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatán. A fels ő fokú oktatási intézménybe tegnap óta lehet beiratkozni. A kolozsvári fels ő fokú oktatási intézményben m ű köd ő 21 karon a 2008/2009es tanévben 4834 költségtérítéses, illetve 10 506 tandíjas helyet hirdettek meg a frissen végzettek számára, akik tegnap óta jelentkezhetnek a különböz ő szakokra. A felvételiz ő k dolgát megkönnyítend ő az egyetem vezet ő sége úgy d öntött, idén a kihelyezett, Sepsiszentgyörgyön, Máramarosszigeten, Besztercén és Zilahon m ű köd ő karokon is be lehet iratkozni, így a jelentkez ő knek nem kell felutazniuk Kolozsvárra (Krónika) Ma érkezik Bukarestbe az új magyar nagy követ – „Július 22én adom át a megbízólevelemet az államfőnek Bukarestben, addig nem nyilatkozhatom semmiről” – hárította el az Új Magyar Szó kérdéseit Füzes Oszkár , aki rövidesen Terényi János nagykövet helyét veszi át Magyarország bukaresti külképvisel etén (ÚMSZ) (Szekér)táborok között – „… A diák- és szekértáborokra szakadás amúgy nagypolitikai kérdésként évről évre arra a dilemmára redukálódik: elmegye Markó Béla a Tusványosra. A posztdecembrista romániai demokráciával kvá zi egykorú rendezvényen tavaly sok év után először ismét jelen lévő Markó idén – legalábbis a tegnapi, Tőkés Lászlóhoz intézett nyílt levele után most úgy tűnik – megint nem lesz ott, és ez nem a legjobb ómen az őszi parlamenti választások előtt” – Salamo n Márton László cikke (ÚMSZ) XVI. Bolyai Nyári Akadémia – Aradon másodszor – A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének szervezésében, a XVI. Bolyai Nyári Akadémia 2008. címmel sorra kerülő országos továbbképző tanfolyamhoz cs atlakozva, tegnap Aradon megnyílt a július 13a és 19e között működő tanfolyam (Nyugati Jelen) Hány Fodor van a szoknyánkon? – „… Szóval Fodor Gábor és az SZDSZes stáb Erdélybe, Tusnádfürdőre és Marosvásárhelyre látogatott. Lá togatásuk célját a sajtó