Reggeli Sajtófigyelő, 2008. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-07-12-14
36 „Elengedhetetlenül fontos, hogy egységesen cselekedjünk, hogy véghez vigyük a reformokat, és lehet ő vé tegyük a monitorozási folyamat befejezését” – hangsúlyozt a a miniszter. Predoiu megjegyezte: az EU azért folytatja a megfigyelést, mert „a dolgok nem úgy m ű ködnek az igazságszolgáltatásban, ahogy kéne”. Mint kifejtette, az egyik legsúlyosabb problémát a végeláthatatlan perek sokasága és a bírói ítéletek ellentmo ndásossága jelenti. Rámutatott ugyanakkor, hogy a körülmények, amelyek között a bírák dolgoznak, szintén nem megfelel ő ek, hiszen gyakran a törvényes rendelkezések sem kell ő képpen világosak. Ennek érdekében – fogalmazott – koherens, közérthet ő és könnyen al kalmazható törvényi háttért kell kidolgozni, és biztosítani kell az igazságszolgáltatás m ű ködéséhez nélkülözhetetlen logisztikai hátteret is. Predoiu közölte, amint ezen problémákat sikerül megoldani, a monitorozás is befejez ő dik. Szerzo: Balogh Levente vissza Türelmetlen RMDSZkér ő Krónika.ro 20080714 Július végéig kívánja nyélbe ütni a közös választási lista kialakítását Markó Béla a Magyar Polgári Párttal, amelynek átadná a befutó helyek 15 százalékát. Szász Jen ő to vábbra is elutasítja a bels ő koalíciót. „Ha kapós a menyasszony, sokat kell kérlelgetni, de most nem ez a helyzet. Az RMDSZ nem egy sóhajtozó, óhajtozó kér ő , aki megvárja, amíg a menyasszony megtárgyalja a szüleivel, a barátn ő jével, hogy elfogadjae az aj ánlatot” – fogalmazott a Területi Elnökök Konzultatív Tanácsának pénteki ülését követ ő en Markó Béla. Az RMDSZ elnöke Marosvásárhelyen leszögezte: július vége el ő tt le kellene ülni tárgyalni az ő szi parlamenti választásokon indítandó közös listák kialakítás a érdekében az MPP vezet ő ségével, hiszen ha a szövetség összeállítja saját jelöltlistáját, azon nem lehet változtatni. Markó – aki idén ismét Maros megyében indul szenátorjelöltként – közölte, az önkormányzati választások eredményeinek megfelel ő en az RMDSZ a potenciális befutó helyek 15 százalékát engedné át az MPP jelöltjeinek. A politikus szerint az általa rossznak nevezett, az egyéni választókerületeket bevezet ő új választási törvény egyetlen pozitívuma, hogy megmarad az ötszázalékos küszöböt túllép ő pár tok képviseleti aránya, vagyis biztosítottak az RMDSZ parlamenti mandátumai. Egyébként az RMDSZ az ország valamennyi választókerületében négyszáznál több, „parlamentképes” jelöltet állít, és a jelölési kritériumok szakmai és politikai jelleg ű ek: a jelöltne k vállalnia kell az RMDSZ programját, jó szakmai felkészültségr ő l kell tanúbizonyságot tennie, de dönt ő szempont az idegen nyelvek ismerete is. Különben a TEKT és az állandó tanács szintén pénteki ülésén megvitatott kritériumrendszer szerint a megyei szerv ezetek már a következ ő napokban elkezdik a munkát, hogy szeptember 8áig összeállítsák a jelöltlistákat. „Az MPP semmiképpen sem kíván érdekházasságot kötni az RMDSZszel, az alakulat jelöltjei nem fognak a tulipán jegyében részt venni a parlamenti válasz tásokon” – reagált Markó sürgetésére Szász Jen ő . A polgári párt elnöke hozzátette: továbbra is a választási koalíció létrehozását szorgalmazza, amelyet szerinte végül Markóék is elfogadnak. „E nélkül sem az RMDSZ, sem az MPP nem jut be a parlamentbe” – jel entette ki Szász. Máthé Éva vissza Offenzíva Bãsescu ellen Krónika.ro 20080714 Az államf ő elleni offenzívát indított a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Konzervatív Párttal (PC) közösen megtartott találkozón, amelyen a két alakulat országos tanácsai ültek össze. A rendezvényen, amelyen a néhány hónappal ezel ő tt ismét politikai szövetséget kötött két párt korai kampánynyitóként kormányzati programját ismertette, Radu Mazãre, Konstanca szociáldemokrata polgármesterének javas latára arról döntöttek, hogy támogatják a tengerparti város elöljárójának keresetét, amelyet Traian Bãsescu elnök ellen nyújtott be egy ingatlanvisszaszolgáltatási ügyben. Az ügy szálai még abba az id ő szakba nyúlnak vissza, amikor Traian Bãsescu Bukarest f ő polgármestere volt. A vádak szerint az államf ő jogtalanul szolgáltatta vissza a Ciclop néven ismert épületet egy, a korábbi örökös utódaiként jelentkez ő csoportnak, azt követ ő en, hogy a bíróság ezzel ellentétes tartalmú ítéletet hozott. Mazãre egyébként éles hangú