Reggeli Sajtófigyelő, 2008. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-07-10
27 értékrendből fakadó konfliktusforrás. A XXI. században csakis úgy van értelme politizálni, állítják e nézet hívei, ha a kiseb bség képviselői a többség által létrehozott, különböző ideológiát valló pártok mentén tömörülnek. Nem csupán azért, mert így "modern", hanem azért is, mert egy, a kisebbségek sorsa iránt felelősséget érző nagyobb többségi párt sokkal látványosabban és ered ményesebben tudja védeni az érdekeiket, s nem mellékesen ígérni is többet tud egy etnikai pártnál. Mindez gyönyörűen hangzik, s a haladás hívei alighanem tapsviharban törnének ki még itt, a Kárpátok alján is, amennyiben nem lenne egy aprócska "ha". Nevez etesen, hogy azok az ideális állapotok, melyek közepette a kisebbségiek átengedhetik a terepet a vegytiszta ideológiai politizálásnak, egyelőre még igencsak az álomvilágban leledzenek. Ha körülnézünk a Kárpátmedencében, láthatjuk, nem csupán Ukrajnában, d e ebben az országban mindenképpen. A többségiek által létrehozott – Ukrajnában ráadásul esetenként még a megfogható ideológiát is nélkülöző – parlamenti pártok ugyanis egészen másként gondolkodnak, s ebből kifolyólag cselekednek is. Mi is történt például 2006ban a helyhatósági választásokon? Nos, akkora vadászat indult a magyar szavazatokért, mint azt megelőzően még soha. Hirtelen fontossá vált a magyar szó és a magyar betű: tonnaszámra készültek magyar nyelvű szórólapok, jelentek meg kemény ezresekbe ke rülő egész oldalas hirdetések. S hogy még hitelesebbé tegyék a különböző szintű listáikat, arra alkalmas magyarokkal erősítették meg azokat. Többnyire vállalkozókkal – akiknek nagyobb lehetőséget és mozgásteret ígértek – és állami szolgálatban állókkal – a kiknek még zsírosabb posztot biztosítottak – "magyarították" a névjegyzéket. A magyar nép jelentős hányada pedig szavazott és elszavazott boldogan. Hiába szólt a figyelmeztetés, hogy az országos pártok nem ismerik a mi valós magyar világunkat, s kisebb g ondjuk is nagyobb annál, mintsem bárhol is felemeljék a szavukat értünk, a mi érdekünkben. Hiába hangzott el az is, hogy a listákat vonzóbbá tevő magyar személyek legfeljebb önmagukat képviselik, de szervezett formában nem azt a közösséget, melyhez ők is t artoznak, hiszen rájuk kőkemény pártfegyelem vonatkozik, s ha politikai támadások érik a magyarságot, tőlük nem várhatunk védelmet. Ma már tények – még pontosabban a konkrét cselekedetek hiánya – bizonyítják ezt az állítást, és igencsak magasra kell helyez niük az ingerküszöbüket például azoknak a magyar nemzetiségű képviselőknek, akik mondjuk Volodimirpipasokkal ülnek egyazon frakcióban. Totális, bekerítő támadás indult ugyanis a magyar közösség ellen. Jusson eszünkbe az államfő "elszólása" a külföldről s ugárzott tévé- és rádiócsatornák általa túlzottnak tartott befolyása ellen. Jussanak eszünkbe a hisztérikus kirohanások a magyar jellegű emlékművek és emlékjelek – Verecke, munkácsi turul – ellen. Jusson eszünkbe a nasaukrajinas miniszter ominózus 461es s zámú rendelete, mely jól kiépített oktatási rendszerünket rendítheti meg. S jusson eszünkbe a legfrissebb "fű alatti" támadás a magyar többségű településeken kihelyezett nemzeti lobogók ellen. A támadás a nyelv és a kultúra, tehát a gyökerek ellen folyik, s éppen ezért óriási a veszély. A nagy pártok megyei szervezetei pedig mélyen hallgatnak. S jobbik esetben mélyen hallgatnak azok a magyarok is, akik általuk jutottak képviselői mandátumhoz. Rosszabbik esetben ugyanis – mert már erre is van példa – ellene szavaznak a magyar szervezetek segélykiáltással felérő kezdeményezéseinek. Mert bizony, aki nem dugja homokba a fejét, láthatja: magyar kérdésben csak a magyar szervezetek hallatják hangjukat, mely sok egyéb mellett pont az elszavazók miatt olyan erős és /vagy gyenge, amilyen. S talán nem is kell ennél ékesebb bizonyíték arra, hogy Ukrajnában ma még és hosszú ideig egy közösség, ha fenn akar maradni, kizárólag olyan szervezetben bízhat meg, amelyik belőlük vétetett, mely tagságát ebből a közösségből toboro zza. Csakis az ilyen szervezet ismeri és képes átélni a közösség gondjait, hiszen azok az övéi is, csakis ezeken a szervezeteken és e szervezetek által mandátumhoz jutott személyeken keresztül lehet megszólalni, csakis tőlük lehet bármit számon kérni. A sikerhez azonban két tényező elengedhetetlen. Az egyik, hogy – az egyedül nem megy elvből kiindulva – e szervezetek lehetőleg okos, akár ideiglenes szövetséget kössenek a nagypolitika legmegbízhatóbb szereplőivel. Olyan szövetséget, melyből, akár rövid, akár hosszú távon, de haszna származik az általa képviselt népcsoportnak. Ne állítsa újra és újra hadrendbe híveit olyan párt mögé, amely rendre megszegi az adott szavát, fittyet hány az írott szerződésekre. Amely legfelső szinten ugyan szolidaritásáról bi ztosít, ám miniszterei, különböző rendű és rangú képviselői által ott tesz be, ahol és amikor csak tud. Amely a magyar szavazatokért cserébe kioszt kéthárom zsírosabb posztot, de mindig csak
