Reggeli Sajtófigyelő, 2008. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-07-09
29 május végén megállapított középárfolyam, azaz 30,126 korona/euró lesz. Ez ne m jelent meglepetést, mivel a zóna eddigi tagjai mind a középárfolyamon vették át a közös fizetőeszközt. Sajtóforrások szerint az uniós képviselőket „megbotránkoztatta”, amikor a szlovák fél folyamatosan nyomást gyakorolt rájuk, hogy még a mostani középárf olyamnál is alacsonyabb, 30 korona/euró szinten rögzítsék a végső kurzust. A januártól érvényes árfolyamot nagy valószínűséggel dél tájékában teszik közzé. Elkészült az euróra való magyar átállási terv első változata – jelentette be tegnap Veres János pénz ügyminiszter. Kiemelte, a közös fizetőeszköz bevezetése Magyarország kötelezettsége és érdeke is. Veres jelezte, hogy bár az euró bevezetésének nincs még határideje, de 2009ben, ha a konvergenciaprogram alakulása megengedi, akkor Magyarország kezdeményezh eti a belépést az ERMII árfolyamrendszerbe, az euró előszobájába, ahol minimum két évig kell „tartózkodnia”. (shz) vissza Saját parlamenti képviselőjétől határolódik el az MKP Paraméter.sk 2008, július 7 - 19:57 A Magya r Koalíció Pártja csodálkozik a rimaszombati járásbíróság döntésén, amely szerint Simon Zsoltnak egy MKPsajótájékoztatón kell nyilvánosan bocsánatot kérnie Marián Záhumenský egykori államtitkártól. Habár Simon Zsolt az MKP parlamenti képviselője, a pártsz óvivő közleménye szerint helytelen a pártot belevonni a verdiktbe. A rimaszombati járásbíróság első fokú, nem jogerős ítélete szerint Simonnak azért kell nyilvánosan bocsánatot kérnie Záhumenskýtól (Smer), mert nem nyertek bizonyítást állításai, miszerint Záhumenský azért változtatott egy minisztériumi rendeleten, hogy egy hozzá közel álló cég is pályázhasson dohánytermesztésre. Simon ezzel az állítással állítólag hitelrontást követett el, amiért 300 ezer koronás kártérítést is fizetnie kell. Simon a döntés ellen azonnal fellebbezett. A tárgyaláson egyébként Robert Fico is részt vett, mindkét fél bediézte, de a kormányfő Záhumenský mellett tett tanúbizonyságot. A Magyar Koalíció Pártja a döntést követően közleményt adott ki, amelyben tudomásul veszik a bíró ság döntését, ám csodálkozásukat fejezik ki amiatt, hogy a verdikt szerint a politikusnak a párt sajtótájékoztatóján kell megejtenie a nyilvános bocsánatkérést. „Nem létezik bizonyíték arra vonatkozólag, hogy Simon úr (sic!) a párt nevében nyilatkozott vol na“ – fogalmazott Dunajský Éva szóvivő. Az MKP a határozatot „ a pártot ebbe a perbe helytelenül belekeverő igyekezetként“ minősíti. Simon Zsolt az MKP álláspontján ugyancsak csodálkozott, s közölte, úgy látszik a pártban továbbra sem alkalmaznak egyforma mércét politikusaikkal szemben. „Bezzeg Duray Miklós Szlovák Nemzeti Párttal folyó perének tárgyalását követően egy emberként álltak ki a parlamenti képviselő mellett. Úgy látszik engem nem tekintenek az MKP parlamenti képviselőjének, legalábbis nem tarta nak egyenrangúnak Durayval. Pedig, ha jobban belegondolunk, az MKP egyetlen kézzelfogható eredménye ebben a választási időszakban, hogy a mezőgazdasági államtitkárnak, Záhumenskýnak épp az én inkriminált nyilatkozatom nyomán kellett posztjáról távoznia. Am ely nyilatkozatomnak annak idején igenis a párt székházában rendezett sajtóértekezletemen adtam hangot. Szégyenletesnek tartom, hogy ilyen módon viszonyul politikusaihoz egy pártvezetőség.“ Simont azért perelte be Záhumenský, mert azt állította, hogy a fö ldművelésügyi minisztérumban úgy változtattak meg egy rendeletet, hogy egy hozzá közel álló cég, az Agrocontract Liptovský Mikuláš dohánytermesztésre is tudjon pályázni. 4,4 millió koronát nyert a pályázaton. SITA/para vissza Tőkés: az MPPRMDSZ összefogásnak van lehetséges jogi formája Transindex.ro [4.7.2008] Önrendelkezésről Sepsiszentgyörgyön skót, flamand és baszk szemmel. Bónusz: ízelítő a Zöldek EPküldöttsége autonómiaszakácskönyvéből. Egyegy skót, flamand és ba szk európai parlamenti képviselő, valamint háromszéki MPPs politikusok társaságában tartott sajtótájékoztatót Tőkés László Sespiszentgyörgyön, a Magyar Polgári Párttal és az RMDSZszel tervezett találkozói előtt. A független EPképviselő az őt befogadó Zö ldek/Európai Szabad Szövetség (EFA) frakcióját hívta Erdélybe, a 35 tagot számláló testület kihelyezett frakcióülést tartott Marosvásárhelyen 2008. július 2 – 4. között. Ennek lezárásaképpen frakciótársaival az európai kisebbségek autonómiaigényének