Reggeli Sajtófigyelő, 2008. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-07-05
18 Irodáinak közös rendezésében az Interkulturális dialógus európai éve című állampolgári fórumra, amelyen romániai és magyarországi helyi önkormányzati tisztségviselők, civil szervezetek képviselői vettek részt. A rendezvény vendége volt Winkler Gy ula európai parlamenti képviselő, akinek előadását nagy érdeklődéssel hallgatták a jelenlévők. Winkler Gyula hangsúlyozta, hogy különböző kultúrákat, különböző eszményeket felsorakoztató sokszínű és bonyolult világunkban rendkívül fontos, hogy a párbeszéd és a megismerés eszközével élve megtanuljuk elfogadni a bennünket jellemző különbségeket, megtanuljunk együtt élni, közösen munkálkodni közös érdekeink megvalósításáért minden tevékenységi területen. Az Európai Parlament éppen azért hirdette meg a kultúrák közötti párbeszéd európai évét, hogy közelebb hozza egymáshoz kontinensünk népeit. Média és kultúra, oktatás és kutatás, az ifjúság szerepvállalása, migráció, többnyelvűség, vallás, a nemzeti kisebbségek oly sok vitát kavart problematikája – az interkultu rális dialógus évének fő témakörei. Nyomban az EPképviselő beszéde után kért szót Ştefan Florian, az aradi Millenium Center Egyesület képviseletében. Az olasz kormány legutóbbi, a romákat sújtó diszkriminatív intézkedése ellen emelt szót. A kormány megbé lyegezte, potenciális bűnözőknek nevezte a romákat, gyermekeket, időseket, fiatalokat, nőket, férfiakat egyaránt és úgy döntött, hogy minden romától ujjlenyomatot vesz. Ştefan Florian bejelentette, hogy egyesületük a jövő héttől kezdődően ujjlenyomatokat f og gyűjteni az aradiaktól (elsőként egy fehér papírlapra rányomta saját ujjlenyomatát) – tiltakozásul az olasz kormány intézkedése ellen – és azt el fogják küldeni Berlusconi elnöknek. A felszólaló kérte Winkler Gyula európai parlamenti képviselőt, hogy em eljék fel szavukat az emberi méltóságot megcsúfoló diszkrimináció ellen. A továbbiakban Gyulai Tamás, a Corporation Research Nonprofit Zrt. igazgatója a fejlesztési régiók működéséről, az uniós finanszírozású regionális projektekről, azok közös megpályáz ásának lehetőségeiről beszélt. Ezt a témát egészítette ki Mihaela Breaznak, a Kisés Középvállalkozások Romániai Szövetsége aradi szervezete ügyvezető igazgatójának az előadása a kis és középvállalatok határon átnyúló együttműködéséről, a kkvéknak a két o rszág gazdasági fejlődésében játszott egyre jelentősebb szerepéről, az uniós tagság által megnyílt új távlatokról, lehetőségekről. vissza www.nyugatijelen.com Kiss: azért vagyun k itt, hogy kezet adjunk egymásnak Felvidék.ma • 2008.07.05. Több bizalomépítő megbeszélés lesz a hivatalos magyarszlovák kormányfői találkozó előtt. Ezt Kiss Péter kancelláriaminiszter mondta Pilisszántón, miután Magyarországi Szlovákok Napja al kalmából találkozott a szlovák miniszterelnökhelyettessel. Dušan Čaplovič hangsúlyozta: a politikusok úgy segíthetik a kisebbségek jólétét, ha jobban megértik egymást és elősegítik a Duna két partján az állampolgárok jobb életét. Čaplovic eredményesnek ítélte a találkozót és meghívta Kiss Pétert Szlovákiába a Szent István ünnepén hasonló megbeszélésre. A magyar kancelláriaminiszter nyilatkozott a két miniszterelnök által korábban elfogadott 14 pontról is. Véleménye szerint egyes programpontok már teljes ültek és szándékukban áll, hogy ne csak papíron létező megoldások, de fizikai cselekedetek is összekössék a két országot. vissza MR, Felvidék Ma Bugár Béla 50. születésnapján átírja értékrendjét Felvidék.ma • 2008. 07.05. Bugár Béla ötvenéves. Hogy látja az életét, változike egy ember értékrendje? Az MKP volt elnökét születésnapi interjúval köszöntjük.