Reggeli Sajtófigyelő, 2008. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-06-03
29 szerepét vizsgálta a kisebbségi magyar pártok programalkotásában. Törzsök Erika, a magyar Miniszterelnöki Hivatal főigazgatója a megújuló nemzetpolitikáról, Duray Miklós parlamenti képviselő, a felvidéki Magya r Koalíció Pártja stratégiai alelnöke Nemzeti és európai politika a Kárpátmedencében címmel tartott előadást. A tanácskozáson Dupka György a kárpátaljai magyarság helyzetét vette górcső alá a helyi magyar – magyar ellentét tükrében. Az Ukrajnai Magyar Dem okrata Szövetség (UMDSZ) alelnöke elmondta: már 2005ben, az egységesülésért fellépő Fodó Sándor halála után – politikai örökségként – az UMDSZ kezdeményezésére beindultak a tárgyalások a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az UMDSZ között az Ukrajn ai Magyar Egyeztető Tanács (UMET) létrehozásáról. A fórum hatáskörébe az Ukrajnában élő magyarság valamennyi kérdésének megvitatása, illetve az ezzel kapcsolatban történő javaslattétel tartozna, s konszenzusos alapon működne. A tanács szabályzatát a két sz ervezet egyetértésével fogadnák el. A KMKSZ 2007 januárjától egyoldalúan felfüggesztette a tárgyalásokat, a dokumentum aláírása azóta is várat magára. Jelenlegi vezetői figyelmen kívül hagyták azt a megszívlelendő tényt, hogy az egykori nyolcvanezres magya r választói rétegből a két szervezet viszálykodása miatt a legutóbbi helyhatósági választásokon több mint negyvenezren ukrán pártokra szavaztak. Ha elmarad a két vezető magyar szervezet koalíciós összefogása, s nem alakul meg az UMET a soron következő hely hatósági választásokig, akkor az elkövetkező időben a kárpátaljai magyarságnak alig, illetve nem lesz hiteles magyar képviselete a Kárpátaljai Megyei Tanácsban sem, hangsúlyozta. vissza KISZóinformáció Fico Szlovákia sike rtörténetével példálózott Paraméter.sk 2008, június 2 - 18:07 SZARAJEVÓ – BoszniaHercegovinába látogatott ma Robert Fico kormányfő. A Nikol Špirić vezette kormány uniós törekvéseit támogatta, a szlovák integrációs tapasztaltokat jó példaként emlegette, és az energiapolitika terén is volt néhány jótanácsa. Szlovák delegáció látogatott ma Szarajevóba, élén a szlovák kormányfővel, Robert Ficoval. A két ország gazdasági kapcsolatait államközi szerződésekkel erősítették. BoszniaHercegovina európai in tegrációs folyamatát Fico üdvözölte, de hozzátette: „Szlovákiában és az Európai Unióban sem minden arany, ami fénylik“ – mondta. Egészében véve azonban pozitívan értékelte az ország uniós tagságát, egyenesen sikertörténetnek nevezte Szlovákia fejlődését a kormányfő. Robert Fico ajánlatot tett egy szlovákboszniai energetikai cég létrehozására. „Minden országnak védenie kell energetikai forrásait, nem szabad engedi, hogy idegen cégek lépjenek az energetikai piacra. Ez volt Szlovákia tragédiája. Energiát ex portált, most meg importra szorulunk“ – mondta a két kormányfő találkozóját követően Fico. vissza