Reggeli Sajtófigyelő, 2008. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-06-20
32 tudja mindenki munkavállaláskor, munkahelyen, iskolában, hogy meddig lehet elmenni a különböző kérdésekben. Miközben természetesen egy óriási g azdasági bumm van most Romániában. 8,5%os GDPnövekedés, ami azt a hatalmas szegénységet, amit a Ceausescurendszer okozott, elkezdte oldani. Ebben a magyarok is részt kívánnak venni, mármint ebben a fellendülésben, a szegénység felszámolásában. Ezt csak együttműködve a románokkal lehet. Azt a fajta osztozkodást vagy megosztást, azt a fajta nepotizmust és gyűlölködést, amit idehaza akár az üzleti életben, a gazdasági életben, a különböző cégek vezérkarában, illetve egymásnak feszülésében lehet tapasztalni, ez Romániában egészen másképpen működik, hiszen még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy Erdélyben 1,5 millió magyar él, Erdély lakossága 9 millió. Tehát nincs olyan tiszta helyzet, ahol ezt pillanatról pillanatra ne lehetne érzékelni, kivéve Székelyfölde t. Székelyföld viszont bezárkózik a nemzeti tudatba, holott Székelyföld kitörési pontja Brassó lenne. És éppen ezért... ▪ Műsorvezető : Mármint a régióban, területileg. ▪ Törzsök Erika: A régióban, természetesen. És éppen ezért van az, hogy ez a bezárkózás az, ami miatt nagyon kevés tőke megy oda, és óriási a félelem, hogy még nagyobb lesz a leszakadása ennek a régiónak, amely köztudottan a történelemben mindig is küszködött a munkaerő megtartásával. ▪ Műsorvezető : A Fidesz romániai, erdélyi tevékenységéről beszám oltak. Törzsök Erika, Ön szerint az interjúban ahogy beszél, a szlovákiai és a szerbiai magyarsággal kapcsolatban is hasonló hibákat rótt föl a Fidesznek. Mire gondolt? ▪ Törzsök Erika: Részben azt talán sokan látták, hogy a Vajdaságban is megjelent a Fidesz . A vajdasági választások előtt, aholis az egység jelszavával kampányolt, amit aztán két héttel később követte az erdélyi teljesen más jelszavakkal történt kampányolás. És bizony köztudott az is, hogy a vajdasági magyarság, amelyik mintegy 350380 ezres lé tszámú, három ún. párt létezik, amely három pártból tulajdonképpen egy valódi párt van, a VMSZ. Ugyanakkor a két másik párttal a VMSZ elnöke, Pásztor István kiegyezvén, közösen vágtak neki ennek a legutóbbi vajdasági választásnak, de azt kell látni, hogy a háttérben a másik két párt az tulajdonképpen folyamatosan egyfajta Fideszháttérrel, eszmeiséggel, eszmei közösségvállalással azért meglehetősen külön utakat járt. ▪ Műsorvezető : Értem! Boróka! Még egy utolsó kérdés magához. Vajon az erdélyi magyarság, a Ro mániában élő magyar kisebbség egyrészt hogyan vette azt, hogy éppen a Fidesz 2006os kampányában emlékezetes Mikola doktor, a nemzet orvosa kijelentése, hogy ha a határon túliak szavazati jogot kapnak, akkor 20 évre tudjuk itt bebetonozni magunkat. Tehát h ogy itt a voksvadászat megy, a voks számít a részükről, a politikai támogatás, talán több nem is. ▪ Parászka Boróka: Ez nagyon csúnyán visszacsapott még az állampolgársági vitára, amit mindenki egy ilyen összmagyar ügyként értékelt itt, és az állampolgársági szavazást pedig árulásként élték meg az erdélyi magyarok. És ebben a kijelentésben, és a hasonló politikai propaganda akciókban azért nyilvánvalóvá válik a nagyon nyers politikai érdek. Ezt senki nem veszi jó néven, hogyha élő húsállományként kezelik vagy szavazati bázisként kezelik az erdélyi magyarságot. Ezt a különbséget. Azt hiszem, hogy azért ennél sokkal felnőttebb és öntudatosabb közösségről van szó. ▪ Műsorvezető : És azt tudatosult is, úgy érzékeli Boróka - a szóhasználatával élve , hogy pusztán sza vazó élő húsállománynak tekintették őket akkor? ▪ Parászka Boróka: Nagyon sok minden történt. A Mikola szóhasználat és egyáltalán ez a szemlélet ez valamikor a '90es évek elején még működhetett volna, amikor az erdélyi magyarság és az ún. anyaország egy ily en patriarchális, odahajolós viszonyban volt. Azóta azért megváltozott a két ország közötti gazdasági, szociális viszony. Nem érzik magukat kiszolgáltatottnak. Önzetlenebb az erdélyi magyarság Magyarország felé fordulása. Nem vár feltétlenül olyasmiket, am iket... Nem adokveszek viszonyban gondolkodnak. ▪ Törzsök Erika: És nem paternalista viszonyban. ▪ Parászka Boróka: És nem paternalista viszonyban. Itt most már egy önálló közösség néz rá egy másik önálló közösségre. Vagy sikerül megtartani tartalommal és tén yleg egy magasabb szintű nemzeti egységet sikerül kitalálni, vagy szembe kell nézni egy széttartó fejlődéssel. vissza Orbánnal ünnepel a felvidéki magyarság Magyar Hírlap 20080620 Ünnepi kongresszuson emlékezik meg szom baton Dunaszerdahelyen a felvidéki Magyar Koalíció Pártja (MKP) a pártszövetség fennállásának tizedik évfordulójáról. A kongresszuson részt vesz Joseph Daul, az Európai Néppárt – Európai Demokraták (EPPED) európai parlamenti frakcióvezetője, Orbán Viktor Fi deszelnök, az EPPED alelnöke, illetve Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke és Pásztor István, a Vajdasági