Reggeli Sajtófigyelő, 2008. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-06-17
15 fog születni. Hogyan is érezhetné ő jól magát ott, ahol a gyűlölet ezerszer inkább érezhető, min t az egymás iránti megértés és tisztelet? - Ön hol helyezi el ma Nagy Imrét a magyar történelemben? Mit tekint fő érdemének? - Azt, hogy volt. Azt, hogy létezett. Azt, hogy az lett belőle, ami, egy olyan indíttatás után, amiben benne volt egy hosszú és veszedelmes moszkvai emigráció; s ehhez járult még egy olyan diktatúra, amelyiknek a vezére, Rákosi gyűlölte őt, és mindenáron meg akart szabadulni tőle. Továbbá azt, hogy egy olyan kiélezett konfliktusban, mint ami október 23án kirobbant, százezrek járt ak az utcán az ő fényképével, és követelték, hogy ő beszéljen 23án este. És akármennyire igyekeztek elszigetelni a népétől, a benne való bizalom nem rendült meg. Még a tőle távolabb álló demokratikus erők, Kéthly Annától Bibó Istvánig, Tildy Zoltánig, Kov ács Béláig is mind azt mondták, hogy kell nekünk ez az ember. A kibontakozás nélküle nem fog menni. Ezért mondom: az a tény, hogy volt egy ilyen ember, az ő esetében magyar csoda. Ha tragikusan végződött, akkor is az. - Végezetül: a most megjelent Imre b ácsiban mi az, ami a korábbi könyvében nem volt benne? - Én magyarlatin szakot végeztem 1946ban a Pázmány Péter Tudományegyetemen. Rajongtam Tacitusért. A Nagy Imre élete és halálát a bennem dúló indulatok ellenére igyekeztem a magam szerény eszközeive l és Tacitus mintája nyomán sine ira et studio - harag és részrehajlá s nélkül - a lehető legtárgyilagosabban megírni. Személy szerint még azoknál az eseményeknél sem szerepelek benne, amelyeknél jelen voltam. Az Imre bácsi személyes emlékeket idéz, találkozásokat, tőle kapott dokumentumot ad közre és annak a három évtizedne k az adalékait, amelyek az igazáért, a tisztességes elhantolásáért, jelentőségének felmutatásáért íródtak. Két könyv, két műfaj, valaholvalahogy kiegészítik egymást. vissza Harminc mandátumot szerzett az RMDSZ FigyelőNet 2008. június 16. 10:40 A Romániai Magyar Demokrata Szövetség harminc polgármesteri mandátumot, a Magyar Polgári Párt (MPP) pedig öt polgármesteri széket szerzett meg a romániai helyhatósági választások második fordulójában. Az RMDSZ győzött Erdélyben A román központi választási iroda által közzétett első részleges eredményekből kiderül, hogy a voksok több mint 90 százalékos feldolgozottsága mellett az RMDSZ a második fordulóban kiosztásra váró településvezetői mandátumok 2,20 százalékát szerezte meg, a z MPP pedig a 0,36 százalékát. A két héttel ezelőtt rendezett első fordulóban elért eredményekkel együtt az RMDSZnek 178 polgármesteri tisztséget sikerült megnyernie, az MPPnek pedig 11et. A második fordulóban a román szociáldemokraták szerezték a legt öbb polgármesteri mandátumot. A román Szociáldemokrata Párt (PSD) szerezte meg a legtöbb polgármesteri mandátumot a romániai helyhatósági választások második fordulójában. A román központi választási iroda hétfőn közzétett részleges eredményei szerint, a szavazatok több mint 90 százalékának feldolgozottsága után a PSD polgármesterjelöltjei győztek 433 településen. Második helyen végzett a Demokrata Liberális Párt (PDL), amely 405 polgármesteri mandátumot szerzett a második fordulóban. vissza Bánffy György kapja az idei Tőkésdíjat MNO 2008. június 16. 11:50 Kisvárdán 1989ben hozták létre a Tőkés László Alapítványt – emlékeztet hétfői közleményében Lengyel Szabolcs kuratóriumi elnök. Mint írja, a kuratórium évenként egy egyéni díjat ad át a magyarság érdekében kiemelkedő teljesítményt nyújtó személynek. A kuratórium döntése értelmében a 2008. évi Tőkésdíjat Bánffy György színművész kapja. A díjat június 22én 15 órakor adják át Kisvárdán, a református templomban. Bánf fy György Kossuthdíjas, Magyar Örökségdíjas, köztársasági érdemrenddel kitüntetett színművész ez évben 80 éves. Tevékenységéről,