Reggeli Sajtófigyelő, 2008. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-06-17
9 A szavazás napján délutánra kiderült: feltűnően alacsony a részvételi arány. Az MPP választási irodájában is ugyanerre panaszk odtak az ottani szervezők. Gazda Zoltán, Ferencz Csaba és Tulit Attila viszonylag kevesebb szót ejt a majdani gazdasági teendőkről, inkább az RMDSZes jelölt kampányát bírálják, mint ahogy egy fél órával korábban Antal Árpád tette ugyanezt az MPPvel szemb en. Időközben megérkezett Csinta Samu is. Bízik még a győzelemben, de óvatosabban fogalmaz, mint munkatársai. Egy korábbi interjújában kifejtette: a pártnak olyan célokat kell kitűznie és olyan retorikával, amelyek által számottevő politikai szereplőv é válhat. Néhány óra múlva Csinta Samu már vesztesként hangsúlyozta az MTInek: az MPP még csak két hónapja létezik, nem tudta e hátrányát ledolgozni az RMDSZ immár tizennyolc esztendeje működő apparátusával és anyagi hátterével szemben. Négy év múlva a párt a teljes siker reményében újra indul - tette hozzá. Az RMDSZ székházában ekkor már ünnepelték Antal Árpádot, aki sajtóértekezleten jelezte: mindenkire számít jövendő munkájában, azokra is, akik nem rá szavaztak, és azokra is, akik el se mentek s zavazni. Leszögezte: a közönyt is le szeretné győzni e székelyföldi városban, remélve, hogy a következő választáson a mostaninál sokkal többen akarnak majd állást foglalni. vissza A szlovén EUelnökség szerint kockázatos ki jelenteni, hogy megmenthető a reformszerződés Kárpáti János és Veres Béla, az MTI tudósítói jelentik: Brüsszel, 2008. június 16., hétfő (MTI) - Az Európai Unió soros szlovén elnöksége szerint kockázatos kijelenteni azt, hogy megmenthető az unió intézmé nyi és döntéshozatali rendszerének megreformálását célzó lisszaboni szerződés, miután Írország a múlt csütörtöki népszavazáson nemet mondott annak ratifikálására. Dimitrij Rupel, a soros elnökséget ellátó Szlovénia külügyminisztere hétfőn, az EUkülügy miniszterek luxembourgi tanácskozására érkezve azt mondta: Európának most az a teendője, hogy "egy kicsit gondolkodjon" a helyzeten, elemezze azt. Szerinte az elutasító ír népszavazás eredményét t tiszteletben kell tartani, és kockázatos lenne kijelenteni , hogy új életet lehelnek a szerződésbe, amikor most akadályozó tényezővel kerültek szembe. "Nekem nincs semmilyen megoldásom" - mondta, és hozzátette: lehet, hogy ír kollégájának, Micheál Martinnak lesz valamilyen ötlete. Martin azonban úgy véleke dett újságírók előtt, hogy most még túl korai lenne megoldási javaslattal előállni. Szerinte először alaposan elemezni kell a népszavazás eredményére vezető okokat, és azt, hogy a történtek miként befolyásolják Írországnak az EUhoz fűződő viszonyát. A z ír külügyminiszter széles körű konzultációkat ígért az európai partnerekkel, és azt állította: Írországban él a vágy, hogy "az Európai Unió szívében maradjon". Rupelnél derűlátóbban nyilatkozott Alexander Stubb finn külügyminiszter. Azt mondta, hogy szolidaritást kell mutatni, és hogy "nem fognak magára hagyni egyetlen barátot sem". Ez lényegében annak az elgondolásnak az elutasítása, hogy a lisszaboni szerződést elfogadó országok előbbre lépnek az integráció elmélyítésében, és ebből az írek kimaradha tnak. "Biztos vagyok abban, hogy Írországra is fogunk megoldást találni - jelentette ki. Javier Solana, az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője valahol Rupel és Stubb véleménye között elhelyezhető kijelentéssel érkezett a luxembourgi tanác skozásra: azt mondta, meg fogják oldani a problémát, de azt nem tudja, hogy miként. Mindenesetre - tette hozzá - intenzív hét áll az EU előtt. Az unió csúcstalálkozóját csütörtökön és pénteken tartják Brüsszelben. Az EU vezetői azt várják Brian Cowen ír mi niszterelnöktől, hogy a csúcson terjessze elő a maga helyzetelemzését, és tegyen megoldási javaslatot. vissza A román szociáldemokraták szerezték a legtöbb polgármesteri mandátumot a második fordulóban Bukarest, 2008. j únius 16., hétfő (MTI) - A román Szociáldemokrata Párt (PSD) szerezte meg a legtöbb polgármesteri mandátumot a romániai helyhatósági választások második fordulójában. A román központi választási iroda (BEC) hétfőn közzétett részleges eredményei szerint , 90 százalékos feldolgozottság után az ellenzékben lévő PSD polgármesterjelöltjei győztek 433 településen. Második helyen végzett a Traian Basescu államfőt támogató, szintén ellenzéki Demokrata Liberális Párt (PDL), amely 405 polgármesteri mandátumot sze rzett. Harmadik helyen végzett a kormányon lévő Nemzeti Liberális Párt (PNL), amelynek 325 polgármesterjelöltje győzött a vasárnapi voksoláson. A leadott szavazatok tekintetében is hasonló sorrend alakult ki, hiszen a PSD a voksok 32,64 százalékát gyűj tötte be, a PD pedig 32,22 százalékot szerzett. Harmadik lett a PNL a szavazatok 21,79 százalékával.