Reggeli Sajtófigyelő, 2008. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-06-02
37 korábban úgy nyilatkozott, azért írta alá a törvényt, hogy adott esetben korábban foglalkozhasson vele az Alkotmánybíróság. Az MKP már véleményeztette a jogszabályt, és err e készül a kiadók szövetsége és más szervezetek is. Két releváns jogi elemzést követően a bírálók jogorvoslatért a taláros testülethez fordulhatnak. Mindet megteszünk azért, hogy a sajtótörvény megváltozzon, és Szlovákiában megmaradjon a sajtószabadság, j elentette ki Tomáš Galbavý, az SDKÚDS parlamenti képviselője. Úgy vélekedett, a jogszabály ellentétben áll a demokrácia alapelveivel, és korlátozza az újságírókat. A képviselő nyugtalansággal figyeli, miként készülnek a kiadók a törvény életbelépésére, és hogyan oktatják a szerkesztőket arra, hogy óvatosabban fogalmazzanak. Szerinte ezek a lépések az 1989 előtti időszakra emlékeztetnek, és azt mutatják, hogy Szlovákiában a jelenlegi kormány a tekintélyelvű társadalmat szeretné érvényre juttatni. A politik usok többsége a jövőben sem kíván élni a sajtóbeli válaszadás jogával. A kormánykoalíció tagjai szerint fölösleges hisztériakeltés folyt a törvény elfogadásakor. Az ellenzék viszont azt állítja, rossz a törvény, az MKP az Alkotmánybírósághoz készül forduln i. Miroslav číž Smerképviselő szerint a sajtó félreértelmezte Haraszti Miklós EBESZképviselő szavait, ő maga nem készül vitába szállni a sajtóval. Milan Urbáni HZDSalelnök a szlovák sajtóirodának azt mondta, fél év alatt a gyakorlatban is megmutatkozik, milyen a törvény, egyébként nem tart attól, hogy papírhegyek özönlenének a szerkesztőségbe. Válaszadási jogával élni fog a Szlovák Nemzeti Párt. Mária Sabolová KDHképviselő szerint figyelemmel kísérik a törvényt, míg Tomáš Galbavý SDKÚképviselő a jogsza bállyal kapcsolatban a szólásszabadság szűkítéséről beszélt. A köztársasági elnök nem változtat médiapolitikáján, de adott esetben élni fog a helyesbítés jogával, közölte Marek Trubač elnöki szóvivő. Ivan Gašparovič úgy véli, a holnap életbe lépő sajtótör vény bővíti a szólásszabadság jogát, mivel minden állampolgárnak lehetőséget ad a helyesbítésre, nemcsak a lapkiadóknak vagy más orgánumok tulajdonosainak. Az elnöki szóvivő a továbbiakban kifejtette, hogy az államfő minden médiához egyformán viszonyul. Az államfő szerint a társadalom az utóbbi 18 évben nagy változásokon ment keresztül, és a szocializmus idején keletkezett 42 éves sajtótörvény módosításra szorult. Pátria vissza Ki lesz az első a hazugok között? Szerző: Barak László Paraméter.sk 2008, június 2 - 09:35 Jó lesz vigyázni most már a közélet jelképes lőterein, mert visszalőhetnek a céltáblák. Bár ilyesmi kizárólag a gagyi fantasztikus filmekben fordulhat elő. Már, ha egyegy ügyeletes rendező kifogy az épkézláb gegekből. Normális viszonyok között többékevésbé minden rendeltetésszerűen működik. A lőterek kuncsaftjai, például, szinte tökéletes biztonsággal lövöldözhetnek a céltáblákra. Mindössze azzal kell tisztában lenniük, hogy az alkalmazott fegyverből hol jön ki és merre tart a lövedék… Ha nem lenne világos, a június elsejétől hatályos sajtótörvény apropóján történik itt okfejtés. Azért ilyen jelképesen, hogy az olvasó tudatosíthassa, miért csináltak a sajtó képviselői akkora cirkuszt a szóban forgó jogi norma miatt. Azért, kérem szépen, mert olyan helyzetbe kényszerítették őket a szóban forgó sajtótörvényt kiötlő politikusok, hogy abban az esetben is céltáblával állnak szemben, ha híreket szerkesztenek. Milyen értelemben? Mondjuk, egy lap helyszíni tudósításb an számol be arról, hogy XY belerókázott a svédasztalba, mert leitta magát. Ez, ugye, kétségkívül egy eléggé snassz helyzet. Mármint a rókabőr a svédasztalon… Nos, a szóban forgó sajtótörvény elméletileg, de gyakorlatilag is lehetővé teszi, hogy az elkövet ő a tettét nyilvánosság elé táró tudósításra az újság hasábjain válaszolva elmagyarázza az olvasónak, kizárólag azért disznólkodott, mert heveny gyomorrontása volt. Rosszabb esetben azonban olyasmit is leközöltethet az adott szerkesztőséggel, hogy csak azé rt történt meg vele az eset, mert azt előre megfontolt szándékkal maga a tudósító szervezte meg szenzációhajszás vagy lejáratás céljából… Első látásra úgy tűnhet, hogy ilyen hal nincsen, illetve nem lesz. Mivelhogy ez a példa akkora hülyeség, hogy valós e lőfordulása tulajdonképpen kizárt. Legalább viszonylag normális közéleti viszonyok esetében természetesen így is lenne. Ám, ha csak egy kis jártasságra szert tett már az ember a szlovákiai közéleti viszonyok vizsgálatában, világos, hogy ettől még cifrább d olgok is megtörténhetnek. És nem is kell feltétlenül egy Ján Slotára kell gondolni.