Reggeli Sajtófigyelő, 2008. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-06-07
3 Sapientia – EMTE: maradjunk a tényeknél – „Kellemetlen hírem van az engem elfogultnak, rosszindulatúnak, álságosnak, hazugna k és még sok mindennek minősítő EMTE- és PKEvezetők (és felháborodott akadémiai közösségek és egyházkerületi közgyűlések) számára: az általam áttanulmányozott több száz oldalnyi szakértői jelentés, elemzés és tanulmány konklúziói sokkal lesújtóbbak, mint amit én azokból rövid áttekintésemben csupán a jelzés erejéig átvettem… ” – a tegnapi (06.06.) cikk folytatása • – Tibori Szabó Zoltán írása (Szabadság) Helyhatók: a PSD és a PDL egyaránt győzelmet remél őszre – A PSD és a PDL vezetői egyaránt a helyhatósági választások győztesének kiáltották ki magukat, hiszen a mandátumok szerint az előbbi, a szavazatszámok alapján viszont az utóbbi politikai erő végzett az első helyen. Mindkét ellenzéki párt vezetői bejelentették, hogy ősztő l igényt tartanak a kormányzásra, a parlamenti választások után (Transindex) AZ EREDMÉNY VIRÁGOS – Nem ismétlik a helyhatósági választásokat Marosvásárhelyen – „A nagyromániások is újráztak volna, egyedül a PDL szavazott az RM DSZ beadványa ellen. Sajnálatos, hogy egyetlen szavazaton múlt” – kommentált Borbély László – „Elutasította az Országos Választási Bizottság (BEC) az RMDSZ beadványát, melyben a marosvásárhelyi helyhat ósági választások eredményének megsemmisítését kérte ” – áll a Borbély László marosvásárhelyi RMDSZes polgármesterjelölt sajtóirodája által kiadott közleményben ( Transindex ) Mindenki az RMDSZszel akar koalíciózni Maros megyében – Frunda György szenátor szerint a legjobb az lenne, ha a Nemzeti Liberális Párttal kötnének megállapodást, egyelőre azonban még tárgyalások folynak a kérdésről (Transindex) Variációk kormányra – „A hétvégi helyhatósági választások többek közö tt abban térnek el a romániai rendszerváltás óta rendezett előző négy megmérettetéstől, hogy a most született eredményből egyszerű politikai valószínűségszámítás alapján, kis hibaszázalékkal következtetni lehet az őszi parlamenti választások kimenetelére. Annak a kormánykoalíciónak az összetételére, amely 2012ig gyakorolja majd a hatalmat Bukarestben” • – Rostán Szabolcs írása (Krónika) Díj Limpopónak – Szőcs Géza erdélyi magyar író, költő a „ Limpopo – avagy egy strucckisasszony naplója ” című könyvéért a Román Írószövetség díját vehette át a bukaresti könyvfesztiválon, a Bookfesten. Szőcs Géza az újabb elismerés kapcsán elmondta, hogy az első irodalmi díját is a Román Írószövetségtől kapta 1976ban (Krónika) S ZERBIA , H ORVÁTORS ZÁG , S ZLOVÉNIA Képzési és szabadidőközpontot működtetnek a Pagszigeten a magyarországi horvátok – „A középdalmáciai Pagszigeten 2005 májusában nyílt meg a Magyarországi Horvátok Kulturális, Képzési és Szabadidő Központja, ame lyet elsősorban az egyik legnépesebb hazai kisebbség önkormányzatai, szervezetei vesznek igénybe” - tájékoztatta a helyszínen az MTIt a horvátul Zavicaj nevet viselő intézmény vezetője (MTI)