Reggeli Sajtófigyelő, 2008. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-05-26
29 Toró szerint idén elsősorban az okoz dilemmát a szervezőkne k, hogy választási év van – a szabadegyetem és diáktábor két választás között zajlik. A politikusok emiatt óvatosabban fogalmaznak, ami egyértelműen árthat a rendezvény tabudöngető, kritikus szellemének. Másik kihívás, hogy idén más képet mutat a romá nmagyar és magyarmagyar viszony is. Román vonatkozásban a DemokrataLiberális Párt (PDL) megerősödésével, magyar vonatkozásban a Magyar Polgári Párt (MPP) politikai színtéren való megjelenésével értékelődtek át a közéleti viszonyok – vélte. Toró utalt a rra, hogy 2008ban a magyarmagyar versenyhelyzet határozza meg a szabadegyetem politikai koordinátáit, annak ellenére, hogy azt szeretnék, hogy a tábor a teljes nyitottság és szakszerű vita helyszíne legyen. Megjegyezte: okos emberek előrevetítették, ho gy Tusványosból fundamentalista rendezvény lesz, hogy be fog zárulni. Válaszképpen kijelentette: “aki ismer, az nem feltételezhet ilyesmit”. A koholt vádak ellenére Tusványos az marad, ami volt, sőt még több lesz – szögezte le. Az önkormányzati választás ok után új emberek, új arcok jelennek meg az önkormányzatokban – mondta Toró – a 2008as Tusványosnak pedig elsőrendű célja lehetőséget nyújtani az újaknak arra, hogy megmutassák magukat a nyilvánosság előtt. Toró szerint új szituációt teremt a diáktábor életében az is, hogy Tőkés László az Európai Parlament (EP) tagja. Szerinte Tőkés hangsúlyos szabadegyetemi jelenléte azt is jelenti, hogy a rendezvény közelebb kerül az európai politikához. Németh Zsolt nyugodt hangnemben köszönte meg az ErGo Egyesü letnek a korábbi táborok szervezésében játszott szerepét. A FIDESZ politikusa azzal nyugtatta az újságírókat, hogy a szervezőcsapat változása természetes jelenség, ami négyöt évenként bekövetkezik. Egyébként is csak néhány “idős” személy, a résztvevő poli tikusok és újságírók látják teljes hosszában a bálványosi folyamatot, sajnálkozott, mivel a fő célcsoport – a diákok – háromnégy év szabadegyetemezés és táborozás után saját útjukat kezdik járni. Németh szerint az ErGo mégiscsak ott van a szervezők közö tt, hiszen az egyesület a KMDSZből és OMDSZből nőtte ki magát, a KMDSZ pedig most is szervez. A román társszervezők körében meglehetősen nagy a kontinuitás – utalt Németh arra, hogy a Pro Európa Liga, ha már régen nem főszervezőként, de mégis részt vesz az eseményen. “Nem volt olyan szabadegyetem, melyen Smaranda Enache, a romániai politika nagyasszonya ne vett volna részt” – érvelt a kontinuitás mellett az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke.