Reggeli Sajtófigyelő, 2008. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-05-15
18 szerinti több séget ugyan még nem mindig teszik ki – Tadic elnökké választásánál már ez is összejött – , de számukarányuk láthatóan növekszik, tanújelét adva, hogy kilenc évvel Belgrád nyugati bombázása után ma már ők is az utóbbi oldalán látják a jövőt. És ha valamire az Európai Szerbiáért mozgalom építhet, akkor az éppen ez. Sokáig hezitált az EUoldal is, amíg elszánta magát, hogy – egy kicsit „hozomra” is – olyan gesztusokat tegyen Belgrádnak, amelyek egyértelműbb „uniós jövőt” kínálnak a szerbeknek is. Jó néhány faj súlyos fenntartás sokáig útját állta ennek, de végül is a politikai előrelátás kerekedett felül. A vasárnapi voksolás őket igazolta vissza. A helyzet továbbra is törékeny, és még mindig lehet visszalépés. De az óvatos építkezésnek láthatóan adott a bázisa, csak ügyesen kell sáfárkodni vele. Nem lesz könnyű menet. A szerző a BruxInfo EUszakértője Fóris György vissza Szocialistamosdatás Szerbiában Népszabadság • Gergely Márton • 2008. május 15. Csak meghallgatni volt hajlan dó tegnap a szerb szocialisták (SPS) vezetője, mit is kínálna pártjának a nacionalista tábor a koalíciós kormányzásért cserébe. Ivica Dacsics egy teljes nap gondolkodási időt kért, mielőtt közli a radikálisokkal szorosan együttműködő Vojiszlav Kostunica üg yvivő kormányfő választási szövetségével a szocialisták döntését. A jelek szerint a néhai Szlobodan Milosevics által alapított szocialisták tisztában vannak kivételes helyzetükkel. Az SPS és a választási listájukat erősítő két törpepárt a negyedik helyen végzett a vasárnapi voksoláson. Közel nyolcszázalékos eredményük a diktátor bukása óta először teszi lehetővé, hogy húsz képviselővel várhassák a 250 fős belgrádi parlament alakuló ülését. A szocialisták dönthetik el, hogy az egymással kibékíthetetlenül sz emben álló demokrata és nacionalista blokkok közül melyik kormányozhat Szerbiában. Kostunica sem hiszi, hogy Szerbia megőrizheti fennhatóságát Koszovó fölött - nyilatkozta az elszakadt tartományban élő szerbek talán egyetlen kritikus képviselője. Rada Traj kovics manipulációnak nevezte a parlamenti választásokkal párhuzamosan megtartott önkormányzati voksolást, miután a nemzetközi közösség nem ismeri el az új összetételű városházi gyűléseket. Csak az árulás vádjának elkerülése miatt nem leplezte le a többi p árt a nacionalista blokk színjátékát - állítja a Szerb Nemzeti Tanács alelnöke. Az Európabarát pártszövetséget vezető Borisz Tadics államfő és a nemzeti sérelem meglovaglására törő Kostunica nyilatkozataiból kitűnik, hogy mind két fél hamar döntésre akar ja vinni a politikai patthelyzetet. Míg a kormányfő a sajtó nyilvánossága előtt fogadta a szocialisták elnökét, egy belgrádi napilap szerint a demokraták már szinte meg is állapodtak az SPSszel. A Blic úgy tudja: az elmúlt két napban intenzív tárgyalásoka t folytattak zárt ajtók mögött a valaha ősellenségnek számító pártok, de megállapodásukat csak a hét nappal elhalasztott hivatalos eredményhirdetés után jelentik be. Zsarko Obradovics, az SPS alelnöke egyelőre tagadja a tárgyalások megkezdését, holott őt m ár az európai integrációért felelős miniszterként is szóba hozták. Árulkodó viszont, hogy Tadics "teljesen elfogadható" koalíciós partnernek nevezte a Milosevicsrendszer utódpártját. Az elnök érvelése szerint az SPS tagja a Szocialista Internacionálénak, amelynek alapelvei a társadalmi igazságosság és a jogegyenlőség. Kérdés, hogy ezt a liberálisok is így látjáke. A demokraták és szocialisták esetleges kormánya nem érné el ugyanis az abszolút többséget, azaz a sikerhez a reformpárti LDP szavazatait is bi ztosítaniuk kell maguknak. A liberálisok számára a legtöbb politikai megfigyelő szerint garantált öngyilkosság lenne összeállni a Milosevics családnak amnesztiát követelő nacionalista baloldallal. Együttműködésük legfeljebb egy kisebbségi kormány külső tá mogatásával képzelhető el. Szerbiában egyelőre nagy a bizonytalanság, amelyet tovább fokoz, hogy az öt parlamenti küszöböt elérő listából három valójában választási szövetség. Összesen kilenc szerb párt és négy kisebbségi formáció szerzett mandátumot, így ha a következő hetekben az összefogások felbomlanak, újabb koalíciós konstellációk is elképzelhetővé válnak. A vajdasági magyarok koalíciójának négy mandátuma még nagyon értékes lehet. vissza