Reggeli Sajtófigyelő, 2008. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-05-03
33 Ha kezünkbe vesszük sorsunk irányítását, akkor megvalósíthatjuk azt a csodát, a mit 100 évvel korábban nálunk sokkal szegényebb írek, finnek néhány évtized leforgása alatt megvalósítottak, utolsókból az elsők lettek. A csodavárás, a tétlenség, a búsongás, az önmarcangolás ideje lejárt. Kezünkbe kell vennünk sorsunk irányítását, meg kell fognunk az eke szarvát, mert a munkát helyettünk senki sem fogja elvégezni. És ebben a munkában mindenkinek van feladata. Sem többet, sem kevesebbet nem kell tennünk, csak azt, ami a feladatunk. Nincs szükségünk világmegváltókra, hordószónokokra, cs ak a távlati célokat egy pillanatig sem elfeledő székelységre. A politikusok dolga megteremteni azokat az anyagi, szervezeti peremfeltételeket, le kell folytatniuk azokat a társadalmi vitákat, egyeztetéseket, melyek az erős Székelyföldhöz vezető társadalm igazdasági pálya megalapozásához szükségesek. Hiszek abban, hogy ha ezen előfeltételeket megteremtjük, ha esélyt adunk a székely embernek, akkor ki is fogja használni ezeket a lehetőségeket. Ezer éves történelmünk garancia erre. Június 1jén a székelyfö ldi önkormányzati tisztségekért versenybe szálló RMDSZes jelölteket ismerve, látom a kellő garanciát arra, hogy a tapasztalatot a fiatalos lendülettel ötvöző politikai vezetői rétege lesz június 2tól a székelyföldi településeknek, megyéknek. Önökkel együ tt meg tudjuk teremteni az erős Székelyföldet. vissza lejegyezte Szász Hargita Wasskór – Wass Albert nem eléggé erőteljes tehetség ahhoz, hogy a magyar szélsőjobb tragédiáját hitelesen megformálhassa. ÚMSZ • Bíró Béla | 2 0080501 23:57:35 Wass Albert sokak vélekedéseivel ellentétben nem azért rossz író, mert elfogult, hanem – szépíróként – azért „elfogult”, mert nem igazán képes jó íróvá válni. Igaz, a Farkasverem tanúsága szerint lehetne akár jó író is. És korántsem ál lna példa nélkül a világirodalomban. A fasizmus és a kommunizmus hívei közt egyaránt szép számmal akadtak nagy formátumú művészek és filozófusok is. Egy remekmű megalkotásához ugyanis a szerzőnek – az adott vonatkozásban! – mindenképpen túl kell emelkedni e elfogultságain. Ezt annál inkább megteheti, mert a konkrét szerző és a mintaszerző személyisége soha nem azonos. A mintaszerző a magánemberként (esetleg) elfogult és/vagy ellenszenves konkrét szerző puszta szerepe, ő az, aki a regény narrátorát – a fikc ió tényeihez igazodva, tehát soha nem önkényesen – megalkotja, a háttérből az elbeszélés műveletét irányítja, s a szövegbe beépíti azokat a fikciószignáloknak nevezett jelzéseket, amelyek az olvasót a mű befogadásának folyamatában eligazítják. (Mindig úgy, hogy közben bonyolult feladványokkal is szembesítenek bennünket.) Ha igazi művészről van szó, a szerző politikai elveit és a műben érvényre jutó „ideológiát”, amely a saját egyéniséggel rendelkező narrátor „sajátja”, semmiképpen sem lehet összemosni. (Mé g a Farkasveremben sem.) Ilyesmire legfeljebb a dilettánsok esetében van lehetőség, akik éppen amiatt nem válhatnak igazi művésszé, mert a konkrét szerző, mintaszerző és narrátor szerepeinek különbözőségét és kölcsönhatását (tehát az epikus szöveg működés módjait) nem érzékelik, s ezért folyton és egyazegyben „magukat” (önnön idealizált, a nyilvánosság számára túlsminkelt énjüket) mesélik el.
