Reggeli Sajtófigyelő, 2008. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-05-14
20 Krisztus nevéb en asszimilációs tevékenységet folytatnak sok helyen – hangsúlyozta Tőkés László, aki emiatt javasolta, hogy egyházközi párbeszéd szintjén közelítsék meg a témát. A csángó és általában a magyar ügyet európai ügyként kell kezelni, és ez nemzeti becsületünk szempontjából is fontos kérdés – szögezte le felszólalása zárógondolataként. A konferenciát követően Tőkés László a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSSZ) bákói székházában találkozott Solomon Adriannal, az MCSSZ elnökével, Hegyeli Attilával, a moldvai magyar nyelvű oktatás programfelelősével és Pogár Róbert magyarfalusi római katolikus pappal, aki délután Pusztinán magyar nyelvű misét celebrált. Elsősorban oktatási kérdésekről tárgyaltak, többek között arról, hogy még legalább húsz moldvai faluban el l ehetne és kellene indítani a magyar nyelv oktatását az iskolában és háznál, amihez Tőkés László támogatást ígért, valamint azt, hogy az európai fórumokon továbbra is kiáll a csángó ügy mellett. Ezt követően Tőkés László ellátogatott Pusztinára, ahol felke reste a helyi plébánost, Benchea Augustint, akinek kíséretében nézte meg a Szent István emlékére felszentelt templomot – áll a püspök közleményében. vissza "A kormányalakítás miatt nem esik szét a szocialisták vezette párts zövetség" Vajdaságma.info 2008. május 13. [22:58] Branko Ružić, a Szerbiai Szocialista párt alelnöke ma kijelentette, hogy a pártja köré tömörülő koalíció számára elfogadhatatlan, hogy a Liberális Demokrata Párttal kormányalakításról tárgyaljon, meg az is, hogy bárki kisebbségi kormányát támogassa. Ružić a Beta RFI Rádiónak ma azt nyilatkozta, hogy a szocialisták, a nyugdíjasok és az Egységes Szerbia koalícója kormányalakítási tárgyalást kezd a Szerbiai Demokrata PártÚj Szerbia koalícióval, ám ez kezdő beszélgetés lesz a leendő kormány működési elveiről, s a közvéleményt tájékoztatják majd a tárgyalás kezdetéről és befejezéséről is, mondta Ružić egyszersmind kizárva annak lehetőségét, hogy a kormányalakítás miatt széthullana a szocialisták, a nyugdíjasok és az Egységes Szerbia párt koalíciója. vissza Orbán magyar egységet akar Erdélyben FigyelőNet 2008. május 13. 10:23 A Felvidék és a Délvidék példája is azt mutatja, a kárpátmedencei magyarság számára az együttműködés és az összefogás hozza meg a legnagyobb sikert – hangsúlyozta a Fidesz elnöke. Erdélyben az egymással rivalizáló erők közötti új egység jöhet létre a következő időszakban - mondta Orbán Viktor, miután Budapesten megbeszélést folytatott Szász Jenővel, az erdélyi Magyar Polgári Párt elnökével. Erdélyben hosszú ideig „egyszólamú egység" volt, ami felbomlott, ugyanakkor a Magyar Polgári Párt megalakulása az első fontos lépés az új egység felé vezető úton – hangsúlyozta. A Szász Jenő vezette új erdélyi párt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség alternatívájaként alakult meg, január végén jegyezték be Romániában. Orbán Viktor reményeinek némileg ellentmond, hogy a magyar egység - azaz az RMDSZ és az MPP összefogása - eddig nem valósult meg, és a nyár elején ta rtandó helyhatósági választásokon egymás rivalisaként könnyen megoszthatják a magyarok szavazatait. Az őszi parlamenti választásokon pedig, ha továbbra sem születik egyezség a két erő között, az a magyarok parlamenti részvételét is veszélybe sodorhatja. vissza