Reggeli Sajtófigyelő, 2008. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-05-03
30 Kárpátalján hasonló eszmék fogalmazódnak meg a TiszaBereg térség szinte színmagyar részein, a felvidé kiek kissé óvatosabbak, pillanatnyilag inkább a magyarlakta DélSzlovákia gazdasági egyenjogúsítását szeretnék, s a konkrét autonómiaötleteket ugyancsak óvatosan kezelik. Nem csoda, rengeteg rossz tapasztalatunk van, de e rossz tapasztalatokról hasonló mér tékben beszélhetünk Erdély, Vajdaság és Kárpátalja esetében is. A világ - ez a Kárpátmedencei is! - mégis mozog és alakul, s ha szaporodnak is a ,,magyarverések" Vajdaságban, Erdélyben, a Felvidéken, az önrendelkezés eszméjének zsarátnoka mégis inkább fel izzóban, mint kihunyóban. Kihunyóban Budapesten, ahol ,,a mosom kezeimet" elve alapján hangoztatja a mostani nemzetveszejtő kormányzat, hogy a nemzetiségi autonómiák ügye mindenütt az ott élő kisebbség és a többség megegyezésének dolga. Az úgynevezett ,,an yaország" nem tehet semmit. Mondá mindezt Gémesi Ferenc szakállamtitkár, aki a Gyurcsány- kormányban egymaga helyettesíti immár a Határon Túli Magyarok Hivatalát, az Illyés Alapítványt és a magyarmagyar konzultációt. Elég elé vagyunk! - mondjuk mi ,,szék elyül". vissza Magyari Lajos, Háromszék A polgárok kétharmada szerint helyes lépés volt Szlovákia EUcsatlakozása Felvidék.ma • 2008.05.02. Szlovákiában az elmúlt években növekedett azok aránya, akik szerint az or szágnak haszna származott az integrációból. Ez a Focus közvéleménykutató ügynökség most közzétett áprilisi reprezentatív felméréséből derül ki. Szlovákia: a felnőtt lakosság kétharmada szerint helyes volt az ország EUcsatlakozása Az EUcsatlakozást he lyes lépésként értelmezők 67,5 százalékával szemben az azt helytelenítők hányada csak 17,3 százalék. A több mint ezer megszólított felnőtt 15,2 százaléka a kérdésre nem tudott vagy nem akart érdemben válaszolni. A felmérés alapján Szlovákiában a felnőtt l akosság 2,7 százaléka gondolja úgy, hogy az országnak csak haszna származik/származott az uniós tagságból. Az így vélekedő aránya 2005ben 2,5, négy esztendővel ezelőtt pedig még csak 1,1 százalék volt. Négy év alatt duplájára, csaknem 35 százalékra nőtt a zok hányada, akik szerint inkább előny a tagság, mint hátrány. A 2004es felméréshez képest tíz százalékkal kevesebben, alig 38 százaléknyian hiszik úgy, hogy nagyjából annyi a pozitívum, amennyi a negatívum. Egyértelműen csak hátránya származott Szlovákiá ban az EUcsatlakozásból a több mint ezer válaszadó 3,6 százaléka szerint. (Független Hírügynökség) vissza Bénító kampány Krónika • 20080502 Megmosolyogtató a tény, hogy hivatalosan csak ma kezdõdik a gyermeknapi önk ormányzati választások kampánya. Megmosolyogtató, mert hetek, tán hónapok óta érzékelhetõ a kampány fuvallata. A tisztségük megõrzésére törekvõ elöljárók megfeszített tempóban avatják az elkészült vagy még csak félkész létesítményeket, teszik le az alapköv eket, mutatják be a látványosnál látványosabb terveket. Teszik ezt azzal a szándékkal, hogy a választók tudatában az õ arcukhoz kötõdjenek a megvalósítások, a tervek pedig azt üzenjék, ha már õk vágtak bele, kár lenne másra bízni a befejezést. A politi kusok többsége már arra sem figyel, hogy a törvényben megszabott kampányidõszak elõtt csak bújtatott kampányakciókban vegyen részt. A forgalmas útvonalak mellett már hetek óta megjelentek egyes jelöltek óriásplakátjai, a pártok már napokkal ezelõtt megtart ották a hivatalos kampánynyitó rendezvényeiket, a tegnapi pártmajálisokon pedig hordóslag folyt a sör, ezrével porciózták a miccset, a krumpligulyást; ingyen ehetett, ihatott a választó. A kampánnyal voltaképpen nem is az a baj, hogy növelni próbálják né pszerûségüket a politikusok. Érettebb demokráciákban csak kevés választót lehet megszédíteni egyegy korsó sörrel. Inkább az a baj, hogy ilyenkor önmagukkal vannak elfoglalva a politikusok. Azokat a vonásaikat erõsítik, amelyek megkülönböztetik õket a több i