Reggeli Sajtófigyelő, 2008. április - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-04-30
8 Ideje van a nemzeti gondolat megtisztításának, túl sokan és túl sokáig éltek vissza ezzel. Tegyük fel a kérdést: hány európai szinten is versenyképes oktatót prezentált az ún. erdélyi magyar felsőoktatás? Milyen a minőségbiztosítás ezeke n az egyetmeken? Milyen garanciákat kap az a diák, aki egyetemi éveit, jövőjét ezekbe az intézményekbe fekteti? Hét év telt el az egyetemek elindítása óta: sok szempontból még mindig bizonytalan az oktatási struktúra, a tanrend, és számos esetben megkérd őjelezhető, hogy milyen viszonyban van egymással a képzés és a munkaerőpiaci kereslet. Lesze „piaca" az egyetem végzettjeinek? Látványos az oktatóhiány (mert nincs elég szakképzett, megfelelő fokozattal rendelkező oktató, mert túl sok a meghirdetett órák száma – végül is a fizetés a fontos, nem a pedagógia – , nagyon sok szak indításakor a szakindítók nem biztosították a működtetéshez szükséges szellemiszakmai fedezetet). És ami a legszomorúbb: ezeknek az egyetemeknek – néhány szak kivételével – még mindig nincs olyan presztízse, amely egy ilyen léptékű oktatáspolitikai beruházásnak és vállalásnak kijárna. Az erdélyi magyar tudományegyetemek intézményeibe könnyebb bejutni, mint ezekből az intézményekből „kibukni". Az erdélyi magyar érettségizők száma gyakor latilag megegyezik az egyetemi helyek számával, aki átverekszi magát az érettségiküszöbön, az elvárt feltételek minimumán, máris egyetemi hallgatónak tudhatja magát, sőt biztosra veheti zsebében a könnyen szerzett, ám nem túl értékes diplomát. Ilyen körül mények között miféle értéket jelentenek az Erdélyi Magyar Tudományegyetem egyetemi helyei? További komoly problémája ennek az egyetemi oktatásnak, hogy a különböző karok, intézetek, tanszékek egymással sem tudnak együttműködni: állandó a laikusok számára i s érzékelhető konfliktus (ne nevezzük a konc fölötti marakodásnak) a csíkszeredai, a marosvásárhelyi és a kolozsvári intézmények között. Vannak nagyon bíztató kivételek a különböző tanszékeken, de az egyetem egészére sajnos még mindig igaz, hogy sikerült é sszerű együttműködést kialakítani a romániai egyetemekkel. Milyen jogalappal várnák el ezek az intézmények, hogy a romániai, az európai oktatási rendszerek partnerként fogadják el őket, ha a partnerség az intézményeken belül is ismeretlen fogalom és gyakor lat? Nemzeti érdek lenne ezeken az áldatlan körülményeken változtatni. És nemzet elleni vétek alibit keresni az el nem végzett munkára, az igénytelenségre, az ismerethiányra. Nemzet elleni vétek a tudományos, egyetemszervezési kérdéseket politikai kérdés nek álcázni. A Papp Kincses Emese által felállított képlet szerint az Orbánkormány idején elindított egyetem a Gyurcsánykormány idején halódik. Vajon az egyetem működésének fent megnevezett zavarai közül melyért tehető felelőssé a Gyurcsánykormány bárme ly hivatalnoka? És vajon, az Orbánkormány számítotte arra, hogy az EMTE a helyi érdekű marakodások helyszíne, a sokszor önhibájukból kiszolgáltatott oktatók és diákok jelképe lesz? Miféle politikai öntudat táplálja ezt a nemzetféltő szemléletet, amelyből teljesen hiányzik az állampolgári öntudat, a civil kurázsi? Hányszor, de hányszor „tartja a markát" megalázó módon – még mindig – az erdélyi magyar felsőoktatás a mindenkori magyar kormányoknál, anélkül, hogy végre kieszközölné a román állam és igen, a ro mániai magyar civil szféra támogatását. Amely márpedig állampolgári jogon, és saját teljesítménye jogán: jár. És miféle nemzeti szolidaritás nyilvánul meg ott, ahol szó sem esik a magyarországi felsőoktatás jelenéről, helyzetéről, a magyar univerzitásokkal való együttműködések lehetőségeiről? Vetettee bárki össze, hogy miként alakul a magyarországi egyetemek fejlesztése, támogatása akkor, amikor az erdélyi magyar felsőoktatás támogatását követeljük? És egyáltalán, tegyük fel újra a kérdést, az át nem gondo lt problémákon, az önös érdekeken, és a mulasztásokon túl mitől magyar, mitől európai ez a felsőoktatás? Miért ne lehetne a Sapientia az erdélyi magyar autonóm (!) közösségi összefogás jelképe, amelyet az önfenntartó gyakorlati ész és nem a (magyarországi, jobb- és baloldali) politikai szekértáborokba való kapaszkodás táplál. Az egyetempolitika szellemi, szervezeti stratégia, az üzleti vállalkozás és közösségi szolidaritás közös tere. Tudást gyártunk és tudást fogyasztunk közös és magán hasznunkra, saját tő kénkből, saját szellemi vagyonunkból, és az érdekkalkulus létérdek. A fenti kérdésekre nem lehet a válasz a dr. Papp Kincses Emese által megfogalmazott, szakszerűnek és körültekintőnek nem nevezhető követelés: a „Még több pénzt!", mert ez a perspektíva n élküli erdélyi önzés, és nem a távlatokban gondolkodó erdélyi önbecsülés jelszava. Ez az a vétek, amely miatt már így is túl sokat vesztettünk. vissza Parászka Boróka
