Reggeli Sajtófigyelő, 2008. április - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-04-28
35 Dászkel László, Nyárádszereda polgármestere köszöntőbeszédében elmondta, hogy már év elejétől működik a központ. “Eddig 1800 látogatója volt a központnak, tehát sikere van a programnak Erdély legkisebb városában is” – tájékoztatott Dászkel László. „Nem az a fontos, hogy kis vagy nagy településbe viszünk el egyegy programot, hanem az a fontos, hogy az a közösség ja vára történjen. Az elmúlt négy évben az RMDSZ, kormányzati tevékenységével, bebizonyította, hogy a közösségért dolgozott és hogy érdemes volt a tulipánra szavazni” – mondta Borbély Károly. A miniszter röviden vázolta a Tudásalapú Gazdaság Program célját, a kommunikációs szempontból elszigetelt településeket hozzájuttatni az olyan információkhoz, amelyekkel a közösség versenyképességét növelni tudják. „ Mostantól lehetőség nyílik a strukturális alapok lehívására, amelyből a megkezdett informatizálást tovább lehet fejleszteni és el lehet majd jutni akár az elektronikusan működő adminisztrációig is. Ki kell használni a pályázatokat, ehhez pedig szükség volt, hogy legyenek a településen modern kommunikációs eszközök” – mutatott rá Borbély Károly. Lokodi Edit E mőke, a Maros Megyei Tanács elnöke arról beszélt, hogy mennyire fontos, hogy végre az információk eljutnak helyi szintre is. „Maros megyében erős csapattal dolgozhattam, polgármestereink minden pályázási lehetőséget kihasználtak és ez érezhető a települése k fejlődésében. Erős, életképes csapattal csak jövőt lehet építeni és az RMDSZ csapata ilyen” – hangsúlyozta Lokodi Edit Emőke. A Maros Megyei Tanács elnöke a hivatalos átadót követően a nyárádmenti polgármesterekkel tartott megbeszélést, amelyen részt ve tt Borbély Károly miniszter is. A találkozón a jelenlevők a összegezték az eddigi eredményeket, ismertették a folyamatban levő projekteket, felmérték a legsürgetőbb tennivalókat. A Tudásalapú Gazdaság Programban olyan községek és városok vesznek részt, a melyeknek lakossága nem haladja meg a 30 000et. A program a 20072010 közötti időszakban, 255 közösségben nemcsak az infrastruktúrát biztosítja, hanem elektronikus szolgáltatásokat tesz lehetővé, amelyet a közigazgatási intézmények és vállalalkozók is has ználhatnak, ugyanakkor a projekt széleskörű oktatási tevékenységeket is finanszíroz. Maros megyéből 12 település vesz részt a programban, a befektetés összértéke 1.387.174 USD. vissza A cél a területi felzárkózás Világga zdaság 20080428 Pályázatok. Május 15ig lehet jelentkezni a decentralizált helyi önkormányzati fejlesztési támogatásokra. A márciusi kormányrendelet szerint négy programra nyújthatnak be pályázatot a települések a regionális fejlesztési tanácsokhoz: a területi kiegyenlítést szolgáló (teki), illetve területi kötöttség nélküli fejlesztések (céde), továbbá a leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatásának (leki), valamint a szilárd burkolatú belterületi közutak felújításának (teut) a támogatására. A teki, illetve a céde előirányzata együttvéve több mint tíz, a lekié csaknem hat, a teuté nyolcmilliárd forint. A hazai források nem az uniós pénzek közvetlen társfinanszírozására valók, egy attól elkülönített rendszert jelentenek. Ezekből olyan projek tek valósulnak meg, amelyeket az EU nem támogat, részben, mert a közösségi kasszából ezekre nem futja, másrészt ilyen célokat nem is fogalmazott meg az unió. A kormány célja, hogy a források hozzájáruljanak a leghátrányosabb kistérségek felzárkózásához, az esélyegyenlőség növeléséhez. S remény van arra, hogy az infrastruktúrafejlesztések révén olyan kedvezőbb gazdasági környezet jön létre, amely a magánbefektetőket is nagyobb beruházásokra ösztönzi ezeken a területeken. ABCs vis sza Kirúgja a lobbistákat az EP Világgazdaság 20080428 Elköltöztetik az Európai Parlament (EP) brüsszeli épületéből az Európai Üzleti Parlamenti Fórum (EBPS) irodáját, és a szervezet alkalmazottaitól megvonják az europa.eu végződésű email címek h asználatának jogát. Erről az EPfrakciók vezetői döntöttek, miután egy olasz zöldpárti képviselő, Monica Frassoni szóvá tette az ügyet. Frassoni szerint szükség van a nagyvállalatok és az EPképviselők közötti információcserét ösztönző szervezetre, de semm i sem indokolja, hogy a parlament épületében és azzal összemosódva működjön.