Reggeli Sajtófigyelő, 2008. április - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-04-23
11 - Melyek a magyarországi támogatáspolitika fő nehézségei a nem Uniós országok tekintetében, gondolok Ukrajnára és Szerbiára? - M agyarország Schengentag lesz, emiatt az eddigi díjmentes vízumok rendszere átalakult. Mi bevezettünk egy új támogatási formát csak ebben a két térségben ami 700 millió forintot meghaladó összeg. Ukrajnában elképesztő állapotok vannak egyes helyeken annak ellenére, hogy van ukrán igyekezet az utóbbi időben, hogy épületeket újítsanak fel, projekteket valósítsanak meg. A civil szféra is sokkal gyengébb Kárpátalján, míg a Vajdaságban szerencsésebb a helyzet, hiszen ott a jugoszláv hagyományok, meg a viszonylag kedvezőbb közeg folytán tovább tudott élni a civil szféra. - Hogyan változhatnak a magyarországi politikai kapcsolatok az erdélyi magyar kétpártrendszer kialakulása esetén? - A magyarromán kormányzati kapcsolatokat ez nem érinti, a magyarmagyar kapc solatokat viszont érintheti. De anélkül, hogy bármit is feltételeznénk a folyamatokról és azok végkimeneteléről, fontos leszögezni, hogy a kormányzat a legitim képviselőkkel kapcsolatban van, függetlenül attól, hogy tetszeneke neki vagy sem. Jelenleg legi tim képviselőként az RMDSZ van jelen ebben a mezőben. Ha más helyzet lesz, az sokmindenkit átgondolásra késztet, de ennek nem mennék elébe. Én nem érzem végletesnek a helyzetet a célok szempontjából. Az RMDSZ kormányzati és parlamenti jelenléte nagyon soka t segít az államközi kapcsolatok szempontjából. - Fel van készülve a magyar kormány arra, hogy az erdélyi magyar politikában nem egy vagyvagy, hanem egy isis helyzet áll elő? - Nem szaladnék előre a választásokra. Én csak azt az elvi álláspontot tudom kijelenteni, hogy a magyar kormány nem válogathat a szereplők között, noha erre volt korábban gyakorlat. De hogy a dolgok hogy alakulnak, az akkor fog kiderülni, amikor ezek a legitimációs folyamatok véget érnek. - Az erdélyi magyarság számára megoldás le het a területi autonómia? - Az önrendelkezés, ha ahhoz intézmények, források, jogok járulnak, sok szempontból segíthet egy közösségnek, és ez független az etnikai szempontoktól. Az önrendelkezés kiterjesztése - ami egyébként az EU legitim célkitűzése is - a fejlődés szempontjából előremutató lehet, de a nem tömbben élő magyar közösségek esetében például fel sem vetődik a területi autonómia kérdéde. Az ő számukra is az EU értelmében vett önrendelkezés és a forrásokhoz való házzáférés tud sokat segíteni. A t erületi autonómia és általában az autonómiák kérdése mindig az adott országoktól függ. Semmilyen élhető konstrukció nem képzelhető el, ha az adott kisebbség a többség politizáló elitjével ezt nem tudja elfogadtatni. Ha a közösség meg tudja mondani mit akar , és ehhez hozzá lehet állítani a román társadalomnak legalább az elvi támogatását, akkor ez megvalósulhat, ellenkező esetben ez csak a deklarációk szintjén marad. vissza Pap István Ukrán szélsőségesek készülnek Kárpátaljá ra? Varga Béla, az MTI tudósítója jelenti: Ungvár, 2008. április 22., kedd (MTI) - Sajtóértesülés szerint ukrán szélsőjobboldali szervezetek tagjai május közepén Kárpátaljára készülnek, hogy ott a "ruszin és a magyar szeparatizmus ellen harcoljanak". Az ukrán szélsőséges nacionalisták kárpátaljai utazásának tervéről Tarasz Daskevics politológus, a szélsőséges mozgalmak ismert kutatója tett említést a szélsőjobboldali és náci elveket valló ukrán csoportosulásokról írt elemzésében, amely kedden jelent meg a vovremja.info politológiai és elemző hírportálon, majd több kárpátaljai internetes hírújságban. A szerző szerint Kárpátaljára az Ukrán Népgyűlés (Ukrajinszke vicse) nevű egyesülésbe tömörült olyan szélsőjobboldali pártok és szervezetek tagjai k észülnek, mint a Fiatal Ukrán Nacionalista Kongresszus, az Ukrán Nacionalisták (forradalmi) szervezete, az Ukrán NemzetgyűlésUkrán Nemzeti Önvédelem (UNAUNSZO), a Sztepan Bandera Összukrajnai Szervezet és az Ukrán Párt. Ezek a csoportosulások - mint írja - nemzetiszocialista értékeket hirdetnek és az Ukrán Nacionalisták SzervezeteUkrán Felkelő Hadsereg (OUNUPA) hagyományait