Reggeli Sajtófigyelő, 2008. április - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-04-17
24 A bizottság másik tagja, Maria Dulcă elsősorban azt sérelmezte, hogy a hivatal nem egyeztetett a szakbizottsággal a módosításokról. Kif ejtette: megérti, hogy nincs pénz, de akkor sem szabadott volna önkényesen döntsön a polgármester. Az ülés után a Transindex kérdésére, hogy tudomása szerint fordulte már elő hasonló eset korábban is, azt válaszolta, hogy elképzelhetőnek tartja, hogy kor ábban is előfordult ilyen, és ismét hangsúlyozta az egyeztetés szükségességét. Csoma Botond ülésvezető azt javasolta, hogy a polgármester üljön össze a szakbizottsággal, és közösen állapítsák meg a keret újraosztását, amiről a következő tanácsülésen szava znának, de ezt a polgármester arra hivatkozva ellenezte, hogy kompromittálná azon projekteket, amelyek számára pénzt ítéltek meg. Az ülésen néhány képtelen és nevetséges javaslat is elhangzott. Egy PDs tanácsos azt javasolta, hogy ha pénzzel nem tudják s egíteni a szervezeteket, akkor tegyék meg másként: a tanács hívjon össze egy sajtótájékoztatót, ahol bemutatják a civil szervezetek projektjeit, vagyis mediatizálással támogassák a civileket. Egy szociáldemokrata orvostanácsos egészen odáig ment, hogy k étségbe vonta a civil szervezetek – főként a magyarok – létjogosultságát, amelyeket szerinte csak azért hoztak létre, hogy pénzeket pályázzanak. Miért van szüksége a magyar doktoranduszoknak külön szervezetre, miért nem tudnak a románokkal együtt kutatni é s pályázni? – tette fel a tendenciózus kérdést. A szavazás előtt az RMDSZfrakció vezetője, László Attila figyelmeztette a tanácsosokat, hogy ha megszavazzák ezt a szabályzat megkerülésével született határozattervezetet, akkor a prefektusi hivatalhoz fogn ak fordulni, de nem sikerült megváltoztatnia a többiek állápsontját. A tervezetre 16an szavaztak, 3 tartózkodás és 3 ellenszavazat mellett. vissza KÖZLEMÉNYHÁBORÚ Kolozs megyei RMDSZ: az MPP felrúgta a további tárgyalások lehetőségét Transindex.ro [16.4.2008] „Tudomásul vettük a Magyar Polgári Párt kolozsvári és Kolozs megyei szervezete közleményében foglaltakat, miszerint a polgári párt saját jelöltlistát állít a kolozsvári és Kolozs megyei helyhatósági választáson.(.. .) Az MPP sajtóközleménye azt igazolja, hogy a polgári párt Kolozs megyében ezennel egyoldalúan felrúgta a további tárgyalások lehetőségét” – áll egy László Attila Kolozs megyei RMDSZelnök által ma kiadott közleményben. A dokumentum válasz az MPP Kolozs megyei szervezete által kiadott közleményre, melyben tudatták, az RMDSZ az általuk kijelölt határidőre – április 15re – nem válaszolt a közös jelöltlistaállításról szóló ajánlatukra. A közleményben az áll még, hogy az MPP így kénytelen önállóan indulni az önkormányzati választásokon. Sándor Krisztina Kolozs megyei MPPelnök egyébként lapunknak úgy nyilatkozott: pártja a hivatalos jelöltlisták leadási határidejéig továbbra is nyitott az RMDSZszel való együttműködésre az önkormányzati választásokon. Lá szló Attila sérelmezi, hogy bár az MPP megalakulásuk pillanatától kezdve elutasította a kolozsvári és a Kolozs megyei RMDSZjelöltlistán való részvételt, a tárgyalások során mégis az RMDSZ kolozsvári jelöltlistájának a második és negyedik, valamint az RMDS Z megyei jelöltlistájának a második, negyedik és hatodik helyére tartott igényt.