Reggeli Sajtófigyelő, 2008. április - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-04-15
14 ne künk teszi lehetővé, hogy ameddig ez a mostani hatalmi konstelláció van, addig hatékonyan el tudjunk járni mindenféle ügyekben." Kovács Miklós az "elszavazásokkal" kapcsolatban kifejtette: "A nyáj szétszéledt, de nem az egész. És ilyenkor, akinek a felelő s pásztor szerepe van, el kell döntenie, hogy mit csinál. Meggyőződése, hogy a pásztornak a nyáj hűséges részével kell maradni, és helyben kell maradni, és nincs értelme elkezdeni összevissza szaladgálni! Nem szaladni kell utánuk, hanem vissza kell vonzani a közösségbe őket. És majd az eltévelyedett bárányok, amikor a csábítóikról lekerül a bőr, és meglátszik, hogy farkasok, vissza fognak jönni, csak legyen hová." A magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke a Fidesz – Magyar Polgári Párt köszöntését h ozta. A Fidesz – KMKSZ viszonyát jellemezve Németh Zsolt aláhúzta: politikai rossz és jó sorsuk mindig egybeesik. "Sorskérdéseinkben azonosan gondolkodunk: közös a szemléletünk, a gondolkodásunk". A fideszes politikus ezt követően a magyar kormányt ostorozta . A Miniszterelnöki Hivatal (MeH) Kisebbség- és Nemzetpolitikai Szakállamtitkárságának tanácsadója azt mondta, nem ért mindenben egyet az előtte szólóval, de méltatlannak tartja azt, hogy a közgyűlésen szálljon vitába vele. Stipkovics Pál örömmel konstat álta, hogy a nemzetpolitika kérdésében számos területen sikerült előrelépni. "Megújult a nemzetpolitika, és ezt, annak ellenére, hogy előítélettel vannak a kormányzattal szemben, észre kell hogy vegyék" – emelte ki beszédében a MeH tanácsadója, aki több pé ldával is alátámasztotta állítását. Ezek után az ellenőrző bizottság és az etikai bizottság beszámolóját követően a résztvevők arról szavaztak, hogy az elnökválasztás nyílt, avagy titkos legyen. A többség a nyílt szavazás mellett döntött, így, miután a há rom jelölt – Kovács Miklós jelenlegi elnök, Brenzovics László alelnök és Bakancsos László, a KMKSZ beregszászi járási középszintű szervezetének elnöke – közül Brenzovics László visszalépett, a jelenlévőknek Kovács Miklós és Bakancsos László közül kellett v álasztaniuk. – Azok önök közül, akik szimpatizálnak velem, de a józan eszük azt mondja, nem vagyok jó elnök, az ne szavazzon rám. Az, akinek valami miatt személy szerint ellenszenves vagyok, de úgy gondolja, hogy én vagyok a jobbik jelölt, azt kérem, hogy döntsön felelősségteljesen – jelentette ki a voksolás előtt Kovács Miklós. – Amikor ma ideérkeztem, és azt kérdezték tőlem: mit fogsz mondani – szólt az egybegyűltekhez Bakancsos László – , azt válaszoltam, nem tudom. Hiszen nem lehet felkészülni. Egy keresztény embernek úgy kell beszélnie, hogy a lelke szóljon. Be kell vallanom, inogott a lábam ma reggel, mert tudtam, hogy milyen felelősségteljes feladatra vállalkozom. Tudtam, ahogy az egyik elnökségi tag elmondta, hogy áttanulmányozták az alapszabályt és készültek mára. Ezzel azt bizonyították: hogyan kell szemközt köpni a demokr áciát. Elhangzott, hogy – miként fogalmaztak – piti tolvajok, hisztizők akarnak a kazánházhoz jutni. Én biztos vagyok abban, hogy önök nem piti tolvajok, önök azok, akik megtartották a KMKSZt, s a vezetőséget pozícióba juttatták. És ez annak a legénységn ek köszönhető, amely hajón volt a vihar idején, húzta a kötelet és a vitorlát, hogy elkerüljék azt a zátonyt, melyhez a KMKSZ tagságát a KMKSZ elnöksége vezette. Számoljunk: 2002ben 35 ezer szavazatot úgy kaptunk, hogy 10 magyar községet lekapcsoltak. Hol tartottunk 2006ban? 18 ezer szavazatot kaptunk. Lássunk reálisan: olyan hátszele a KMKSZnek többet nem lesz, mint 2007ben volt, hiszen a 22 ezer szavazatból 5 ezret nem a mi politikánk hozott, hanem a kedvező hátszél. Kilenc éve vagyok a KMKSZ beregsz ászi járási szervezetének elnöke, és a kilenc év alatt a járási irodába az elnök úr egyszer sem tette be a lábát, hogy Bakancsos, igyunk egy kávét... A nyájról beszéltünk. Igen, a nyáj szétszéledt, de van egy lehetőség, hogy a nyájat összetereljük, mégpedi g úgy, ahogy Délvidéken megtörtént! Az egyik felszólaló azt mondta: csak így tovább. Én azt mondom, csak így ne tovább! – hangsúlyozta Bakancsos László, aki kijelentette: a nyílt szavazás elrendelése a demokrácia felrúgása. A közgyűlés végül hosszas vita után újra Kovács Miklóst választotta elnöknek az elkövetkezendő három évre. Helyettesei – Brenzovics László és Milován Sándor – is maradtak.