Reggeli Sajtófigyelő, 2008. április - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-04-15
5 órán keresztül tartó tanácskozáson Kovács Miklóst újabb három évre megerősítették tisztségében (KISZO) A RÉGIÓ HÍREI ➢ V ILÁGTÜKÖR A magyar kisebbséget érintő kérdésekről is faggatták Gasparovicot Strasbourgban – Kellő biztosítékot jelent a szlovák parlamentben elfogadott médiatörvény a sajtószabadság érvényesülésére - jelentette ki a szlovák államfő hétfőn, akihez az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében intéztek kérdést erről és a szlovákiai magyar kisebbsége t érintő témákról is (MTI) Göncz Kinga párizsi látogatása – ÖSSZEFOGLALÓ – „A kétoldalú stratégiai partnerségről megállapodást ír alá május 22én Párizsban Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Nicolas Sarkozy francia elnök” - jel entette be hétfőn a francia fővárosban a két ország külügyminisztere közös sajtótájékoztatóján (MTI) Szőcs Géza: csatolják az EUhoz Königsberget! – Königsberg a történelem folyamán több államalakulatnak is része volt. A baltit enger parti várost a Pregolja folyó torkolatánál 1255ben az Erdélyből elűzött egyik német lovagrend tagjai alapították. A két világháború közötti időszakban a Königsberg infrastruktúrája lendületes fejlődésnek indult, melyet a II. világháború akasztott me g. A II. világháború idején szinte teljesen elpusztították. A várost 1945. április 9én a szovjet csapatok véres harcok során foglalták el, majd a potsdami szerződés értelmében a Szovjetunió területéhez csatolták, nevét 1946ban M. I. Kalinyinról kapta, s mind a mai napig hivatalosan a Kalinyingrád nevet viseli (Erdély.ma) Magyarok Montenegróban – Magyarország felajánlotta Montenegrónak, hogy ha igénye van rá, kész újabb kötöttsegélyhiteles konstrukcióban további projekteket végr ehajtani a délkeleteurópai országban. Erről Garamhegyi Ábel, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szakállamtitkára számolt be a Világgazdaságnak, tegnapi podgoricai tárgyalásait követően. A látogatás keretében írták alá a 15 millió euró értékű magyar k ötöttsegélyhitelkeret terhére megvalósítandó negyedik projekt hivatalos szerződését. (Világgazdaság, 3.o.) Növekvő balkáni bizonytalanság – Az albánok Koszovó függetlensége után érezhetően növekedő, s már Washington szerint is csitítandó ambícióinak és az ezzel járó bizonytalanságnak az első áldozata a macedón kormány. A belpolitikai válságot az idézte elő, hogy az Albánok Demokratikus Pártja (DPA) néhány hete úgy döntött, kiválik a koalícióból. (Magyar Nemzet 9.o.) http ://mn.mno.hu/ Cikkek: Tőkés: Tibet ügye segítheti a magyar autonómiatörekvéseket Budapest, 2008. április 14., hétfő (MTI) - A tibeti helyzet és a koszovói rendezés is segítheti a magyar autonómiatörekvéseket, a két eset azt bizonyítja, hogy nemzet köziesíteni kell az önrendelkezés kérdését - mondta Tőkés László, erdélyi református püspök, EPképviselő hétfőn Budapesten az MTInek. "Mind a két eset azt bizonyítja számomra, hogy a kisebbségi kérdést nemzetköziesíteni kell. Az erdélyi magyar ügy ne m Románia belügye, hanem egy nemzetközileg fontos ügy" - mondta Tőkés László Gál Kinga néppárti EPképviselővel közösen tartott sajtótájékoztatóján az MTInek.