Reggeli Sajtófigyelő, 2008. április - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-04-08
18 pontos Közös múlt, közös jövő a közös projektek tükrében elnevezésű cselekvési programban egyeztek meg. Most a tárgyaló felek megállapították, hogy a programot sikerült végrehajtani. Más értékelések szerint a két ország meglehetősen hűvös viszonya miatt a program csak részben teljesül t. Tegnap Dusan Caplovic, Kiss Péter, Marián Janusek építésügyi és régiófejlesztési miniszter, Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter, Vladimír Cecot belügyi államtitkár és Bujdosó Sándor önkormányzati és területfejlesztési államtitk ár részvételével konferenciát tartottak a szlovák fővárosban az európai uniós alapok felhasználásáról. Dusan Caplovic nagyon fontosnak nevezte a két ország kapcsolatainak javítását és azt is, hogy kölcsönösen felszámolják az előítéleteket. A szlovák minisz terelnökhelyettes szerint bőven mutatkozik lehetőség az együttműködés további szélesítésére. Marián Janusek építésügyi és régiófejlesztési miniszter elmondta, hogy a 2007 és 2013 közötti időszakban tovább szélesítik a határon átnyúló együttműködést, és kiterjesztik Ukrajnára is. Kiss és Caplovic a pilisszentkereszti Szlovák Házról is szót ejtett. "A Szlovák Ház a régióban élő szlovákok szimbóluma. Elképzelhető, hogy lenne lehetőség a megmentésére, mégpedig a megvásárlás" – mondta Dusan Caplovic. Kiss han gsúlyozta, hogy Sólyom László államfő személyesen járt közben a helyzet megoldása érdekében. Kiss Péter és Dusan Caplovic Szakolcán (Skalica) közösen leplezte le a 125 éve született Juhász Gyula emléktábláját. A magyar költő 1911 és 1913 között a szakolcai katolikus főgimnázium tanára volt. vissza Kocur László, Pozsony Az unióba vinné Montenegrót Filip Vujanovic Magyar Hírlap 2008.04.08. Gazdasági felemelkedést és EUtagságot ígér a montenegróiaknak az újraválas ztott elnök, Filip Vujanovic. Szerbiával testvéri viszonyt kíván ápolni. Vujanovic 52,2 százalékos eredményével biztosan nyert három riválisával szemben, és újabb ötéves elnöki mandátumot kapott a Szerbiától 2005ben elszakadt, alig hatszázezer lakosú Mo ntenegróban. Győzelmét tűzijátékkal és üdvlövésekkel ünnepelték Podgoricában és több városban. A Milo Djukanovic jelenlegi kormányfő nevével fémjelzett és a függetlenség kivívásában legnagyobb érdemeket szerző Szocialisták Demokratikus Pártja ezzel még j obban megszilárdította vezető pozícióját elsősorban az elszakadást ellenző szerb listával szemben, amelynek jelöltje, Andrija Mandic a második helyen végzett. Mandic a kampányban azzal vádolta vetélytársát, hogy Horvátországhoz akarja csatolni Montenegrót, nem is gratulált neki győzelméhez. Filip Vujanovic a lakosságot egységre szólította fel az Európai Unió felé vezető úton. Az életkörülmények javítását ígérte, és azt, hogy Montenegró még mandátumának lejárta előtt tagja lesz az EUnak. A régiúj elnök e gyik legfontosabb feladatnak tartja a Szerbiával való testvéri viszony ápolását. Boris Tadic szerb elnök tegnap jókívánságait fejezte ki neki. A 48 éves, jogi végzettségű Filip Vujanovic Belgrádban született, igen tapasztalt politikus, elnöki megbízatása előtt volt már belügyminiszter, miniszterelnök és házelnök. vissza JGB Csángóföldre látogat Szili Katalin és Bogdan Olteanu Erdély.ma [ 2008. április 08., 07:56 ] Április 11én, pénteken Csángóföldre látogat Szi li Katalin a Magyar Országgyűlés elnöke. Bákóban találkozik Bogdan Olteanu román házelnökkel. A hivatalos tárgyalást követően munkaebéden vesznek részt, majd Lészpedre látogatnak, ahol a helyi iskola vendégeiként betekintést nyerhetnek a csángóföldi magyar oktatásba is.