Reggeli Sajtófigyelő, 2008. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-03-05
4 Egyre kibékíthetetlenebbek az ellentétek az uniópárti miniszterek és a nacionalista tárcavezetők között − Koszovó ügye miatt bukhat meg a szerb koalíció − Koszovó függetlenségének kikiáltása csak ideigóráig forrasztotta egységbe a szerb kormányt. Sőt már négy nappal az önállóság deklarálása után kiderült, hogy nehezen állítható meg a koalíció erodálása. A pártok között vita alakult ki arról, fizesséke továbbra is a mintegy 1,2 milliárd eurós koszovói adósságot vagy sem. Az Európabarát tábor szerint fel kell függeszteni a kifizetést, Kostunica kormányfő hí vei azonban a további törlesztés mellett vannak, mert ha felhagynának az adósságrendezéssel, azzal azt jeleznék: lemondtak Koszovóról. Hírek szerint Bush amerikai elnök áprilisban az új országba látogat (Nszv) Koszovó nélkül nem a karják az EUt, bomolhat a belgrádi koalíció − Megtörténhet, hogy szakít a Boris Tadic elnök vezette Demokrata Párt és Vojislav Kostunica kormányfő Szerbiai Demokrata Pártja a parlament mai rendkívüli ülésén, amelyen az ellenzéki Szerb Radikális Párt nyíltan Európaellenes határozati javaslatáról kell állást foglalni. A javaslat szerint kijelentenék, hogy Szerbia csak Koszovóval a határai k özött léphet be az Európai Unióba, és addig nem tárgyal az integrációról, amíg Brüsszel nem fogadja el ezt a feltételt (MH) Bukik a kormány!? − A radikálisok egy újabb Kosovorezolúció elfogadását kezdeményezték - Koštunicáék é s a szocialisták melléjük álltak - Új kormánykoalíció születőben? (Magyar Szó) Minden és semmi − A Szabadkai Rádió harcol a huszonnégy órás magyar műsorért − A Köztársasági Műsorszórási Ügynökség tanácsa döntött a helyi rádiófre kvenciák kiosztásáról. Az egyik helyi hullámhosszt megkapta a Szabadkai Rádió. Arról, hogy mit jelent ez a rádió számára, Németh Ernőt , a magyar szerkesztőség főszerkesztőjét kérdeztük (Magyar Szó) Hollandia elismerte Koszovót - A holland kormány kedden bejelentette Koszovó függetlenségének hivatalos elismerését. (MTI) S ZLOVÁKIA Aláírásgyűjtés a szlovákiai magyar hívek egységének megőrzéséért − Már mintegy ezer hívő és lelkipásztor támogatta aláír ásával azt a nyílt levelet, amelyben több civil szervezet tiltakozott a szlovákiai katolikus egyház magyarok számára kedvezőtlen új területikánonjogi rendezése ellen (Hír TV) Egyre többen ellenzik a felvidéki magyar hívők számár a kedvezőtlen egyházmegyei felosztást - Huszonnégy szlovákiai magyar civil szervezet csatlakozott néhány nap alatt a Felvidéken élő római katolikus magyar hívők sérelmére kialakított új egyházmegyei felosztás ellen szóló, és egyben megnyugtató korrekciót szorgalmazó nyílt levélhez - jelentették be kedden pozsonyi sajtótájékoztatójukon a levelet jegyző civil szervezetek képviselői. (MTI) Pozsonyban "reformköntösbe öltöztetett" oktatási törvény készül a szlovákiai magyar iskolák ká rára - A szlovák kormány ezen a héten tárgyal az új oktatási törvény tervezetéről, amely jelenlegi formájában a magyar anyanyelvű oktatáson ejt majd súlyos csorbát, ezért annak visszavonása vagy szakszerű átdolgozása elengedhetetlen -