Reggeli Sajtófigyelő, 2008. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-03-04
25 Nagyon töröm a fejem: kivel fogunk egyesülni, ha véletlenül osztrákok vagy éppen japánok építik meg az első székelyföldi hulladéktáro lót és bangladeshiek vagy kínaik gyártanak olasz alsónadrágokat a robotmunkától hangos háromszéki varrógépeken? Szóval ne keverjük össze a szezont a fazonnal. A nemzet egységével semmi baj: ott van az kettős állampolgárságon, a környezetvédelmen, a munka erővándorláson és még sok minden máson kívül a nyelvben, a kultúrában, a történelemben, az érzelmekben és így tovább. A baj azzal és akkor van, amikor egyes helyi és nem helyi politikusaink a fogalmak különböző síkjairól hordanak össze hetethavat, és m egpróbálják átadni nekünk a nagyotmondások szédítően illatos virágcsokraként. Már előre borsódzik a hátam, hogy mi lesz itt a helyhatósági és parlamenti választásokon! Ezért nagynagy jóakarattal elsuttognék néhány megszívlelendő tanácsot. A jelöltek s aját gyermekkorukat hagyják meg annak, ami volt, és ne próbálják elhitetni, hogy már a bölcsőben is tisztán látták a közösségi célokat. Úgyszintén ne hivatkozzanak a felhők mögül éppen felragyogó napra, az éjszaka is világító holdra, és főleg ne a vészjósl ó fellegekre, amelyek itt és most éppen átvonulnak fölöttünk. És hagyják békén a természetet! A fenyőket, a sziklákat, a köveket, amelyek maradnak és a vizeket, amelyek szaladnak. És mielőtt közönség előtt megszólalnának, hagyják otthon azokat a külföldi élményeiket, amelyeket maguk is útikalauzokban olvastak a testvérvárosi és konferenciaturizmus valamelyik jól megfizetett napidíjas állomásán. És ne beszéljen a székelyföldi autonómiáról az a magát újra jelöltető polgármester, aki négy esztendő alatt k éptelen volt megjavíttatni falujában a műemléknek nyilvánított roskadozó udvarházat. És ne szóljon a közpénzek méltányos és jövőt megalapozó felhasználásáról az a tisztségviselő, aki bérként vagy fizetségként rokonibaráti cégek felé térítette el azokat. És ne fecsegjen a hitélet és a kereszténység alapelveiről az, aki csupán mások számára betartandó magatartásformáknak és parancsszavaknak véli mindezeket. És ne harsogjon a közös munkáról az, aki csupán egy széket akar elfoglalni és négy évig majd a pótcs elekvések hosszú sorát nevezi lázas tevékenységnek. A jelöltek lehetőleg ne legyenek csalhatatlanok. Ne legyenek tévedhetetlenek. Ne legyenek mindentudók és kinyilatkoztatók. Hanem arról szóljanak, amit valóban tudnak. Ha egy községben új híd készült el a folyón, az ne kösse össze a jobboldalt a baloldallal, az elszakítottakat az el nem elszakítottakkal, és ne is vezessen az elszigeteltségből az unióba, hanem egész egyszerűen tegye lehetővé, hogy kerülőút nélkül, a túloldali kaszálóról is haza lehessen ho zni a szénát. Aki hazahozza, az valóban készül a jövőre. Aki minderről összevissza locsog, az megingatja. vissza Felvidéki puccsisták Új Szó • 2008.03.03. Kétségtelen, Orbán Viktor Losoncon azért minősítette fennhangon a Kárpátmedencei magyar emberek ellen fenekedő puccsistáknak a Gyurcsánykormányt, mert tudja, minél nagyobb hülyeségre ragadtatja magát egy politikus, annál biztosabb, hogy tele lesz vele a sajtó. Jól jött azonban a Magyar Koalíció Pártja vezetőinek is az „anyahoni” népszavazási kampányrizsa. Mi másért tolták volna Orbán alá a jelképes hordót…? Másrészt semmi kivetnivaló nincs abban, ha „testvérpárti” politikusok minden lehetséges eszközzel támogatják egymást. Orbán azért jött jól Losoncra Duray Miklós é s Csáky Pál szempontjából, mert végre újfent reflektorfénybe kerültek ők maguk is. Egy röpke pillanat erejéig pedig még úgy is tűn?hetett, komoly munka folyik az MKP háza táján… Pedig ahhoz, hogy valahol összejöjjön kb. kétszáz ember (ennyien voltak az omi nózus, Orbán Viktor által megtisztelt losonci MKPkonferencián), elegendő egy dumagép sarlatán is, aki a csecsemőokosítás tudományától kezdve a furmányos ránctalanítási technikákon át egészen a fakitermelés és faszállítás legkorszakalkotóbb módszereiig bez árólag bármihez ért. Persze korántsem efféle bonyolult kihívások mozgatták a losonci gyülekezetet. Mindössze arról volt szó, hogy, úgymond, a szlovák – magyar ellenzéki együttműködés ürügyén