Reggeli Sajtófigyelő, 2008. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-03-17
16 Kárpátaljai ukránok a vereckei honfoglalási emlékműről Varga Béla, az MTI tudósítója jelenti: Ungvár, 2008. március 16., vasárnap (MTI) - Miközben a Vereckeihágón túl nem csillapodnak a magyar honfoglalási emlékmű építése körül keltett indulatok, Kárpátalján ismert ukrán nemzetiségű politikusok, értelmiségiek intenek józanságra, más nemzetek tiszteletére. A hétvégén újabb két nyugatukrajnai megye, Ternopil és V oliny ítélte el hivatalos formában magyar történelmi emlékművek kárpátaljai állítását, azonnali beavatkozásra szólítva Ukrajna elnökét és kormányfőjét. Közben Kárpátalján megszólaltak mértékadó ukrán politikusok és értelmiségiek, akik a hétvégi helyi s ajtóban mondták el véleményüket Vereckeügyben. A zakarpattya.net.ua ungvári internetes újságnak Mikola Veges professzor, az Ungvári Nemzeti Egyetem rektora, megyei tanácsi (közgyűlési) képviselő elmondta, hogy ő kezdte el elsőként és máig szinte egyed üliként kutatni a független KárpátUkrajna történetét. Ezért tudósként amellett van, hogy a Vereckeihágón legyen a szerinte is ott kivégzett ukrán gárdistáknak emlékműve, míg politikusként elfogadhatónak tartja a magyar honfoglalási emlékművet, ha a kettő között megfelelő lesz a távolság. Tisztelni kell a két ország elnökének januári megállapodását, hiszen Magyarországon már van szobra Tarasz Sevcsenko költőnek, és emlékmű készül Budapesten a holodomor, a nagy ukrajnai éhínségnek áldozatainak. Omeljan Mateleska oktatási szakember, megyei tanácsi képviselő az újságnak kifejtette: egyfelől elszomorítja, másfelől pedig felháborítja az, ami a magyar emlékmű körül folyik, mert szerinte Kárpátalján mindig békében és egyetértésben éltek a különböző nemzetisége k. Szerinte megengedhetetlen, hogy más megyékből jöjjenek Kárpátaljára kioktatni a helyieket arról, mit kellene tenniük. Semmiféle veszélyt nem jelent Ukrajnára nézve a vereckei honfoglalási emlékmű, annál is kevésbé, mivel ott lesz a közelében az ukrán gá rdisták emlékjele - fejtette ki Mateleska, aki szerint színtiszta provokáció volt az ungvári ukrán nacionalista tüntetés. A Lviv (Lemberg) megyéből származó Miroszlava Kalamunyak, a Nagybereznai járás vezetője, megyei tanácsi képviselő, sikeres üzletas szony a magyar emlékmű körüli botrányt olyan politikai erők PRakciójának nevezte, amelyek kiszorultak a közéletből, s így akarnak maguknak politikai tőkét kovácsolni. Hennagyij Moszkal korábbi kárpátaljai kormányzó az ungvári Rio hetilapnak elmondta: "Számomra teljességgel érthetetlenek azok a heves ellentétek, amelyek a magyar millecentenáriumi emlékmű kapcsán most kirobbantak, hiszen 2002ben, kormányzóságom idején a kérdést szinte száz százalékban megoldottuk, mi több, egyeztettük Lviv megyével, az ottani érintett járásokkal". vissza A Vereckeihágón letették a kivégzett ukránok emlékművének alapkövét Varga Béla, az MTI tudósítója jelenti: Ungvár, 2008. március 16., vasárnap (MTI) - Ünnepélyes keretek közt helyezté k el a hétvégén a Vereckeihágón a magyar csapatok által ott 1939ben agyonlőtt 600 ukrán hazafi leendő emlékművének alapkövét. Az eseményről vasárnap beszámoló zakarpattya.net.ua ungvári internetes hírújság jelentése szerint a magyar honfoglalási emlé kjel közelében létesítendő emlékmű építésére 300 ezer hrivnyát (kb. 60 ezer dollárt) fordítanak Kárpátalja megye költségvetéséből. Az alapkőletételen megjelent Kárpátalja megye egyik kormányzóhelyettese és a megyei tanács (közgyűlés) egyik alelnöke, v alamint a szomszédos kárpátaljai és lvivi (lembergi) járások vezetői. Az ünnepség szónokai hangoztatták, hogy az emlékmű felépítése hozzájárul a múltban hosszú ideig elhallgatott, de a nép emlékezetében élő 193839es kárpátaljai események megismerteté séhez. Az emlékmű egyik alkotója, Sztepan Soltész elmondta, hogy annak megtervezésénél a szakrális művészet motívumait használta fel. A stilizált kápolna a területileg kicsi, de jelentőségében kiemelkedő állam (KárpátUkrajna) nagyságát és tragédiáját fogja jelképezni - tette hozzá. Az emlékmű az 1939es kárpátaljai események 70. évfordulójára készül el. vissza A csehországi magyarok is megemlékeztek a szabadságharc évfordulójáról Kokes János, az MTI tudósítója jelen ti: Prága, 2008. március 16., vasárnap (MTI) - A cseh- és morvaországi magyarok vasárnap délután emlékeztek meg az 184849es magyar polgári forradalom és szabadságharc kitörésének 160. évfordulójáról. A nemzeti ünnep alkalmából a Cseh- és a Morvao rszági Magyarok Szövetsége, az Együttélés Politikai Mozgalom és más csehországi magyar szervezetek képviselői Prágában koszorúkat és virágokat helyeztek el II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem emléktáblájánál a Kisoldali téren. Megkoszorúzták az emléktáblá t, amely a rendszerváltás óta hagyományos helye a csehországi központi március 15i ünnepségeknek, a prágai magyar nagykövetség diplomatái, valamint a Prágai Magyar Kulturális Intézet képviselői is.