Reggeli Sajtófigyelő, 2008. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-03-07
26 Valóban nagy hiányossága a mai magyar politikai irodalomnak (és lesz ennél fogva a történetírásnak) az egymástól annyira eltérő emi grácós hullámoknak, és azokon belül is megnyilatkozott – gyakran nagyon éles – ellentéteknek a rögzítése, elemzése. Ha csak a klasszikus értelmezés szerint tekintünk a magyar emigrációk – tehát a hatalomból elkergetettség és oda visszatérés – esélyeire és sikertelenségére, ahhoz nem is az emigráció, nem is az ország történetét kell követni, hanem a nagyhatalmak politikáját, amely által keltett viharban mint száraz levél sodródott az ország és népe. Egyetlen emigráció sem dicsekedhet olyan érdemekkel, hogy k özvetlen hatással volt hazája sorsát eldöntő hatalmi erôkre. „Az 1918as »őszirózsás«, Károlyi Mihály nevéhez fűződő forradalom megítélése ma is vitákat gerjeszt – írja a szerző, de mint megállapítja – , vezetőinek egy része már a Tanácsköztársaság, a Kom mün alatt emigrációba vonult, mások annak bukása után, de az 1919ben hatalomra került ellenforradalmi rendszerrel az »októbristák« mindvégig élesen szembenálltak. Azt remélték, hogy a Horthy, Teleki és Bethlen fémjelezte politika nem marad fenn, hanem a b első és külső erők hatására egy radikális demokrata – mai kifejezéssel balközép – kormányzat váltja fel. Ennek elősegítését várták a győztes nyugati hatalmaktól, valamint a Magyarország körül kialakuló kisantant győrűjétől. A magyarországi antantmissziók és a Bandholtz tábornok által képviselt amerikaiak viszont az 1920 januárjában megválasztott nemzetgyűlésben és Horthyban látták a rend és a stabilitás kulcsát, de az ország sem kívánta vissza az 1918ban csődöt mondott Károlyit. Ennek az emigrációnak a hi telét tartósan tönkretette a cseh, román és szerb kormányokkal kialakított kapcsolat, az onnan kapott erkölcsi és anyagi támogatás. ... Az itthon a bíróság által hazaárulónak minősített Károlyi viszont elkeseredettségében nyíltan magáévá tette a kommunizmu s tanait. [Felesége Andrássy Katinka már jóval korábban is marxista bolsevista elveket vallott. Szerk.] Sem nála, sem a 30as években hasonló útra tért nyugati értelmiségnél nem mentség, hogy fogalmuk sem volt arról, mi folyik a Szovjetunióban, milyen áron épült ott ki az új társadalmi rendszer. Még nagyobb hibája volt Károlyinak és fogyatkozó kevés hívének, hogy a Horthy és rendszere iránti gyűlöletük miatt a II. világháború alatt nem akarták észrevenni és értékelni Bethlen, Teleki, majd Kállay náciellenes ségét, az ország »vonakodó csatlós«i szerepét, sőt mindent elkövettek annak érdekében, hogy diszkreditálják a magyar kormány béketapogatózásait. Ennek érdekében Károlyi együttműködött Benessel, a cseh emigráció vezetőjével.” Ez tehát a nemzetellenes emig ráció. A második világháború azzal a meglepetéssel szolgált, hogy az angolszász hatalmak nemcsak átmeneti és taktikai, katonai szövetségre léptek az orosz katonai hatalommal – mint gondoltuk annak idején – hanem tartós együttműködésre is a szovjet rendsze rrel. Amit az „oktobristák” reméltek, hogy „a Horthy, Teleki és Bethlen fémjelezte politika nem marad fenn, hanem a belső és külső erők hatására egy radikális demokrata – mai kifejezéssel balközép – kormányzat váltja fel” – azt a nyugati nagyhatalmak 25 év vel később megvalósították, azzal a különbséggel, hogy az bizony bolsevista diktatúra lett. Ez a megvalósítás nagyon túllépett a Hitlerellenes háború szükséges követelményein, ennek távolabbi szándékait elárulta az a körülmény, hogy az angolszász hatalmak Magyarországot már jóval a háború előtt ellenségnek tekintették, minden közeledést mereven elutasítottak. „A II. világháború elején Teleki miniszterelnök ... egy londoni emigrációban működő magyar kormány céljára ötmillió dollárt helyezett el Amerikában . Ha egy ilyen kormány létrejött volna, és a Hitlerellenes koalíció ezt legitim magyar kormánynak ismerte volna el, Magyarország más bizonyítvánnyal és vélhető, hogy más határokkal került volna ki a háborúból. De Hitler 1940 tavaszi nagy nyugateurópai si kerei nyomán Teleki a tervet elejtette.” Ami a „más bizonyítványt” és „más határokat” illeti – feltételezés, afféle lettvolnatörténészkedés. A harmadik mondat sértő Teleki emlékére, azt érzékelteti, hogy Teleki rontotta el – nyilván a hitleri előnyomul ásból remélt német gyôzelem hitében – azt a lehetôséget, hogy a Hitlerellenes koalíció, vagyis az angolszász hatalmak elfogadtak volna egy Londonban működő magyar emigrációs kormányt. Amely „bizonyítványt és területeket” kap. Nem úgy mint a lengyelek lond oni emigrációs kormánya... Hogy is volt? A háború végeztével, Sztalin akarata szerint, kommunista kormány jött létre Lengyelországban. Az angolok ezzel egyetértettek, ami a londoni lengyel kormány cserbenhagyását jelentette. A Potsdami konferencia másodi k ülésén 1945. július 18án Churchill e szavakkal intézte el a britek szövetségesét: „A londoni lengyel kormány dezavuálása után úgy döntöttünk, hogy háromhavi fizetést folyósítunk az alkalmazottaknak, és elbocsátjuk őket. Úgy gondoltuk, igazságtalanság le nne minden kárpótlás nélkül kitenni őket az utcára”.
