Reggeli Sajtófigyelő, 2008. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-02-23
29 legrövidebb időn belül meg kell találni Dzurinda lehetséges utódját. Ugyanekkor a politikai marketing írott és íratlan szabál yai szerint, úgymond, fel kell építeni a kiszemelt alanyt, majd villámgyorsan megejteni a vezércserét. Nagyságrenddel szerencsésebb lett volna, ha mindez nem holmi balkáni módszerrel, vagyis a széleskörű sajtónyilvánosság előtt zajlik, hanem a családban marad. A kocka viszont immár el van vetve, vagyis megakadályozhatatlan most már, hogy diszkrét körülmények között folytassák le a hatalmi harcot. Egyértelmű viszont a következmény is: még tovább amortizálódik az amúgy is megroggyant párt. Amortizálva egysz ersmind a komplett szlovákiai ellenzéket… vissza Egy élő művelődéstörténet részese − Dr. Káich Katalin, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar dékánja nyilatkozik Hét Nap • 2008.02.20. Szerbia első állami alapí tású magyar felsőoktatási intézménye, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar annyira fiatal még (2006 októberében avatták fel), hogy mindössze egy kalendáriumi évet tudhat maga mögött. Az évértékelésen kívül még két apropója volt a beszélgetésünknek: kétszázharminc éves a magyar tanítóképzés Szabadkán - 2008 tehát a kar számára jubileumi év. A dékánja, dr. Káich Katalin művelődéstörténész pedig az idén január 12én ünnepelte 65. születésnapját. Gratulációnk valahogy így szólt: nagyon szép, páratlanul értékes ajándékot kapott: egy új intézmény építését! Igen - mondta nevetve , nem először kap olyan ajándékot, amelyért keményen meg kell dolgozni. - Soha nem gondoltam volna, hogy valaha is olyan pozícióba kerülök, hogy intézményt kell vezetnem. Erre úgy 25 26 évvel ezelőtt egyszerre három felkérésem is volt: a Vajdasági Színházmúzeum megalakítása okán kérdezték, hogy vállalnáme. Nemet mondtam, mert úgy éreztem, más feladatom van: a művelődéstörténet írása, a vajdasági magyar művelődéstörténet tanulmá nyozása. Azután a tudományos munkám, hál' Istennek, úgy alakult, ahogy szerettem volna. A színháztörténeti anyag összegyűjtésével, ma már elmondhatom, sikerült egyfajta kisebb életművet létrehozni, hiszen a vajdasági színjátszást dolgoztam fel a kezdetektő l 1920ig - Szabadka kivételével, amiről Gerold László kollégám írt. Zombor, Zenta, Újvidék, Nagybecskerek vonatkozásában elkészültek a monográfiák, most dolgozok Kikinda és Versec magyar színházi múltjának a megírásán, és akkor ezzel lénygében minden font osabb művelődési központ a Vajdaságban megkapja a maga kis színháztörténetét. Szóval: soha nem gondoltam intézményt vezetni... Amikor megkerestek, hogy vállaljam el a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar megalapítását, először megijedtem, mert én már eltervezt em az életemet, és abban ez nem szerepelt. Úgy gondoltam, tanítok, ameddig a törvény engedi, és írom a művelődéstörténeti munkáimat, mindenekelőtt az iskolatörténetet. Három nap gondolkodási idő után úgy döntöttem, hogy felveszem az elém dobott kesztyűt (m ert ez az intézményalapítás egyben párbajtörténet is). Ami a döntésemben szerepet játszott, az az, hogy úgy éreztem: tartozom Szabadkának. Szabadkai születésű volt a férjem, Bambach Róbert, az életem legszebb ajándéka. Eddig művelődéstörténetet írtam, tanu lmányoztam, és úgy gondoltam, hogy mindaz, amit megtanultam, segíteni fog abban, hogy egy élő művelődéstörténetnek legyek a részese. Meg aztán gyávaság lenne, ha megfutamodnék és nem fogadnám el ennek az intézménynek a kialakításával járó feladatokat. Reng eteg nehézséggel indultunk, de volt egy nagy előnye ennek. Nevezetesen az, hogy mindenki nagyon akarta ezt az intézményt. Mind a politikusok, mind a szabadkaiak. Mind a hallgatók és a tanárok, akik a fiókintézményben tanultak és dolgoztak, mivel a zombori Pedagógiai Kar magyar kihelyezett tagozata volt a szabadkai. * Új intézményként 2007ben nyilván a nehézségek megoldásával foglalkoztak. Ezek közül mit emelne ki? - A nehézségek abban is megnyilvánultak, hogy össze kellett hozni a tanári gárdát, és ez nem volt könnyű feladat. Mert egyetemi tanári státusba csak doktori fokozattal rendelkező szakembereket lehet felvenni, s meg kellett találni őket. Ma már elmondhatom, hogy 70%ban a saját kádereinkkel fedezzük a tantárgyakat, s van két magyarországi v endégtanárunk: dr. Mirnics Zsuzsanna (pszichológia) és dr. Bertók Rózsa (oktatásfilozófia). Azt is el szeretném mondani, hogy nagyon sok tehetséges fiatalt sikerült az intézményünkbe felvenni -- ők általában a volt hallgatóim, akik az újvidéki Magyar Tansz éken és a szabadkai tanítóképzőben végeztek (1998tól vendégtanárként dolgoztam ebben az intézményben). Tulajdonképpen erre vagyok a legbüszkébb, hiszen nemcsak állást kaptak ezek az egykori hallgatóink, hanem lehetőséget is a továbbtanulásra. Az intézmény építésben a másik nehézséget az okozta, hogy az eredeti alapító okmány a masterképzést is előirányozta a kar számára. Mivel azonban ehhez megfelelő szakembergárdával kell rendelkezni, számunkra nem engedélyezték ezt: az volt a kifogás, hogy nincsenek megfe lelő tanáraink. Nos, miután ezt az akadályt is elhárítottuk, így a 2007/2008. tanévtől a masterképzés is beindult. Felszereltség tekintetében, azt hiszem, jól állunk, ha a többi intézményhez viszonyítjuk magunkat. Az újvidéki bölcsészkarnál is jobban, teki ntettel arra, hogy számítógépes tantermünk is van: azok a
