Reggeli Sajtófigyelő, 2008. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-02-22
7 helyzetéről. Tabajdi Csaba elnök Tőkés László képviselőtársa távol létében írásban megtett javaslatait a jegyzőkönyvhöz csatoltatta (MTI) Washington az ENSZ BThez fordul a belgrádi támadások ügyében – ÖSSZEFOGLALÓ (MTI) Cikkek: Kompromisszumos megoldás körvonalazódik az új román válas ztási törvényről Garzó Ferenc, az MTI tudósítója jelenti: Bukarest, 2008. február 21., csütörtök (MTI) - Kompromisszumos megoldás körvonalazódik a román parlamentben az egyéni választókerületes szavazást bevezetni hivatott törvényről. A módosult te rvezet valószínűleg megfelel a román pártoknak, és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) helyzetét sem rontja túlságosan. A csütörtöki román és romániai magyar sajtó szerint a választási törvényt kidolgozó bizottság tagjai elfogadták az Anghel Stanciu demokrata párti képviselő által előterjesztett alapelveket. Ez csak részben fedi a liberálisok és az RMDSZ által alkotott kormány korábban beterjesztett tervezetének tartalmát. A kormány ugyanis a Pro Democratia Egyesület elnevezésű civil szer vezet tervét vállalta fel, amely egyfajta kompenzációs mechanizmust iktatna be, biztosítva a töredékszavazatok visszaosztását, vagyis szem előtt tartaná a kis pártok számára kedvező arányosság elvét. Bár az RMDSZ számára a mostani listás rendszer kedvezőbb , a kormány tervezete számára is viszonylag elfogadhatónak tűnt. A bukaresti Új Magyar Szó (ÚMSZ) ismertetése szerint a Stanciu által javasolt szöveg 90 százalékban a Pro Democratia Egyesület törvényjavaslatán alapul, a jelenlegi arányos rendszert ötv özi a tisztán egyéni választókerületes szavazással. A voksolás kizárólag egyéni választókerületek szerint történne, a mandátumokat arányosan osztanák el, lemondva a listákról. A szavazás is az egyéni választókerületes rendszer elveit követné, a szavaza tok több mint felét megszerző jelölt automatikusan bekerülne a parlamentbe. Ez az elv azonban nem minden körülmény között érvényesülne. Így a szavazatszámot a pártok szerint megyénként összesítenék, meghatároznák a pártonkénti arányos átlagot, majd a megma radt mandátumokat szétosztanák a nyertesek között, a megyénként járó mandátumok számának megfelelően. A Cotidianul című lap hasábjain Cristian Parvulescu politológus a szlovén modellhez hasonlította a készülő jogszabályt. A Ziarul Financia című pénzüg yiüzleti napilap úgy véli, hogy az új változat nem fog sokban különbözni a jelenlegi listás rendszertől, amennyiben az arányos visszaosztás miatt nem feltétlenül az első helyen végzett jelölt kerül be a törvényhozásba. vissza Négy képviselő távozik a szlovák kereszténydemokratáktól Pozsony, 2008. február 21., csütörtök (MTI) - Négy képviselő bejelentette kilépését a parlamenti ellenzékhez tartozó szlovák Kereszténydemokrata Mozgalomból (KDH) és annak frakciójából csütör tökön Pozsonyban. Frantisek Miklosko, Vladimír Palko, Pavol Minárik és Rudolf Bauer egyelőre nem közölték, hogy független képviselőként kívánjáke folytatni munkájukat, vagy esetleg új pártot készülnek alakítani, mint ahogy arra a KDH történetében már volt példa. A négy honatya két éve bírálja a mozgalom vezetőit amiatt, hogy 2006ban készek lettek volna koalícióra lépni az akkor választásokat nyert Robert Ficóval, Szlovákia jelenlegi kormányfőjével, aki végül a nacionalista Ján Slota és Vladimír M eciar pártjaival alakított kormányt. A honatyák egyebek között a párt megújulásra való képtelenségével, a párton belüli "pragmatizmus és opportunizmus" elfogadhatatlanságával, a pártelnök, Pavol Hrusovsky helyezkedő és "véleményt nem nyilvánító, csakis a posztjának megtartására összpontosító magatartásának elutasításával" indokolták a távozásukat. Hangsúlyozták, hogy nem a konzervatív keresztény eszméknek, nem is választóiknak, hanem a párt struktúrájának fordítanak hátat, de nem tervezik, hogy más párt hoz csatlakozzanak. Grigorij Meseznikov politikai elemző szerint a négy "szakadárt" a későbbiekben mások is követhetik, de hogy hányan, azt korai lenne megjósolni. A KDH mindenesetre nagy "érvágásként" könyvelheti el a távozásukat, mert nyilván járási és megyei szinten is lesznek követőik. Emlékeztetett arra, hogy olyan képviselők hagyták el a KDH sorait, akik elsősorban "a nemzeti szempontokat követték és a magyarokkal szemben az éberséget" szorgalmazták. vissza