Reggeli Sajtófigyelő, 2008. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-02-20
24 az utóbbi években többször bírálták az ítélkezést, amiért nem engedett teret a gyűlöletbeszéd elleni fellépésnek. Ezt azonban a bíróságok nem tehették meg, hiszen csak akkor lehetett volna szankcionálni, ha van konkrét sértett. Ám a gyűlöletbeszéd álta lában közösséget, például a zsidóságot, nem pedig konkrét személyeket érint, ezért el kellett utasítani az egyéni kereseteket. Ezen csak jogszabálymódosítással lehet változtatni. A főbíró két éve alkotmányértelmezést kért a gyűlöletbeszéd kérdésében, ám e ddig nem kapott iránymutatást. vissza Belgrád tervei szerint megszakítja a diplomáciai kapcsolatokat a Koszovó függetlenségét támogató államokkal − Fokozódik az erőszak Szerbiában és Koszovóban Népszava 2008.02.20. Szerb ia diplomáciai offenzívába kezd azon államok ellen, amelyek elismerik Koszovó függetlenségét. Vuk Jeremics miniszterelnök közölte: nem tarthatóak fenn bilaterális kapcsolatok azokkal az országokkal, amelyek „lábbal tiporják Szerbia területi egységét, szuve renitását, semmibe veszik a nemzetközi jogot”. Eddig Szerbia washingtoni és ankarai nagykövetét hívták vissza. Koszovó függetlenné válása még azon országok kormányait is megosztotta, amelyek első körben ismerték el az új államot. Aggasztó jel, hogy egyre t öbb az összecsapás Szerbia és Koszovó területén. Minden bizonnyal egyre több dolguk lesz a KFOR békefenntartóinak KoszovóbanFotó: ReutersRomano Prodi még hivatalban lévő olasz kormányfő hétfőn egyértelműen Koszovó függetlensége mellett foglalt ugyan állá st, s hazája az elsők között veszi fel a diplomáciai kapcsolatokat a túlnyomórészt albánok lakta állammal, de koalíciós partnerei korántsem osztják véleményét. Két kommunista párt is azt közölte, hogy Koszovó elismerése a Balkán destabilizálását eredményez i. Massimo D’Alema külügyminiszter bejelentette: szerdán terjeszti a parlament elé a koszovói függetlenség elismerésének javaslatát. Hírek szerint más, az ország önállóságát elismerő országokban sem maradéktalan a független Koszovó iránti lelkesedés, hisze n mindez számos nemzetközi jogi kérdést vet fel. Egyebek mellett azt a már sokat emlegetett dilemmát, hogy más nemzetiségek számára is precedenst teremthet, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának hozzájárulása nélkül veszik fel a diplomáciai kapcsolatot egy „o rszággal”. Másrészt felettébb nehezen magyarázható az is, hogy egy demokratikus országon belül születik egy másik demokratikus állam. Nem is szólva arról, hogy a néhai jugoszláv elnök, Szlobodan Milosevics bűneiért a demokratikusan megválasztott szerb elnö köt, Borisz Tadicsot és miniszterelnökét, Vojiszlav Kostunicát büntetik. Ezek a kérdések még sokáig terítéken lesznek, ám az EU vezető hatalmai igyekeznek úgy tenni, mintha teljességgel Koszovó mellett állnának. Attól tartanak ugyanis, hogy a sokat emleget ett közös uniós külpolitika még az előtt kimúlik, hogy megszületett volna. Vuk Jeremics szerb külügyminiszter hozzátette azt is, hogy hazája széles körű támogatással rendelkezik az ENSZ BTben ahhoz, hogy érvénytelenítsék Koszovó függetlenségi nyilatkozat át. Az már eddig is ismert volt, hogy a testület állandó tagjai két részre szakadtak, legutóbb azonban a nem állandó tag Vietnam jelezte: törvénytelennek tartja a koszovói függetlenségi nyilatkozatot. Borisz Tadics előzőleg az ENSZ BT előtt mondott beszédé ben felszólította a nemzetközi közösségeket: nyilvánítsák semmisnek a „koszovói albánok egyoldalú lépését”. Mint fogalmazott, amennyiben ezt nem teszik meg, úgy azt mutatják, hogy nem kell tiszteletben tartani a világban a jogot és igazságosságot. Szerinte „többtucatnyi Koszovó” vár arra, hogy Pristina példáját kövesse. Nem kizárt, hogy az EU vezető hatalmai talán alulbecsülték a szerbek reakcióit. Egyre több ugyanis az erőszakos cselekmény. Tegnap felgyújtottak két átkelőt Szerbia és Koszovó között a tart omány elszakadását ellenző szerbek – közölte a koszovói rendőrség. A KFOR bejelentette, hogy Koszovó függetlenségének kinyilvánítása óta először most be fog avatkozni. A térségben francia, dán, belga és amerikai KFORegységek állomásoznak. Az első átkelő L eposavic, a második Zubin Potok város közelében található. Kedden több mint ezer szerb diák tüntetett Kosovska Mitrovicában. Az északkoszovói, etnikailag megosztott városban a diákok a szerb zászlók mellett spanyol zászlókat is lobogtattak, így köszönve meg a madridi kormánynak, hogy megtagadta a független Koszovó elismerését. A diákok szórólapokon szólították fel a lakosságot azokhoz a megmozdulásokhoz való csatlakozásra, amelyeket március 17ig, a 2004es szerbellenes erőszakos cselekmények évfordulój áig akarnak tartani. Az akkori etnikai zavargásoknak 19 halottjuk és több mint 900 sebesültjük volt. A tüntetők megmozdulásaikat mindennap 12 óra 44