Reggeli Sajtófigyelő, 2008. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-02-20
18 lehet majd jutni egy belátható időn belül százezer forintot érő részvényhez. Ehhez megengedjük a részletfizetést. Igen, ha nem is sokba, de pénzbe kerül majd a részvény. Ám nagy lehetőséget ad. Késztetést arra, hogy az új tulajdonos megismerje, figyelje a gazdaság mozgásait, netán majd beleszóljon, az államra pedig azt a kötelezettséget rója mindez, hogy megadja a lehető legtöbb, legjobb információt ehhez. A politikai polgár, a citoyen már megkapta a mozgásteret. A fogyasztó polgár is markánsan jelen van. Most a nincstelenek demokráciája helyett a tulajdonosok demokráciája a cél. És aki tulajdonos, ezzel a tudattal kötődjön a közösséghez is. És ide kapcsolódik, hogy a rendszerváltás erkölcsi kritikával is élve elv ette a közösségi létezés egy sor intézményét. A köztulajdont is jórészt, és a közösségi tereket is - ami már nem jó. - Összekötné a szintén most bejelentett közművelődési programot a részvényekkel? Merész... - Pedig az állami cégek közös tulajdonlása i s összeköti valamiként az embereket, ahogy a rendszerváltozás előtti művelődésiházhálózat újjáélesztése - közvetlenebb módon - is ezt a célt szolgálja. - Hány új részvénytulajdonosra számít? - Milliók fognak gondolkodni az ügyön, és százezrek vásárol ni. - Mit tanácsol, mennyiért érdemes vásárolni, és mit? - Nem tanácsolok semmit. Ez a lényeg. Hogy mindenki megérezze a tájékozódás fontosságát, a keresés és a siker örömét. - Létezhete a március 9i népszavazásnak olyan eredménye, ami elmossa, " kitakarja" ezt a programot? - A népszavazás politikai értelemben már megbukott. A magyar egészségügy legnagyobb kérdése szerintem az volt, hogy működhete tovább egy olyan rendszer, amely alattvalóként kezeli azokat, akiknek a pénzéből fenntartják. Az egészségbiztosítás átalakítása é s a reform több sikeres lépése erre válasz: ez nem létezhet tovább. Ehhez képest nem döntő jelentőségű a vizitdíj ügye. Lehet, hogy lesz több mint kétmillió igen szavazat. De a Fidesz csak március 9ét nyerheti meg, 10ét már elvesztette. Háziorvosoknak, k órházaknak, egyetemek vezetőinek kell majd a szemébe néznie. - Annak sem lesznek következményei, ha esetleg négymillió ember egybehangzóan a kormány egészségpolitikája ellen szavaz? - Vezetői feladat, hogy ezek után is legyűrjük a kétségeket. Mert az ügy jó. Van igazodási pont: a polgárosult Nyugat. Ott minden megoldási kísérlet abba az irányba indul, amerre mi, arról nem beszélve, hogy egy sor új intézményünk ott már régen létezik. A Fidesz 1998ban, amikor még a polgárosodás platformján állt, kormány programjában több biztosítót ígért. Most már ennél kevesebbet is nemzetárulásnak minősít. Tehát hazudik. Egyetlen stratégiájuk a taktika. Mindig azt mondják, amitől nagyobb hasznot remélnek. A baloldal e tekintetben jóval következetesebb. Azt mondjuk, hogy most több és jobb kenyeret kapni, mint amikor csak állami pékségek voltak. Benne van a zsömle árában a profit? Benne. Jó a zsömle? Jó. Ez a lényeg, vagy a haszon utálata? A Fidesznél elveszett a tulajdon becsülete, már ha nem vezetőiké a tulajdon... A pol gárosodás ügye Magyarországon elsősorban a baloldalé. - Jövőbe néz a program, de hátrafelé fordulva mi azt látjuk, hogy szétszállingózott a miniszterelnök mögül a személyesen hozzá kapcsolódó politikusok köre, kevéssé népszerű a kormánya, a két koalíció s párt hitelességét visszatérő korrupciós ügyek rongálják.