Reggeli Sajtófigyelő, 2008. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-02-19
31 Az összejövetelen a különböző ágazatokban jártas zentai értelmiségiek ecsetelték a községben uralkodó helyzetet s azokat a lépéseket, amely eket mielőbb szükséges megtenni. Három fő problémakörrel szembesültek a jelenlévők - tudtuk meg Juhász Attila polgármestertől: a natalitással, a gazdasággal és az oktatással kellene többet törődni a község területén. Az alacsony népszaporulat nemcsak Zent a, hanem a vajdasági magyarság egészének a problémája. Nagy volt az elvándorlás, viszont visszaesett a népszaporulat. Juhász szerint ugyanakkor e közösség egyre jobb eredményeket tud elérni. Mind nagyobb az odafigyelés a nagycsaládosok szervezeteire, a szo ciálisan elesett családokra s gyermekekre. A gazdaság fejlesztése terén fontos, hogy milyen ágazatokat tudnak a község területére vonzani, mivel ez elengedhetetlen a megélhetéshez, ugyanakkor fontos szerepük van a képzéseknek, az anyanyelv és a hagyományok ápolásának. Potápi Árpád kérdésünkre elmondta, hogy nagyon pozitívan értékeli a munkát, ami itt zajlik Zentán. Véleménye szerint itt úgy próbálják a helyi gazdaságot és a várost fejleszteni, hogy ezt megtartsák magyar jellegűnek, s amennyiben az érdekeke t sikerül összehangolni, akkor Zenta meg is fog maradni magyarnak az elkövetkezőkben is. Hozzátette, hogy szeretnének más vajdasági magyar önkormányzatokat is meglátogatni, és szívesen foglalkoznának az ottani problémákkal, kérdésekkel is, bővítve egyben a Fidesz jövőbeni kormányprogramját. vissza Hzsolt Koszovóról másként Új Szó 2008.02.18. Tegyük ezúttal félre a várható heves szláv érzelemkitöréseket, megtorlási kísérleteket és durcás ellenintézkedéseket. A „szerb Tri anon” most már nyilvánvaló – ennek „átélésére” a magyarok amúgy is igen fogékonyak. A végkifejletet pedig a történelem már korábban megjelölte: a szerbek nem most veszítették el Koszovót. Először még 1389ben, a rigómezei csatában; azt követően tolódott el az etnikai arány az albánok javára. A balkáni háborúk nyomán (1913) Szerbia visszaszerezte ugyan az ellenőrzést, de a népességet képtelen volt integrálni. Tito halála után a végzetes hibát Milosevics követte el, aki 1989ben megszüntette a déli tartomány autonómiáját, majd tíz évre rá megpróbálta kiűzni az ottani albán lakosság mintegy felét (egymillió embert). A példátlan etnikai tisztogatásnak a NATOcsapások vetettek véget, Koszovó az ENSZ és a NATO védelme alá kerülve 2005ben kinyilvánította akaratát egy független állam létrehozására. A nemzetközi közösség Martii Ahtisaarit bízta meg az egyeztetéssel, a finn exelnök hónapokon át bajlódott az álláspontjukon változtatni nem óhajtó felekkel, majd elkészítette javaslatát, amely Belgrád és Moszkva nyomására egy ideig fiókba került, hogy most valóban érvényessé váljon. Mindez eddig nagyjából közismert, kevésbé hangsúlyos azonban a köztudatban, hogy az egész koszovói témakör nem is annyira területi, mint inkább vagy legalább ennyire kisebbségi kérdés. A szer bek azért veszítették el Koszovót, mert képtelenek voltak az ott élő albánoknak élhető modellt felkínálni. Belgrád ugyanakkor most (is) csapdát állított fel önmaga számára, még inkább a Koszovó területén maradt közel kétszázezer szerbet illetően, amikor ar ra sarkallná őket, szintén tekintsék semmisnek az új ország minden döntését és intézményrendszerét. A Kostunicaféle politizálásnak ez persze logikus lépése, amely azonban – távlatban – megvonná a koszovói szerbektől a kisebbségi jogok azon széles tárházát , amelyet az Ahtissaiterv tálcán kínál nekik. Ez a belső elszigeteltség pedig sokáig nem fenntartható. Magyar szempontból a fejlemények két dolog miatt fontosak. Egyrészt mindenki számára világos, hogy a „koszovói kolonc”tól megszabadulva Szerbia – a k ijózanodás időszaka után – meggyorsíthatja EUközeledését (ezt ugyan még megelőzheti egy kormányválás is). Másfelől – és erre kellene odafigyelnünk – rendkívül fontos nyomon követni, kisebbségként milyen mechanizmusok lépnek életbe a koszovói szerbség véde lme, valamint létfeltételeinek javítása érdekében. Egészen világosan: a vajdasági magyarok számára nem annyira Koszovó leválása az érdekes, hanem az ott maradt kisebbségek helyzetének rendezése. Ennek párhuzamba állítása, átmentése, itteni alkalmazása révé n komoly lendületet kaphatna az északi tartományban (is) a kisebbségi érdekvédelem, és a perszonális autonómia lényegi megvalósulása. Miután a Magyar Koalíció minden jel szerint egyben marad, az egyik feltétel adott. A másik – a szerbiai közélet letisztulá sa – valószínűleg több időt igényel. Egyelőre inkább a nacionalista felhangok felerősödésére lehet számítani, s csak remélhető, hogy ezek a vagdalkozások nem érintik az itteni kisebbségeket. Pristina ünneplődben, a Vajdaság (és az itteni magyarok) várako zóban. (sinkovits) vissza
