Reggeli Sajtófigyelő, 2008. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-02-15
17 más szegények megrövidítésére hajtotta a szegényeket, amely a tőkés társadalom normáinak (szorgalom, zokszó nélküli türelem, a legigazságtalanabb egyenlőtle nségek néma és engedelmes elfogadása, a "sikertelenség" miatti - többnyire teljesen indokolatlan - önvád, az egyéni kiutak törvénytisztelő keresése, "öngondoskodás", szuverén individualizmus, megtakarításfölhalmozás, lemondás élvezetekről, a tulajdon és a társadalmi hierarchia tisztelete, a "tanulásnak" és "átképzésnek" mint a státusváltoztatás eszközének az álságos mítosza) amúgy is gyönge elfogadottságától igen hamar eljutott teljes elutasításukig. Ez pedig a legtragikusabban szembeállítja egymással azok at, akiknek még van valamijük, azokkal, akiknek már nincs - és nem is lesz - semmijük, s ez utóbbiak legtöbbje, bár távolról se mindegyike: roma. Ez magyarázza sok segélyre, állami támogatásra szoruló keleteurópai, így magyarországi szegénynek (ezek közöt t döbbenetes módon romák is vannak) azt az öngyilkos, önromboló beállítottságát, amely miatt ellenzik a segélyeket, nehogy a cigányok is kapjanak belőlük. A magyarországi polgári közvélemény elvárja a vegetatív aligélet legbűzhödtebb bugyraiba kényszerí tett szerencsétlenektől, hogy viselkedjenek illedelmesen, ismerjék el, hogy ők a hibásak nyomorukért (ami persze aljas hazugság), ne dühöngjenek, ne csapkodjanak, ne raboljanak, ne szúrjanak, ne gyújtogassanak, és - legalábbis mások szeme előtt - egymást s e merjék bántani, mert ez zavarja (s bizony zavarja) polgári nyugalmunkat. Sőt: előbb tegyenek szert finom modorra, aztán majd segítünk, ha úgy tartja úri kedvünk. Mindez minden szegényre igaz, de a romáknak - a szörnyű nyomoron fölül - még további gaz ságokkal kell megküzdeniük. Nem mendemonda, hanem tudományosan igazolt összefüggés: a munkaadók fajietnikai eredet szerint diszkriminálnak a munkásfölvételnél. Nem rágalom, hanem minden áldott nap tapasztalható rögvalóság: az állam és a társadalom nem seg ít a komparatív hátrányok kompenzációjában, kiegyenlítésében, nem egyenlíti ki pozitív diszkriminációval a negatív diszkriminációt (a hátrányos megkülönböztetést) még akkor se, ha bizonyos kormányzati tényezők erre tettek - a körülményekhez képest - bátor kísérletet. Mélyen jellemző Magyar Bálint népszerűtlensége, aki az elemi iskolai oktatásban tapasztalható szegregáció (faji elkülönítés) enyhítésére tett erőfeszítéseket: rendeleteit nem tartják be, nem hajtják végre, az "integrációért" megjutalmazott isko lák vígan szegregálnak, és az álszent mentegetőzések száma légió. "Önkormányzati" rendszerünk (az állam szerves része) ma is olyan, mint az Eötvös József és Szalay László, Csengery Antal, Trefort Ágoston által bírált korrupt és zsarnoki municipális (vármeg yei) rendszer idején: A falu jegyzője és a Reform semmit nem vesztett időszerűségéből, csak ma láthatólag nem nagyon vannak szabadelvűek, akik hajlandók volnának tanulni belőle. A központi kormányzat pedig jól szabott vállát vonogatja: amikor az államnak - még az ilyen "későpolgári" államnak is - könyörtelenül be kellene avatkoznia, és meg kellene szüntetnie a "szabad iskolaválasztásnak" nevezett szegregációs ürügyet, akkor még a munkaügyi és népjóléti minisztert is leintik; a hölgy azóta meg se mukkant. Ehelyett hol durvábban, hol finomabban a romákat hibáztatják, akiknek az - olykor csakugyan aggasztó - viselkedése, tömeges normaszegése előrelátható volt, elkerülhetetlen és morálisan nem teljesen indokolatlan. Mégis mit vár a társadalom azoktól, akiket b ánt, ütver, megaláz, nyomorba taszít vagy nyomorban tart? Derűs, vidor zöngeményeket? Elképesztő, hogy a roma lakosság türelme mostanáig is kitartott. A nyugati baloldalon még azt sem engedi meg - és igen helyesen nem engedi meg - a "politikai korrektsé g", hogy a merényleteket elkövető (és helyeslő) muzulmánokat, az elővárosokat lángba borító afrikai srácokat a kollektív előítélet megbélyegezze, hogy megszabaduljon a társadalmi igazságtalanság kulturális és erkölcsi súlyától. Ez persze semmihez sem elég, és a fajgyűlölet példátlan mértékben terjed. Jörg Haider és Pim Fortuyn tehetségtelen kezdő volt Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnökhöz képest, aki az északafrikaiaktól rettegő népesség előítéleteit kihasználva nyerte el díszes székét az Élyséepa lotában, s az, amit ma ún. "mérsékelt" pártokhoz tartozó brit, német, olasz politikusok mondani mernek a "beilleszkedésről", az "idegenek" kulturális és beállítottsági "hibáiról", azt a szélsőjobboldalon se nagyon merték egy évtizeddel korábban. "Beszélj r ománul, hiszen román kenyeret eszel" - ezt már hallottam. Természetesen sem az iszlám fundamentalizmus, sem az elővárosi melósok autójának a fölgyújtása - sem a magyarországi nyomornegyedek lakóinak egyre erőszakosabb és anómiásabb elkeseredése - nem men t meg senkit az elnyomástól, a kilátástalanságtól, az emberhez méltatlan élettől. De büntetni a szerencsétlenséget - ez az igazi szégyen. A hirszerzo.hu internetes újságban olvasok "a szabadelvű rendpártiság" javallatáról a romakérdésben, és sokan könnyedé n szavalnak olyasmiket akár a középtől balra fekvő politikai tájakon (még felelős kormányférfiak is), hogy a megoldás: el kell venni a cigány gyerekeket a szüleiktől, és napközis óvodákban, bentlakásos
