Reggeli Sajtófigyelő, 2008. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-02-12
8 Elhunyt Tom Lantos amerikai képviselő Hofer László, az MTI tud ósítója jelenti: Washington, 2008. február 11., hétfő (MTI) - Hétfőn elhunyt Tom Lantos budapesti születésű amerikai kongresszusi képviselő - közölte Lynne Weil, a politikus szóvivője. A 80 éves Tom Lantos a Washingtonhoz közeli, Maryland állambeli Bethesda Haditengerészeti Kórházban halt meg, helyi idő szerint hajnalban. A demokrata párti képviselő, aki a washingtoni kongresszus alsóházában a külügyi bizottság elnöke volt, januárban jelentette be, hogy visszavonul a politikától, mert nyelőcsőrá kot diagnosztizáltak nála. A szóvivő azt mondta, hogy a képviselő halálát a rákkal kapcsolatos szövődmények okozták. Halála előtt vele volt felesége, két lánya, több unokája és két dédunokája. Tom Lantos magas magyar állami kitüntetésének átadására már nem kerülhetett sor a múlt héten a képviselő meggyengült egészségi állapota miatt. Az eredetileg csütörtökre tervezett kitüntetési ünnepségen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök személyesen adta volna át a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét a po litikus születésnapja és visszavonulása alkalmából. Tom Lantos február 1jén töltötte be 80. életévét. Az eseményen George Bush amerikai elnök is részt vett volna. A képviselő az MTInek alig több mint egy hete adott interjújában, - amely valószínűleg legutolsó interjúja volt - arról beszélt, hogy mély hálát érez "választott hazája" iránt. Mint mondta, csak az Egyesült Államokban fordulhatott elő, hogy a holokauszt pénztelen túlélőjeként tanulhatott, és az utóbbi három évtizedben a kongresszus tagjaként szolgálhatott. Amikor januárban bejelentette, hogy novemberben már nem indul újra a képviselői helyért, úgy nyilatkozott: mandátumának hátralevő idejében is lelkesedéssel folytatni kívánja munkáját. Az amerikai törvényhozás alsóházának 1981ben lett a tagja, azóta 14 ízben nyerte el a mandátumot az északkaliforniai San Mateo körzetben. A holokauszt egyetlen olyan túlélője volt, akit valaha is a washingtoni kongresszus tagjává választottak. Tom Lantos, amikor az év elején közleményt adott ki vissza vonulásáról, arról írt: az emberi jogok, a polgári szabadságok és a társadalmi igazságosság szószólója igyekezett lenni hazájában és külföldön egyaránt. Kiemelte, hogy felesége, Anette teljes mértékben partnere és társa volt kongresszusi munkájában és egés z életében. Anette, - aki közel 58 évig volt a felesége - azt mondta: férjének életét "bátorság és optimizmus jellemezte, rendületlenül szolgálta elveit és családját". Temetéséről később intézkednek. vissza A román alkotmánybíróság "teljhatalmát" rosszallják a politikusok és politológusok - HÁTTÉR Garzó Ferenc, az MTI tudósítója jelenti: Bukarest, 2008. február 11., hétfő ( MTI) - Románia politikai életét "kilenc istenség" irányítja - véli egyre több romániai politológus, így titulálva az alkotmánybíróság kilenc tagját, aki - mint megállapítják - az utóbbi időben egyre nagyobb teljhatalommal szól bele a napi politikába, sőt, legutób bi döntéseivel még az ország alaptörvényét is illetéktelenül átírta. Mivel a nagy pártpolitikai meccseket az utóbbi időben egyre sűrűbben az alkotmánybíróság dönti el, a közéletben egyre inkább gyökeret ver a szemlélet, miszerint e testület megnövekede tt súlya már a demokráciát veszélyezteti. Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök liberálisai, és a velük együtt kormányzó Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusai egyaránt felhívják a figyelmet: a testület legutóbbi döntéseivel túllépte alkotmányos hatásköreit, jogalkotói szerepre tör. Markó Béla RMDSZelnök szerint a jelenség egyenes következménye annak a három éve zajló folyamatnak, amelyben folyamatosan megkérdőjelezték a parlament szerepét, egyre nagyobb számban utalnak indokola tlanul törvényeket az alkotmánybírósághoz. Van, aki magára a kilenc tagú csapatra haragszik, azzal érvelve, hogy azok a bírák mind a kommunista rendszerből öröklődtek át, pártokon felül álló háttérhatalmakat szolgálnak. A szélsőségesen nacionalista Nag yRománia Párt (PRM) vezetői például kifejezetten "volt szekusoknak" nevezik az alkotmánybírákat. Vadim Tudor pártvezér viszont nem kevesebbet állít, mint azt, hogy az alkotmánybírók úgy cselekszenek, ahogyan a miniszterelnökkel harcban álló Basescu "paran csol" nekik. Erről a jogi "Olümposzról" kétségtelenül érkeztek Basescunak kedvező döntések. Ilyen volt például az, amely kimondta, hogy az államfőnek joga van egyszer visszautasítania a kormányfő által jelölt személy miniszteri kinevezését. De az álla melnök nem örült annak az ítéletnek, amely alkotmányellenesnek nyilvánította a Securitate