Reggeli Sajtófigyelő, 2008. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-02-09
19 Együttműködési Charta Javaslat „Nyol c pont 2008ra” tervezet A Magyar Polgári Párt (továbbiakban: MPP) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (továbbiakban: RMDSZ) mint magyar közösségünk politikai érdekképviseleti szervezetei - tudatában magyar közösségünk közképviseletével vállalt tört énelmi felelősségüknek, - elfogadva magyar közösségünk igényét a politikai pluralizmus megvalósítására és a választás szabadságának biztosítására a honi magyar politikai közéletben, - egyetértve abban, hogy a politikai pluralizmus és a választás szabads ágának alapvető célja magyar közösségünk minden szintű politikai képviseletének bővítése és minőségi megerősítése a felelős verseny és együttmükődés jegyében, magyar közösségünk javára és érdekében, az alábbiakban állapodnak meg: 1. A Magyar Polgári Pár t és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kölcsönösen elismerik egymás politikai létjogosultságát, amelynek alapja a választópolgárok demokratikusan kinyilvánított akarata. 2. A Magyar Polgári Párt és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vállalja, hogy választási versenyt csak ott és akkor folytatnak egymással, ahol és amikor a jelöltjeik versengése nem veszélyezteti a magyar képviseletet. Minden más esetben választási verseny helyett választási együttműködésre törekednek. 3. A 2008 évi önkormányzati vá lasztásokon a demokratikus verseny és a felelős együttműködés biztosítása érdekében a Magyar Polgári Párt és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vállalja, hogy közösségeink számarányaiból és sajátos településszerkezeti viszonyaiból eredő magyar szavazati erő hatékonyságának felmérése és növelése céljából Országos Választási Térképet hoz létre, amely az átláthatóság és kiszámíthatóság jegyében biztosítja a demokratikus választási versenyre és a felelős együttműködésre vonatkozó politikai döntéshozatal szak mai megalapozását. A Magyar Polgári Párt és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vállalják, hogy az Országos Választási Térkép 30 napon belüli kidolgozására szakértőiket haladéktalanul kijelölik, valamint vállalják, hogy a választási jogszabályok által meghatározott jelöltállítási határidőig a demokratikus versenyt és a felelős együttműködést biztosító valamennyi szükséges politikai döntést egy politikai párbeszéd ás egyeztetés keretében meghoznak és ezen közös döntéseket saját jelöltállítási folyamatukb an kötelezően érvényesítenek. 4. Marosvásárhely jelképes városa a magyar választási reményeknek és félelmeknek, ahol a korábbi kudarcok után biztos sikerre van szükség. A Magyar Polgári Párt és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség ezért együttesen és hal adéktalanul olyan személyiséget kérne fel, aki minden marosvásárhelyi közös polgármesterjelöltje, olyan jelölt, aki senki által nem kisajátítható, aki ideológiai, etnikai és pártszempontokon felülemelkedve mindenki által támogatható. 5. A Magyar Polgári Párt és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kijelentik, hogy a 2008 évi parlamenti választásokon az önkormányzati választásokon megszerzett választói támogatottság arányának figyelembe vételével közös parlamenti jelöltlista összeállítására törekednek, o ly módon, hogy az a hatályos választási törvény szerint legkedvezőbb feltételeknek megfeleljen és jelentős mértékben növelje magyar közösségünk választási részvételét. 6. A Magyar Polgári Párt és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vállalják, hogy 2008as esztendőben együttesen kezdeményezik az adófizetők pénzéből működő pénzügyi támogatási rendszerek társadalmasítását, azért, hogy az adófizetők pénzeinek közhasznú felhasználásából a pártpolitika maradéktalanul kivonuljon és átadja