Reggeli Sajtófigyelő, 2008. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-02-01
21 Milyen Európát szeretnénk? Erre keresték a választ Lia Valendorfean, az Északnyugati Régiófejlesztési Ügynökség szóvivője ismertette az európai állampolgárok jogairól szóló lisszaboni egyezményt. A felvetett témák között szerepelt az is, hogy a sajtónak mennyire sikerül az európai híreket „belföldi” hírekként kezelnie, milyen arányban érdekli a fiatalokat az Európai Unió és a rendelkezésre álló lehetőségek tanulmányaik elvégzése után, mennyire hozzáférhetők az Unióról szóló tudósítá sok, közérdekű közlemények, és milyen gyakran tájékozódunk az egyesült Európa ügyeiről. Valendorfean ismertette, az országban harminc Európaközpont működik, amelyekben hasonló felméréseket végeznek, a válaszokat pedig az ügynökség bukaresti központjában összesítik, majd február végén hozzák nyilvánosságra. A felmérésnek szánt rendezvényen a média képviselői, diákok, üzletemberek vettek részt. vissza Kockázatok és mellékhatások ÚMSZ 20080201 00:57:30 Szűcs László A cél a politikai megerősödés, s nem annyira az intézkedések eltörlésének kierőszakolása. Néhány napja Magyarországon hivatalos kampányidőszak van, még egy jó hónapig győzködhetik a pártok az embereket a Sólyom László államfő által március 9re kiírt háromkérd éses népszavazással kapcsolatban. Persze de facto jó ideje folyik a kampány, sőt, Isten tudja, meddig kell visszalépnünk az időben – fél évtizedet bizonyosan – olyan dátumot keresve, amikor nem a helyzet és az indulatok permanens fokozódása jellemezte a közéletet. Más megközelítésben viszont még előttünk vannak a hivatalos kampányindítók, a legnagyobb ellenzéki párt például február 17re tervezi a nyitást. Sajátos helyzetben vannak a fideszesek, hisz igazából nem az a tét számukra, hogy meggyőzzék szi mpatizánsaikat arról, hogy igennel szavazzanak az egészségügyi reform részeként hozott intézkedések, így a vizitdíj eltörlésére, feladatuk az, hogy a referendumon való részvételt tudják 50 százalékos szint fölé tornászni. A cél a politikai megerősödés, s nem annyira az intézkedések eltörlésének kierőszakolása. Talán ezért is tűnt fel több elemzőnek, hogy a népszavazás lehetséges következményeivel kapcsolatban újabban óvatosabban fogalmaznak. A siker viszont egyértelműen megszilárdíthatja Orbán Viktor ve zető szerepét a párton belül, minden más lehetséges megoldást, stratégiamódosító szándékot ad acta téve. A párt támogatottsága, mely a legutóbbi felmérések szerint hatvan százalék fölötti a biztos pártválasztók körében, egyértelműen derűlátóvá teheti ők et, ám apró figyelmeztető jel a múlt vasárnapi időközi képviselőválasztás Újbudán, ahol csupán a szavazásra jogosultak 38 százalékát sikerült az urnákhoz csábítani, igaz, az érvénytelen forduló a közvéleménykutatások által jelzett erőviszonyokat igazolta. Más előjelű a szocialisták dilemmája, akik ugyan tisztában vannak azzal, hogy arra semmi esély, hogy március 9én a „nem“ szavazatok kerüljenek többségbe, ám a vereséget elkerülhetik, bízva ama hagyományban, hogy Magyarországon többnyire alacsony a részv étel a népszavazásokon. Mint emlékezetes, a kettős állampolgárságról (is) szóló, 2004. december 5i referendum alkalmával ugyancsak felforrósodott hangulat sem volt elegendő ahhoz, hogy érvényes legyen az akkori próbálkozás.