Reggeli Sajtófigyelő, 2008. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-02-07
25 Az ellenzék legfőképp azt kifogásolja, hogy Viktor Juscsenko elnök, Julija Timosenko kormányfő (képünkön) és Arszenyij Jacenyuk házelnök közös le vélben arra kérte a NATOt, hogy az északatlanti szervezet írja alá Kijevvel a csatlakozási akciótervet. Ezzel szemben a Régiók Pártja mihamarabbi népszavazást sürget az északatlanti integráció ügyében. Ukrajnában 2007. szeptember végén tartottak előreho zott választást, miután Viktor Juscsenko négy határozatában is feloszlatta az előző, 2006 márciusában megválasztott képviselői testületet. Indoklása szerint erre az késztette őt, hogy az akkor kormányzó Viktor Janukovics törvényellenes módon tett kísérlete t az alkotmányos többség megteremtésére a parlamentben. vissza Dunda György (Ungvár) Gyula város nem adta a gimnáziumot Magyar Nemzet, 2008. 02. 07. Visszautasította a hazai románság országos önkormányzatát Gyula helyhat ósága. A nemzetiség legfőbb képviselete ugyanis át akarta venni a két tannyelvű Balcescugimnáziumot, ami ellen paradox módon román közéleti szereplők sokasága, valamint érintett szülők, diákok, pedagógusok – etnobizniszt kiáltva – tiltakoztak. Meghiúsult egyelőre a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatának (MROÖ) azon szándéka, hogy a kisebbségi törvény adta lehetőséggel élve átvegye a Nicolae Balcescu Általános Iskola és Gimnázium, valamint az intézményhez kapcsolódó, profitot is hozó szálló és kul turális centrum fenntartói jogát. Az MROÖ szándékáról, amely éppen a román közösség körében váltott ki kétségbeesett tiltakozást, lapunk napokkal ezelőtt már hírt adott. Friss fejlemény, hogy Gyula formai okokra hivatkozva elutasította a Kreszta Traján vez ette országos kisebbségi önkormányzat kérését. Amint azt Görgényi Ernő, a város önkormányzata ügyrendi bizottságának elnöke elmondta: a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata nem adott harminc napot az iskola szülői munkaközössége és diákönkormányzat a álláspontjának kialakításához, majd a kérelem benyújtásakor nem csatolta e szervezetek támogató véleményét. Lapunk korábbi híradásából már kiderült: nem is csatolhatott volna ilyen támogató nyilatkozatot, mivel a neves két tannyelvű gimnázium átvételi szándékát a szülők százai aláírásukkal hitelesítve vetették el. Ugyancsak követelte a status quo fenntartását a Gyulai Román Önkormányzat, valamint neves honi román értelmiségiek egész hada. A tiltakozók közös érve, hogy az MROÖ összetételét nézve nem ment es az etnobizniszelőktől, vagyis a románul nem tudó álkisebbségiek jelenlététől, és már csak ezért is kétségbe vonják, hogy a Balcescugimnázium a jelenlegivel azonos színvonalon működhetne tovább a fenntartócsere után. Martyin Tivadar, a zömében román Mé hkerék polgármestere – aki az országos önkormányzatban Kreszta Traján elnök (aki a Békés Megyei Közgyűlés MSZPs tagja) fő ellenzéke – rámutatott: a románok országos önkormányzatának tavalyi alakuló ülésén egy többségi határozat megtiltotta a román nyelv h asználatát. Szerinte ez pontosan tükrözi a testület hiteltelenségét. (A nyelvhasználati törvénytelenséget a kisebbségi ombudsman szüntette meg.) A gimnáziumbotrány most úgy ült el, hogy az országos román önkormányzatiságot óriási tekintélyvesztés érte, his zen egyetlen más nemzetiség esetében sem fordult még elő, hogy nem kapta meg a fenntartói jogot, ha kérte. Eddig kilenc nemzetiségi oktatási intézményt vehettek át más országos kisebbségi önkormányzatok. vissza Joó István K észítette: Boér Krisztina, Agyagási Edit * a Figyelőben előforduló rövidítések: - Nsz = Népszabadság - MN = Magyar Nemzet - MH = Magyar Hírlap - Nszv = Népszava - MaNcs = Magyar Narancs - ÉS = Élet és Irodalom - VH = Vasárnapi Hírek - Vg = Világgazdaság - Ng = Napi Gazdaság - ÚMSZ = Új Magyar Szó (Bukarest) - KISZo = Kárpáti Igaz Szó