Reggeli Sajtófigyelő, 2008. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-01-31
16 Debreczeni úgy gondolja, hogy a "ballib" értelmiség nem látja az igazi t ársadalmi problémákat a cigánysággal kapcsolatosan. Ebben téved. Éppen a cigányság gondjain keresztül lehet a legjobban rálátni hazánk, nemzetünk legfontosabb konfliktusaira és tennivalóira. Itt a legszembetűnőbb a nyomor, a szegénység, a jogállam gyenge sége, a bűnözés, az elmaradottság, a forrás- és tőkehiány. Itt nincsenek tompító effektusok. A rasszizmus és az előítéletek felerősítik a meglévő bajok tüneteit. Nyilvánvalóbbá teszik a létező problémákat. Éppen nem a problémák etnicizálása, a rasszizmusa ntirasszizmus dimenziójának a kiemelése, hanem a bajok gyökereinek, okainak a feltárása és a megoldás keresése jellemzi azokat a "ballib hangadóknak" vélt embereket, akik a leggyakrabban és legkomolyabban szólalnak meg ebben az ügyben. Kár, hogy Debreczeni az ő írásaikkal még nem találkozott. Más kérdés persze az, hogy a mindenkori politikai hatalom mennyire veszi komolyan a tudomány, az értelmiség és a "szakma" jelzéseit. A politika a különböző érdekcsoportok küzdelméről, kompromisszumairól is szól a köz források elosztása körül. Bizony érdekcsoportként eddig nagyon gyengének bizonyultak a szegények is, a cigányok is és a bajokat látó értelmiségiek is. vissza Ideje van a változásnak! Hetedíziglen Népszava 2008.01.31. Ha valaki nem tudta volna – és vannak még, akik jóhiszeműségükben nem tudják – , a közelmúlt hónapok meglepően kendőzetlen megnyilatkozásaiból megtudhatta: elítéltettünk. Elődeinkig visszamenően, utódainkra kiterjedően, hetedíziglen. Az ítélet azokat illet i, akik a világ dolgairól baloldaliként vagy/és liberálisként vélekednek. Sőt, mindazokat, akiknek világszemléletüket nem az új (egyre inkább régiúj) jobbszélsőjobb kánonjához igazítják. Nem mondhatjuk, hogy az ítélkezés előzmény nélküli. Az erőszakos, sőt 2006 ősze óta nyílt erőszakká váló folyamat szinte természetes módon vezetett ide. A fordulópont az volt, amikor választási veresége után százezres, zászlót lobogtató publikum előtt Orbán Viktor megtette a rendszerváltás utáni történelmünk legbotrányo sabb, az egész többpárti demokráciát egy gesztussal megtagadó kijelentését, miszerint: „a nemzet (a haza) nem lehet ellenzékben”. Ezzel, miként azt Bibó István örök értékű meghatározása kimondja, „a nemzeti közösséget birtokba vevő antidemokratikus naciona lizmus” jegyében a pártvezér nem kevesebbet állított, mint hogy a jobboldal, jelesül a Fidesz, s ő maga a nemzet kizárólagos megtestesítője és birtokosa. Eszerint jöhetnek pártok, jöhetnek választások és újabb választási vereségek, mindez nem számít, mert a „nemzet mi vagyunk”, a vezető szerep nekünk jár. A zászlók lobogtak, a manipulált hazafias érzelmektől, arrogáns felsőbbrendűségsugallattól belelkesített hívők éljeneztek, és ezzel a botránnyal szemben nem volt mértékadó hang, amelyik kerek perec megmon dta volna, hogy Orbán Viktor e formás mondatával lényegében megtagadta a többpárti demokráciát, az egyenlő állampolgárok és az egyenlő pártok törvényes konkurálásának, s a többségi felhatalmazás minden demokrácia alapját adó sarkalatos elvét. Orbán nem v aktában lövöldöz: ezzel a szöveggel telibe találja célközönségét. Elsősorban azokat, akikről a baloldalisággal nem gyanúsítható kitűnő elemző, Tölgyessy Péter így fogalmazott: „a magát a magyarság örök értékeivel azonosító jobboldal tábora máig nem tudta t eljesen elfogadni a többségi demokratikus döntés és a piaci teljesítmény elvét”. Ez a hangzatosan uszító retorika kulcsszerepet játszott abban, hogy megtörténjék a „magasabb fokozatba” váltás. Nagyban hozzájárult ahhoz is, hogy a többékevésbé büntetlenü l hagyásával újfent a köztársaság erejének deficitjét bizonyító 2006os árpádsávos randalírozás – épp a szigorú felelősségre vonás híján felbátorodva – ránk szabadította az immár nyílt, sőt kérkedő radikalizmust. Nem csak arra gondolok, hogy két évvel ezel őtt aligha szerveződhetett volna Magyar Gárda (az ügyészség indítványa után még meddig kell várnunk a bíróság betiltó határozatára?); nem csak arra gondolok, hogy az európai mérce szerint régebben is nehezen tolerálható jobboldali sajtó ma már egyáltalán n em tartózkodik a nyílt vagy alig kódolt náci beszédtől. A dolgok összeadódnak, mindez „kellett” ahhoz, hogy megteremtse kollektív elítéltetésünk hangulati hátterét, s erkölcstelenségi fundamentumát.
