Reggeli Sajtófigyelő, 2008. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-01-04
35 ugyanakkor, hogy a román állampolgárok sem mindig tudják, mikor kell hozz ánk fordulni, hiszen volt, aki útlevelet igényelt nálunk. Legyen az tanácsadás, ügyintézés, mi azért vagyunk, hogy segítsünk” – hangsúlyozta ki dr. Szabó Béla főkonzul. Mint megjegyezte, azt, hogy 2007ben sokkal több idő maradt kapcsolatépítésre, mi sem b izonyítja jobban, mint hogy majdnem harmincezer kilométert tett meg, részt véve a konzulátus hatáskörébe tartozó megyékben tartott különböző rendezvényeken. „Számos olyan program volt, ahol jelenlétemmel láthatóan örömet szereztem a szervezőknek – mondta. – Igyekeztünk számos gazdasági tájékoztató programot szervezni. Sepsiszentgyörgyön volt környezetvédelmi témakörben egy nagyon hasznos tanácskozás, szeretnénk, ha ez év elején hasonló rendezvénynek lenne házigazdája Csíkszereda. Nagyon jól együttműködünk a sepsiszentgyörgyi Magyar Kulturális Központtal, számos közös rendezvényünk volt a tavaly, és ezt idén is folytatnánk.” Ami a terveket illeti, a főkonzul szeretné, ha idén valamilyen szinten az általa vezetett intézmény is bekapcsolódna a reneszánsz év ker etében tartott rendezvények szervezésébe, ugyanakkor magyar kulináris napok megszervezésén is gondolkodik, amennyiben erre partnerre talál. Az immár két éve Csíkszeredában tartózkodó diplomata, mint bevallotta, érdeklődve szemléli a megyeszékhelyen végbeme nt változásokat, és elégedett a város fejlődésével. „Látványosan fejlődik a város, és ez örömmel tölt el. Eddig is szerettem Csíkszeredát, de most egyre szebb, egyre barátságosabb” – jegyezte meg a Magyar Köztársaság csíkszeredai főkonzulja. vissza D. Balázs Ildikó, Csíki Hírlap Készítette: Boér Krisztina * a Figyelőben előforduló rövidítések: - Nsz = Népszabadság - MN = Magyar Nemzet - MH = Magyar Hírlap - Nszv = Népszava - MaNcs = Magyar Narancs - ÉS = Élet és Irodalom - VH = Vasárnapi Hírek - Vg = Világgazdaság - Ng = Napi Gazdaság - ÚMSZ = Új Magyar Szó (Bukarest) - KISZo = Kárpáti Igaz Szó