Reggeli Sajtófigyelő, 2008. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-01-30
12 érdemi párbeszédre még a lisszaboni szerződésről sem. Az új médiatörvény tervezetére célozva hangsúlyoz ta: lassan már azt is megszabják, hogy kik írhatnak a sajtóban és milyen témákról. Csáky Pál azt javasolta, hogy rekesszék be a vitát, s rendezzenek kerekasztalmegbeszélést a parlamenti pártok között az uniós dokumentumról és a sajtótörvény módosításáró l. - Ha ezt az indítványt nem fogadják el, akkor az ellenzék a vita befejezése után kivonul, s nem vesz részt a lisszaboni szerződés ratifikálásával kapcsolatos szavazáson - közölte. Robert Fico eszement indítványnak minősítette a javaslatát, s ragaszkodot t ahhoz, hogy még a mostani ülésszakon szavazzanak a ratifikálásról. Az MKP elnöke lapunknak nyilatkozva kifejtette: - A Ficokabinet a gyors ratifikálással azt az üzenetet küldené Európának, hogy Szlovákia mintaállam. Azután pedig a kormánypárti többség gel elfogadtatná a szólásszabadságot lényegesen korlátozó sajtótörvényt. Ebbe a kétszínű játékba nem megyünk bele. Nincs más lehetőségünk arra, hogy érdemi politikai párbeszédre kényszerítsük az arrogáns kormányhatalmat - szögezte le. Csáky Pál megisméte lte az ellenzék álláspontját, miszerint a módosításra javasolt sajtótörvény veszélyezteti a szlovákiai szólásszabadságot. Emlékeztetett arra is, hogy erre a minap Haraszti Miklós, az EBESZ médiaszakértője is figyelmeztette a pozsonyi kabinetet, de a kultur ális és a külügyi tárca vezetője megengedhetetlen nyomásgyakorlásnak minősítette a neves személyiség nekik címzett levelét. A szlovákiai média képviselői szerint is lényeges változásokat kell eszközölni a tervezeten. Ameddig ez nem történik meg, addig az e llenzék nem hajlandó megszavazni az Európai Unió további működését meghatározó tervezetet, amelynek a szlovákiai ratifikálásához legalább 90 támogató szavazat kell, márpedig a kormánypárti koalíciónak mindössze 85 mandátuma van a parlamentben. vissza Marad a magyar megosztottság Erdélyben − Szász Jenő szerint az RMDSZnek immár van jogi és intézményes alternatívája Népszabadság • Tibori Szabó Zoltán • 2008. január 30. A bukaresti törvényszék tegnap jóváhagyta a Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester vezette Magyar Polgári Párt hivatalos bejegyzési kérelmét. Az új párt alapító okiratában az autonómiára egyetlen szó célzás sincs. A bíróság határozatát öt napon belül lehet megfellebbezni. Szász kijelentette: hatalmas elé gtétel ez mindazok számára, akik a romániai magyarság választási szabadsága megteremtésének szükségességében hittek. Hozzátette: az RMDSZnek immár van jogi és intézményes alternatívája, lesz politikai élet az RMDSZen kívül. Szász szerint az MPP nemcsak a z erdélyi magyarok, de valamennyi román állampolgár érdekeinek képviseletére törekszik. Eközben mind az RMDS Z, mind a vele szemben álló Tőkés László püspök, EPképviselő körül csoportosuló alternatív szervezetek menetrendszerűen jelentik ki, hogy a másik féllel a tárgyalásokat folytatni kell, és valamilyen megegyezésre kell jutni. Egyre inkább úgy tűnik azonban, hogy a Romániában májusban vagy júniusban esedékes helyhatósági választások előtt igazából egyik fél sem kíván tárgyalóasztalhoz ülni. Az okok sokrétűek, visszanyúlnak az elmúlt 15 esztendőre, és a felek által egymáson ejtett vélt vagy valós sebekből er ednek. Nem szolgálják a közeledést és a párbeszédet azok a kijelentések sem, amelyek napjainkban hangzanak el mindkét oldalon. Tőkés minden adódó alkalmat megragad, hogy az RMDSZt posztkommunista, korrupt, a románokkal lepaktáló szervezetnek minősítse, s erre Markó Béla RMDSZelnök időről időre ingerülten reagál. Markó legutóbb a múlt hét végén Marosvásárhelyen lezajlott RMDSZkisparlamenti ülésen vont párhuzamot a szövetség két EPképviselője és Tőkés László tevékenysége között. Kifejtette, hogy miközbe n az RMDSZ képviselői már az Európai Parlament (EP) különböző szakbizottságaiban és a néppárti frakcióban dolgoznak, Tőkés továbbra is "harcol", Traian Basescut és a Demokrata Pártot kérleli, hogy az EPfrakciótagságát segítsék. Az ülésen egyébként Tőkésne k az a január eleji kijelentése is terítékre került, amelyben elismerte: ígéretet tett Traian Basescu államfőnek, hogy Brüsszelben nem hozza fel az autonómia ügyét.