Reggeli Sajtófigyelő, 2008. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-01-04
33 Lászlófy a tanügyi centralizmust bírálja, kijelentve, hogy a régi tanfelügyelőségek átkeresztelése megyei tanügyi igazgatóságokká nem lesz eredményes. A megyei tanügyi igazgatóságoknak nem a tanügyminisztérium, hanem a megyei tanácsok alárendeltségében kellene működniük. Lászlófy elégedett az RMDSZszel való együttműködéssel, de eredményesebbnek tartaná az akciót, ha a romániai magyar szülők is nagyobb sz ámban csatlakoznának a szövetség felhívásához, ha minél több javaslat érkezne az RMPSZ elnökségéhez. vissza Zápor és zúzmara ÚMSZ 20080103 23:41:53 Székedi Ferenc Egy szó sem hangzik el arról: hogyan, milyen központtal , milyen hatáskörökkel működne egy autonóm terület. A Csíkimedencére nagy hideggel köszöntött az új év. A napokon át tartó köd és fagy miatt hófehér és csillogó zúzmaravirágokba burkolóznak a fák és a cserjék, az elszáradt növények, a kapuk és kerítések, valamiféle olyan meseszerű táj, falu- és városkép alakul ki, amelynek láttán felszisszennek az arra járók, és vigyáznak minden léptükre, alig szólalnak meg, nehogy egy fuvallatra vagy egy érintésre megtörjön a varázslat, és a kemény télben ott maradjanak a szépség nélküli, csupasz, fekete ágak, az elárvult fűszálak, amelyek amúgy januárban megszokott kellékei a tájnak. A zúzmarának ugyanis az a szokása, hogy a szélcsendes, ködöshideg éjszakákon mindaddig növekszik, mindaddig tapadnak egymáshoz a kristá lyok, amíg valaki hozzájuk nem ér, amíg néhány fokkal meg nem emelkedik a hőmérséklet, hogy azután néhány másodperc alatt minden összetörjön, fehér porrá váljon, és lehulljon a földre: a küldetés befejeztetett. Ezt az új évi zúzmarás képet nem azért írta m le ilyen részletesen, hogy saját évnyitó, lírai hangulatomnak emléket állítsak, hanem egyszerűen stílszerű és időszerű hasonlatokat kerestem olyan szóvirágokhoz, amelyek tavaly egész évben növekedtek, valamiféle varázslatos jövőt és csupafény tájat jósol tak, ám ugyanúgy szétporlódhatnak, mint a zúzmara. Az autonómiáról van szó. Egymás szájából kapkodták ki a fogalmat az RMDSZ politikusai és hazai magyar ellenfeleik, sőt az „ótonómia“ már nem egyszer kulcsszóvá vált a székelyföldi humoristák ajkán is, m iközben többen, jó szándékú népi lelkesedéssel még a faluvégi kurta kocsmákba is bekopogtak, hogy nem népszavazás, hanem úgymond nagyobb méretű közvéleménykutatás során meggyőződjenek: Pista bácsi és Julis néni valóban akarjae a területi autonómiát: „hát hogyne akarnám én, kedves fiam, akarom, nagyon es akarom.“ Csupán egyvalamiről feledkeztünk meg egész évben. Arról, hogy az autonómia bűvszavát egyszer már ragadjuk ki a politikai mítoszok világából, és a gazdasági, közigazgatási szakemberek, társadalomk utatók segítségével nézzük meg pontosan, hogy mi az, milyen szerepkörökre terjedhet ki, milyen anyagi erőforrásokra és milyen intézményrendszerekre támaszkodhat. Mert a szavakon túl itt kezdődik az élet. A Székelyföld rendkívüli gazdagságából jól meg leh et élni – hangzik el nem is egyszer. Rendben. Akkor nézzük meg: kinek hoz hasznot a borvíz, ki viszi el a követ és a fát, kinek fizetik a székelyek a szolgáltatásokat, és a töretlen, de nem túl hatékony munkakedv mellett miért marad legfontosabb beváltható vagyonuk csupán önmaguk és a hegyek látványa. A saját kebelünkből, önmagunk által választott vezetőink révén találunk majd rá az igazi útra – hangzik el nem is egyszer. Rendben, a rendszerváltás tizennyolc éve alatt már szép számmal szakadtak ki kebelün kből csupaszív és csupaszó honfiak, és mindössze annyi a tennivalónk: nézzük meg, hogyan alakultak át az országban a hasonló természeti adottságú régiók. Vagy nézzük meg, közel két évtized alatt, a mindennapos hivatalnokoskodáson túl, saját erőből milyen m aradandó értékeket hagytak maguk mögött a különböző szintű székely önkormányzatok!
