Reggeli Sajtófigyelő, 2008. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-01-29
22 A „nemzetárulók” nézőpontjából természetesen a „nemzetiek” azok, akik a szó szoros értelmében is a nemzetet árulják. Ők maguk voltaképpen védelmezik. Merthogy a tulajdonképpeni nemzet sem ugyanaz. Így aztán a szemben álló felek a magyart, a románt, a lengyelt, a szlovákot, csehet is különböző nyelveken kezdik beszélni. Az, hogy ellenséges író, újságírószöve tségek, lap- és könyvterjesztő vállalatok, színi együttesek, tévécsatornák alakulnak, a fentieknek természetes következménye. A szeszeket ugyanis társaságban szoktuk fogyasztani. Mámor és társaság egymást feltételezik, miközben a gyűlölet és a nevetés kö zt megszűnik minden különbség. Már csak másokon tudunk „nevetni” is. És fáj, ha mások rajtunk „nevetnek”. Márpedig jól ismert paradoxon: a nevetségességtől, csak az szabadulhat meg, aki képes vállalni, hogy esetleg nevetségessé is válhasson. De aki erre k épessé válik, az már elkezdhet politizálni is. A szó tulajdonképpeni értelmében. vissza Történetírás csak egyfajta van: a tényekre, dokumentumokra támaszkodó; a többi a nemzeti tudatban rögzült mítoszok valóságként történő beállítása − Csináljunk történelmet, historizáljunk államilag Új Szó 2008.01.28. Miért úgynevezett? Mert történetírás csak egyfajta van: a tényekre, dokumentumokra támaszkodó; a többi tudománytalan spekuláció, esetleg a nemzeti tudatban rögzült mítoszok valóságként történő beállítása. A lavinát Robert Fico miniszterelnök indította el 2008. január 2i turócszentmártoni beszédével, melyben amellett, hogy köszöntötte a város és az ország polgárait, eseményekben gazdag évet is ígért nekik. „A 2008. év fo ntos lesz számunkra – mondta – , s nem csak azért, hogy megünnepelhetjük egy régi nemzet, az ószlovákok fiatal önálló államának, a Szlovák Köztársaság létrejöttének a 15. évfordulóját. Megemlékezünk az első Szlovák Nemzeti Tanács megalakulásának 160., a tur ócszentmártoni memorandum 145., illetve a Csehszlovák Köztársaság kikiáltásának 90. évfordulójáról is, melyet a szlovákok, hogy gátat vessenek végre az elmagyarosításnak, éppen itt, Turócszentmártonban fogadtak el.” A nemzeti büszkeségre, illetve a szlovák történelem nagyjaira hivatkozva fűzte hozzá: „Minthogy teljes szabadságban élünk, szabadon beszélhetünk a Szlovák Köztársaság állami eszmeiségéről, s fiatal államunk víziójáról. Kormányunk határozottan fogja támogatni a nemzeti kultúrát, a szlovák alkot ókat, különösen a filmgyártás területén. Kérdem én – miért nincs a mai napig megfilmesítve Svätopluk király, Pribina fejedelem, Rastislav vagy Cirill és Metód története? Hiszen olyan történetek ezek, melyek erősítik államalkotó hagyományainkat – meddig aka runk hát várni? Noha beléptünk Schengenbe és megszüntettük a határokat, legértékesebb európai vízumunk továbbra is a szlovák kultúra a marad. Támogatni fogjuk az ésszerű állami historizálást, az egyedi nemzeti hagyományok iránti büszkeséget. Tudjuk, hogy a mik most vagyunk, megegyezik azzal, amik voltunk. Ezért tettre óhajtjuk váltani Štúr vízióját, mely szerint, idézem: »a történelem a szellem szolgálatába állt«. Hiszen a politikának is szüksége van az önreflexióra.” A fordítás hiteles – a megannyi fogalo m- és képzavarral egyetemben. Hogy mi rejlik az „állami eszmeiség”, „állami vízió”, vagy „politikai önreflexió” kifejezések mögött, csakis a szónok tudhatja – vagy ő sem, de jól hangzik… Mi kerül a történelemkönyvekbe? Egyegy nemzet történelmét számos szemszögből lehet vizsgálni – s minél régebbi korokba nyúlunk vissza, annál nagyobb tér nyílik a ködösítésre. Így van ez a magyar őstörténettel is – míg a hivatalos (bár egyre gyengébb lábakon álló) változat még mindig a finnugor rokonság mellett tesz hit et, fokozatosan teret nyer a sumér, szkíta, hun, avar, türk s egyéb eredetre való hivatkozás. A laikus számára vérmérséklet, esetleg politikai beállítottság kérdése, melyiket fogadja el, ám a történésznek függetlennek kellene maradnia.
