Reggeli Sajtófigyelő, 2008. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-01-29
16 szerezni, s ebben a G azprom első számú térnyerési eszköz, legyen bár szó afrikai vagy európai befektetésekről. Ebben a képletben tényező a mostani szerbiai helyezkedés is, jól tudva persze a mindezzel szerezhető politikai hozadék (például az európai orientáltság alternatívája) fontosságát is. Nagyhatalmi politika áll tehát szemben egy „sokhatalmi” Európai Unió törekvéseivel, amit szinte minden sarokkérdésben valahol kisebbnagyobb megosztottság is terhel (s amiket nem lehet „moszkvai módszerrel” kezelni, lévén, hogy itt viszont folyton szem előtt lévő követelmény a demokratikus elvek tiszteletben tartása). Az, hogy mindebben melyik félhez kerül végül a „szerb” kártya, rövid távon nem kis részt éppen a szerb nép jövő vasárnapi voksolásán is múlhat. De bármi lesz a mostani végkime netel, nem árt emlékezni arra, hogy csupán részeredményről lesz szó egy sokkal nagyobb ívű és tovább folytatódó játszmában. vissza A szerző a BruxInfo EUszakértője Fóris György Toró T. Tibor szerint választási kudarchoz v ezethet az SZKT döntése Erdély.ma [ 2008. január 29., 07:51 ] Korábban megírtuk, hogy az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa szombaton megvonta a politikai bizalmat Toró T. Tibor Temes megyei parlamenti képviselőtől, amiért a tavaly őszi európai parl amenti választások előtt Tőkés László független jelöltnek kampányolt, a hivatalos indoklás szerint „az RMDSZen belül a szervezet ellen dolgozott”. – Meglepte a döntés azok után, hogy már tavaly is fontolgatták a politikai bizalommegvonást, sőt kizárását is az RMDSZből? – Az lepett meg, hogy a múlt év végi SZKTn, amikor napirenden volt a kérdés, nem tárgyaltak erről – nem derült ki, hogy miért nem – , hanem most döntöttek így. Két hónappal az EPválasztások után okafogyottnak látom ezt, illetve azt hiszem , vannak fontosabb prioritások az RMDSZben, minthogy megvonják a politikai bizalmat, ami egyébként kölcsönösen rég nem volt már meg. Ráadásul épp a nyitottság és a barátság jegyében szervezték meg az SZKTt és a helyhatósági választásokra való felkészülés t. Nyugtalanít, hogy a döntés konfrontációt vonhat maga után, s ez nem jó a választások szempontjából, főleg az olyan szórványvidékeken, mint Temes megye. Mi itt, helyi szinten megpróbáljuk félretenni ideológiai különbségeinket, és együttműködünk, de az or szágos vezetőség döntése befolyásolja a hangulatot, ami a magyarság körében alacsony választási részvételi arányhoz vezethet, vagy ahhoz, hogy nem az RMDSZre szavaznak majd. – Mi lesz a következő lépése? – Semmit nem tervezek, továbbra is ugyanúgy elmond om a véleményemet, ha kikérik, vagy szükségét érzem annak, hogy kifejtsem. Előzmény nélküli a döntés, mert bár Szilágyi Zsolt exképviselőt 2004ben kizárták a frakcióból, de ő akkor bejelentette kilépését is az RMDSZből. Ezt nem teszem meg, legalábbis a m andátumom végéig nem. Lehet, hogy itt elül az ügy, de akár ki is zárhatnak a parlamenti frakcióból, vagy visszavonhatnak a képviselőházi szakbizottságból. – A Temes megyei RMDSZen, a magyar közösségen belül is vannak, akik nem értenek egyet az ön nézetei vel, és ezt hangoztatják is. Ettől a döntéstől felerősödhetnek a kritikus hangok? – Óvva intek mindenkit ettől. Inkább arról beszéljenek minél hangosabban, ami a közös érdek, a választók mozgósítása, hogy ismét képviselőket juttassunk be a Temes megyei, il letve a temesvári tanácsba. A nézeteltéréseket nem seperjük a szőnyeg alá, de nem hinném, hogy a helyhatósági választási kampányban kellene ezeket megvitatni. – Mi a véleménye arról, hogy Kelemen Hunor ügyvezető elnök azt mondta: azért sem zárják ki az RM DSZből, mert „még elvbarátja, Szász Jenő sem akarja, hogy a Magyar Polgári Szövetségbe lépjen”? – Valóban, Szász Jenőt idézte, aki nemrég azt nyilatkozta, hogy az RMDSZben lát engem szívesebben, viszont az RMDSZben vannak, akik az MPSZben látnának, és ezt meg is mondták. Közérdekű, hogy milyen színekben politizálok, de hadd döntsem el én, hol folytatom a pályafutásomat. Érdeklődéssel követem az MPSZ párttá való bejegyzését, s azt, hogy merre indul, milyen lesz a programja, az alapszabályzata a leendő MP Pnek, s majd akkor döntök. Most arra összpontosítok, hogy létrejöjjön a tárgyalás az RMDSZ és a polgári oldalt képviselő szervezetek között. Ez közügy, de számomra is fontos. vissza